A Krakken művelet főhőse nem adja fel, a végsőkig küzd. Még a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben is, amikor már minden veszni látszik.

 

Bodó Viktor idei egyetlen hazai rendezése, amelynek szövegkönyvét Mózsik Imrével együtt írta, egy tarantinós, szatirikus bohózat. Egy gátlástalan, agyament ökörködés, a politikusok rovására. Ez az erénye. Hibája, hogy semmiféle kérdést, sem újfajta gondolatot, meglátást nem kínál. Egyszóval nem dolgoztat meg nézőként. Szimpla paródiává, diákcsínyes pamfletté egyszerűsödik e színház. „Reményeink szerint kéjes örömmel konstatálja majd a néző, hogy ha máshogy nem is, de legalább a színházban jól fenékbe lehet rúgni a politikusokat” – nyilatkozta Bodó Viktor. Duplán téved: egyrészt remélhetőleg nemcsak a színházban, hanem minimálisan négyévente másként is, másrészt a színház nem erre való. A közéletre reflektálni kell, de a tét nem a politikusok, hanem épp a mi, azaz a nézők „fenékbe rúgása” kell legyen, hogy nézzünk kicsit szembe saját felelősségünkkel, berögzült gondolatmenetünkkel, sztereotípiáinkkal.

Persze sok ötlet, geg és kellő őrület van ebben az előadásban (a nyelvi humor és a halandzsanyelv meg remek). Akár szórakoztató is lehet, akinek mindez elég.

Tanmesével kezdődik az est, a nagyravágyó szegény emberről, aki egy nap királyságra vágyik, ezért alkut köt a halállal, amit aztán épp ő nem tart be, így hát az elmúlás ura büntetésül örök uralkodásra ítéli, ámde alattvalók nélkül. Dantei a büntetés.

Aztán kezdetét veszi Rables, Honoshország kulturális miniszterének pokoljárása. Megtudhatjuk, hogy Rables (Gyabronka József) teljességgel alkalmatlan posztjára, éppen ezért alkalmas tökéletesen: a vakságig lojális, korrupt, kézzel vezérelhető. És amit tud, dumálni, meglepően vastag bőrrel a képén. Mindemellett pedig könnyen beáldozható, amikor feletteseinek magukat kell tisztára mosni. Könnyen csőbe húzható és cserbenhagyható. Rables (neve ellenére) vétlen sikkasztásban, éppígy a gyilkosságokban és szexuális kompromittáló ügyletekben is. Azaz a miniszter szintén csak egy áldozat. Ám mielőtt végképp megsajnálnánk, érdemes felidézni, mily rengeteg pénz gyűlt is össze az offshore bankszámláján. Csak hát vannak nála nagyobb férgek is.

A színészeknek is jópofa kirándulás ez, Gyabronka Józseftől Lázár Kati és Molnár Piroska párosáig; Bálint András államtitkára, Kurta Niké újságírónője, Fehér Balázs Benő laza ficsúrja pedig kiemelkedő.

Címkék: Szín-darabok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!