Kezét csókolom! Elnézést kérek a zavarásért, nem szeretnék alkalmatlankodni és a tisztelt médiahatóság drága idejét pazarolni, de volna egy kérdésem: tessék mondani, mennyibe fájna nekem egy „Orbán takarodj!”? Nem, momentán még nem aktuális. Csak érdeklődök, tájékozódom, téblábolok, figyelem a felhozatalt, mit mérnek, mennyiért. De ahogy haladnak a dolgok, előfordulhat, hogy kuncsaftjuk leszek egy jelentősebb büntetés erejéig.

Még az se biztos, hogy éppen „Orbán takarodj!”-ra fizetek be, de ha meg tetszenek mondani, hogy ez kábé hány lepedő lesz, akkor ehhez úgy nagyjából már be tudok lőni, mondjuk egy „Szijjártó hüjjé”-t vagy egy „Navracsics hazudik”-ot, ha azt az aktuális publicisztikai téma úgy kívánja majd.

Amióta a sajtószabadság is ráfér egy söralátétre mindenféle bírálat éri önöket, nekem viszont inkább gyakorlati jellegű problémáim vannak. Tetszenek tudni, a feleségem az első és a legszigorúbb bírálóm. Még a jónak tartott írásaimban is talál öt-hat hibát. Szinte látom előre, ahogy elfelhősödik a homloka kéziratolvasás közben, majd mellékesen megkérdezi, hogy szerintem megengedhetünk-e magunknak egy „Orbán takarodj!”-ot télvíz idején, amikor megint beázott a gyerek hótaposó csizmája? És akkor ott állok majd megfürödve, mert választanom kell a szólásszabadság és a hócipő között. Emberpróbáló dilemma.

Ha megvolna, hogy mennyit kóstál egy „Orbán takarodj!”, akkor esetleg rá tudnánk spórolni a cégnél is. A kollektíva jó cél érdekében csodákra képes. Már most elkezdenénk félretenni kisebb-nagyobb összegeket a kávépénzből. Vagy a múltkor például meglepően nagy summa gyűlt össze a szerkesztőségi malacperselyben káromkodásokból. Ezt most is meg lehetne lépni: aki csúnyán beszél, az száz forintot bedob az „Orbán takarodj!” perselybe, így áldoz a szólásszabadság oltárán. Még az is lehet, hogy sikerülne egy-egy ügyletre szponzorokat találni. Ahogy egyik lelkes olvasónk mondaná: ha nyerek a lottón, befizetlek benneteket egy „Orbán takarodj!”-ra!

Azt tetszenek mondani, hogy a mostani magyar médiaalkotmány ízig-vérig európai. Szerintem meg csak az első vérig európai, de az mindenestre tisztán látszik rajta, hogy a hír szent, a vélemény meg elég drága. Elmúltak azok az idők, amikor ingyen utánad dobták a „Gyurcsány takarodj!”-ot, ráadásul utcakővel együtt.

Szerintem a tisztelt médiahatóság renoméjának is jót tenne, ha előre tisztázná a tarifákat. Így el lehetne kerülni az esetleges részrehajlással való vádaskodásokat. Meg az is kiderülne, hogy mire háklis a tisztelt hatóság. Mondok példát: a legnagyobb balhé manapság a tiltakozó rádiósok egyperces hallgatásából van. Táblázatosan lehetne ábrázolni, hogy mennyi bünti jár egy perc hallgatásért, kettőért, és így tovább. Aztán ezt részletezni lehetne aszerint, hogy miről hallgatnak, akik hallgatnak. Kis fantáziával el tudok képzelni olyan témát is, amiről a hallgatást legalább 200 millióra kéne büntetni. De erről inkább hallgatok.

És a tisztelt médiahatóságnak így alkalma nyílna arra is, hogy kimutassa jóindulatát. A visszatérő kuncsaftoknak – mondjuk ellenzéki orgánumoknak – adhatna a büntetésekből flottakedvezményt. Uborkaszezonban lehetne szezonális büntetésengedmény, az elhasználódott publicisztikai fordulatokra szintén járhatna némi mérséklés. Aztán, ahogy lenni szokott, előbb-utóbb úgyis eljön majd a nagy, szezonvégi végkiárusítás is.

Címkék: sajtószabadság, Országos Rádió és Televízió Testület

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!