Felvirradt a nap
Most viszonylag egyszerű dolgom van azzal, hogy a rovatom címébe foglalt keretet („Láttam már ilyet”) a lehető legidőszerűbb tartalommal töltsem meg. Az tudniillik, amitől darab ideje tartottam, bekövetkezett: a területi revízió, azaz a trianoni békeszerződés felülvizsgálatának esedékességét nem egy szélsőjobboldali szervezet, hanem a nagyobbik kormánypárt egyik képviselője – bizonyos Kőszegi Zoltán – vetette fel. Egy olyan politikus, aki, noha nem tartozik a Fidesz/KDNP belső és felső köreihez, a parlamentnek a „határon túliak” ügyeiben illetékes bizottságaiban tevékenykedik, s így akár jogosultnak is mondható arra, hogy pártja nevében nyilatkozzék.
Tekintettel arra, hogy a revíziós politika, illetve annak fölmelegítése a legbiztosabb recept Magyarország térségi elszigetelődéséhez, ha nem közellenségként való kategorizálásához (a „halál útja”), Kőszegi képviselő urat – e felismerések birtokában – akár meg is hurcolhatták volna a sajátjai, de semmi ilyesmi nem történt. Csak a „magánvéleményét” – Selmeczi Gabriella szelíd fogalmazásában –: „feltehetően (sic!) nem alaposan átgondolt magánvéleményét” fejtette ki, amely se a kormány, se a külügyminisztérium, se a Fidesz hivatalos álláspontjával, mely Trianon „sebét” a kettős állampolgársággal és az egy tömbben élő határon túliak területi autonómiájával véli gyógyíthatónak, nem egyezik. Ennyi. Mint Debreczeni József is felfigyelt rá, az illetékeseknek eszükbe sem jutott, hogy elhatárolódjanak Kőszegitől. Körülbelül ugyanúgy viselkedtek, mint a néhai Antall József, aki Csurka István, akkor még MDF-alelnök 1992-es politikai pamfletjét (Kövér László: „komplett náci alapvetés”) a szerző „írói munkássága részének” nevezett. Mint jó néhányan emlékezünk rá, ettől a taktikusnak szánt, ám akár fölmentőnek is mondható minősítésből Csurka – mint mindenki, aki az ellenfelét gyöngének gondolja – erőt és bátorságot merített a folytatáshoz, ami mutatis mutandis könnyen megeshet Kőszegivel is. Csurkának annak idején felette sok híve volt az MDF-ben, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a területi revízió új magyar apostola annyira magányos lenne, mint amennyi egy „magánvéleményt” mondó emberről feltételezhető. Hívei legföljebb lapulnak. Legföljebb kis társaságokban mondják ki, hogy képviselőjük, képviselőtársuk a szívük szerint beszélt.
Mellesleg nem egészen mindegy, hol. Az inkriminált mondat, hogy Trianon revíziójának kérdései „akár” nyolc év múlva már fölvethetők lesznek, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) székelyföldi nyári táborában hangzott el. Az EMI-t Erdélyben a Jobbik és/vagy az irredenta Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meghosszabbított karjaként könyvelik el. E táborban a legnagyobb romániai magyar politikai szervezet, az RMDSZ nem volt hajlandó képviseltetni magát, a Fidesz azonban igen. A magyar politikai osztálynak Kőszegi – aki persze épp úgy „magánemberként” volt jelen, mint Kövér a Nyirő-megemlékezésen – megmutatta, hogy van átjárás a magyar jobb és szélsőjobb között; az EMI-sek meg láthatták, hallhatták, hogy egy Fidesz-képviselő akár „tökösebb” is tud lenni a revízió ügyében, mint mondjuk egy jobbikos (Balczó Zoltán, ugyanott). Mármint abban az értelemben, hogy ő nem csak kívánatosnak, hanem lehetségesnek is gondolja a valamikori, újbóli területgyarapítást, miközben a mérsékeltnek mondott Balczó lehetetlennek.
