A napokban hozták nyilvánosságra a PISA 2009 vizsgálat (nemzetközi tanulói teljesítménymérés) eredményeit. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által szervezett mérés már 61 államban zajlik egységes módszertannal, rendszeres időközönként.
A vizsgálat kimondottan a felhasználható alapképességekre (szövegértés, matematika, természettudomány) koncentrál. A kutatók számításai szerint az alapképességek fejlesztése ugyancsak megtérülő vállalkozás: egy nemzedék alatt többszörösére növelheti a gazdaság teljesítményét.
A PISA-vizsgálatokon korábban magyar diákok átlag alatt teljesítettek szövegértésből. A rossz eredménynek az volt a legfontosabb oka, hogy minden ötödik diák a funkcionális analfabétizmust jelentő alsó szinten állt. Bár 2001-ben az akkori kormányzat nem sok jelentőséget tulajdonított az eredményeknek, 2002-től az oktatáspolitika egyik fontos céljává vált az alapképességek erősítése és a különbségek csökkentése.
Egy sor olyan lépés történt, amelynek célja az alapképességek, különösen az értő olvasás megerősítése volt: szövegértést is mérő érettségi rendszer, rendszeres kompetenciamérés, újfajta pedagógiai módszerek elterjesztését támogató uniós programok, a nem szakrendszerű képességfejlesztő oktatás bevezetése, a buktatás háttérbe szorítása, az integrációs pedagógia rendszer alkalmazása, esélyegyenlőségi programok indítása. Ezek sok erőfeszítést követeltek a pedagógusoktól, sok vita zajlott róluk, de nagyon sok óvodában és iskolában értették meg a változás szükségességét és vettek részt a programokban.
A most nyilvánosságra került eredmények azt mutatják, a befektetett munka nem volt hiábavaló. Jelentősen, 14 ponttal javult a szövegértési képesség, így most már eléri a fejlett országok átlagát. Az is jó hír, hogy csökkent a nagyon gyenge eredmény elért diákok aránya is. Ez nagyon fontos eredmény, hiszen az értő olvasás képessége meghatározza azt, hogy a diák hogyan tud később új ismereteket tanulni. Az is kiderült, hogy a magyar diákok többet és szívesebben olvasnak, mint társaik.
Nem minden terülten történt ilyen kedvező változás, az azonban látszik, hogy jó irányú folyamatok indultak el az elmúlt években: ez a magyar oktatás közös sikere.
Nyilvánvaló, hogy az új közoktatási törvényt megalapozó kormányzati szemlélet hibás: nem igaz, hogy „a magyar iskolára senki nem lehet büszke”, hogy romokban hever az iskolaügy. Felelőtlen az az szakpolitika, ami minden gond megoldását az elmúlt nyolc év fejlődésének visszavonásában látja.
Az új törvénytervezet ugyanis mindazt felszámolja, ami az elmúlt években sikeres volt. A pedagógusok és tantestületek szakmai önállóságát teljesen elveszi. A tanerőket kasztokba osztja, időnként minősíti, és ha nem felelnek meg a még ismeretlen elvárásoknak, vagy a pedagóguskamarának, akkor mehetnek a könyvtárba, vagy gyermekfelügyelőnek. Igaz, a fegyelmezés mellé jut ígéret is, de ennek százmilliárdos forrásai egyelőre nem látszanak. A benyújtott költségvetésben 2012 szeptemberéig egy fillér sincs a pedagógus jövedelmek emelésére.
Még rémítőbb, hogy a javaslat minden szempontból kiszorítja az oktatásból hátrányos helyzetű, vagy egyszerűen lassabban fejlődő gyerekeket. Megszűnik a felzárkóztatás eddigi leghatékonyabb eszköze, az óvoda idejének szükség szerinti meghosszabbítása. Innen kezdve a központból küldött bizottság dönt az iskolaérettségről, aztán gyógypedagógiai vagy „előkészítő” osztályba küldi a „nem kellően érett” gyereket. Nagy a veszélye, hogy ezeknek a diákoknak nemigen lesz visszaútja a normál közoktatásba. Hasonlóan tragikus hatású az általános iskolát követő, végzettséget nem adó 0 évfolyam bevezetése és a tankötelezettség idejének csökkentése is.
Az oktatásról hozott döntések évtizedekre meghatározzák gyermekeink és az ország sorsát. Csak világos, átlátható koncepciók, tervek, hatásvizsgálatok és szakmai viták alapján szabad érdemben megváltoztatni alapjait. A PISA-mérésen elért sikert mutatja az eredményes utat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
