Két történelmi leckét is kapott Orbán Viktor két kolléganőjétől – előbb Angela Merkel német kancellártól, aztán Ewa Kopacz lengyel miniszterelnöktől. Utóbbi az Ukrajna ügyében elvárható szolidaritást kérte rajta számon, előbbi az „illiberalizmus” tárgyában tett majdnem megvető kritikát. Csak felidézzük: Merkel valójában azt mondta, számára értelmezhetetlen az olyan demokráciafogalom, amelyből „kivonják” a liberalizmust.

E szokatlan incidens azonban egyáltalán nem volt előzmény nélkül való, olyannyira nem, hogy tizenöt évvel ezelőtt ugyancsak egy német politikus leckéztette az akkor első kormányfői mandátumát töltő Orbánt.

Az illető Otto Lambsdorff gróf volt, a német liberálisok (FDP) és a Liberális Internacionálé (LI) volt – időközben tiszteletbelivé lett – elnöke, az az ember, aki O. V.-t és a Fideszt „bevezette” úgymond az európai politikába. Vagy talán helyesebb úgy mondani: pártfogásába vette. A fiatal, energikus, szabadelvű és piacpárti Fidesz-vezetőben a ’90-es évek elején egy új európai politikai nemzedék – egyszersmind a Liberális Internacionálé – nagy reménységét látta; csak azért, hogy később súlyosan csalódjon benne. Mindenesetre a Fideszt 1992-ben Lambsdorff nyomására fölvették a liberálisok nemzetközi szervezetébe, Orbánból a gróf pedig alelnököt „csinált”.

A mézeshetek azonban nem tartottak sokáig. Lambsdorff a Fidesz 1994-es súlyos választási veresége és a Fodor-szárny kiválása valamint az MSZP/SZDSZ koalíció létrejötte után észrevette, hogy Orbán politikai tájékozódásának iránya változóban van – a jobboldali konzervativizmus felé. Ez azonban szervezeti következményekkel nem járt, mert, mint maga Lambsdorff mondta, a Liberális Internacionálé kínosan vigyázott rá, hogy jobb- és balszárnyon „messzire nyitott” legyen. Orbán vigyázott rá, hogy szavakban semmiképp se határolódjék el a liberalizmustól; Lambsdorff meg is dicsérte őt, hogy a LI 1999-es brüsszeli kongresszusán (immár miniszterelnökként) „kifejezetten liberális”, általános tetszést arató beszédet mondott.

De a német politikus túl sokat élt meg ahhoz, hogy ne érezze: a kettős beszédben oly jártas Orbán, az LI-ben betöltött tiszte dacára, a szervezetet inkább tehernek érzi, inkább menne, mint maradna, pláne, hogy a rivális SZDSZ-re ráragadt a „liberális” jelző. Éppen ezért 2000 nyarán, tervezett budapesti útja előtt,

Lambsdorff interjút adott az MTI-nek és a 168 órának, és finoman kiterítette a kártyáit. „Kicsit csodálkozom – mondta –, tulajdonképpen miért akarják lekicsinyelni [a Fideszben] a liberalizmust, amikor pedig a magyar történelemben, különösen 1848 után a legfontosabb, legsikeresebb és legnépszerűbb miniszterelnökök szinte mindannyian liberálisok voltak.”

Mintha a falnak beszélt volna. Csak annyi megjegyzése volt még: „Magyarországon többször nyilvánosan is azt mondtam: a magyar demokrácia egyik igazi hibája, hogy ellenségnek tekintik a politikai ellenfeleket.” Nem versenytársnak. Nos, ennek sem volt foganatja. Máig nincs.

Orbán és Lambsdorff budapesti tárgyalásai eredménytelenek voltak. A német liberális vezető megmondta, ő a Fidesz helyében elégedett lenne azzal, hogy az LI-ben Orbánék alkotják „a legerősebb magyar pártot”, sokkal népszerűbbek, mint az SZDSZ, nem tenne olyat, hogy belép az Európai Néppártba (EPP). A Fidesz azonban még ugyanabban az évben belépett és ezzel automatikusan kizárta magát az LI-ből.

Lambsdorff bizonyos értelemben vátesz volt, amikor szemére vetette Orbánnak, hogy „az LI-ből való kilépéssel megkérdőjeleződhet a magyar politika megbízhatósága, amelynek akár hazánk külügyi kapcsolataira is kedvezőtlen hatása lehet”. Ma tudniillik Európa nagyobbik felén úgy vetődik fel a kérdés, hogy mennyire megbízható az a politika, amelyik Magyarország szekerét Putyinhoz köti? Ezt „piszkálta” Ewa Kopacz is.

A végszó mindenesetre az, hogy minden dacoskodása ellenére Orbán Viktor mégis elgondolkodott azon, amit Angela Merkeltől hallott, mert szép magyar kifejezéssel élve elkezdett valamelyest „curikkolni”. Mind az illiberális példaképnek számító Törökország ide látogató miniszterelnöke előtt mind pedig pénteki évértékelő beszédében eltekintett az „illiberális” szó és a demokrácia összetapasztásától. Mintha soha nem is mondta volna. Demokrácia – lehetőleg jelzők nélkül: ez ennek a fordulékony politikusnak az új jelszava.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!