Ezen az incidensen sok ok miatt nem lehet túllépni. Nincs ugyan szándékomban ráhúzni a Fideszre a Kőszegi-gúnyát, de annak a politikai atmoszférának a létrejöttében, ahonnan a Kőszegi-nyilatkozat szinte szükségképpen kisarjadt, a nagyobbik kormánypártot súlyos felelősség terheli. A megállás nélküli „trianonozás”, a „nemzetegyesítésnek” a közbeszédbe való bevitele, a Horthy-kultusz újjáélesztése, a nemzetinek mondott (valójában a nyilas „Egyedül vagyunk!”-ra hajazó s épp ezért nemzetpusztítónak minősülő) érzelmek felkorbácsolása, a Nagy-Magyarország-térkép látványa jobboldali politikusok autómatricáin, a szélsőjobbtól való elhatárolódás szándékos elkerülése, a szabadjára eresztett zsidózás, egy olyan színdarab színre vitelének a szándéka (Csurka: A hatodik koporsó), amely „zsidó bűnné” nyilvánítja Trianont, nos mindez összességében is, darabjaiban is hozzájárul(t) ahhoz, hogy Kőszegi revíziós igénye egyszerűen belesimuljon abba a közhangulatba, amely ellepi Magyarország jelentős részét.
Egyébiránt nem vagyok bizonyos benne, hogy nem „beszélem túl” a dolgot. A Horthy-rendszer árnyalt értékelésére, jó és rossz oldalainak elválasztására való (amúgy nem indokolatlan) történészszakmai törekvés árnyékában mintha elfelejtődne, hogy annak a rendszernek az egész külpolitikaidiplomáciai tevékenysége a „revíziós gondolatra” épült, és a fasiszta-nemzeti szocialista külső pártfogók segedelmével olyan nagy sikerrel valósult meg, hogy 1945-re belepusztult az egész ország. Aztán a párizsi béke (1947) nem hogy meghagyott volna valamit is a revíziós szerzeményekből, Trianonhoz képest még három falut is elvett tőlünk – Csehszlovákia javára.
Újra kéne kezdenünk? Mutasson nekem valaki a mai, NATO és unió uralta világban, mely a miénk is, akár egyetlen pártfogót a magyar területi revízió mellett. Még arra sincsen szándék, hogy Csehországgal és Szlovákiával visszavonassák a hírhedt Beneš-dekrétumokat. Arról nem is beszélve, hogy Párizs után a helsinki egyezmény (1975) kőbe véste az európai határok sérthetetlenségét és az aláírók területi integritását. (Hiába bomlott fel Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió, az önállósult tagköztársaságok határai érintetlenek maradtak. A megváltoztatásukat célzó egyetlen kísérlet – Szerbiáé – tökéletes kudarcot vallott.) „Majd ha erősek leszünk”, mondja Kőszegi, elárulva gondolkodásának egy rejtett, de riasztóan ismerős zugát. Tudniillik a náci területszerzést is sokévnyi erőgyűjtés és fegyverkezés előzte meg. A képviselő úr komolyan gondolja, hogy ha gazdaságilag és „más módon” megszületik az a bizonyos „erős Magyarország”, akkor a szomszédaink majd félni kezdenek tőlünk? Ilyet csak egy ostoba, tudatlan, a tényleges erőviszonyokban még csak felületesen sem eligazodó ember gondolhat. Az viszont fölmerülhetne az elméjében, hogy a revíziós igénnyel utólagos igazolást és felmentést ad olyan embereknek, mint kedvencünk, a szlovák Ján Slota, aki hosszú évek óta Dél-Szlovákia elcsatolásának titkolt szándékával vádolja Magyarországot. És eszébe juthatna az is, hogy ha netán romlanak a szomszédsági viszonyok, Ficótól Pontán át Nikolićig hirtelen mindenkinek „eszébe jut” majd az ő székelyföldi szózata és egyik se fog visszariadni attól, hogy azt a Fidesz nyakába varrja.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
