Aczél Endre: Írás a falon

Ez a mondat kedvenc dalnokom (Gilbert O’Sullivan) egyik legremekebb nótájából (We will) való, és azért fájdalmas némiképp felidéznem, mert nekem most a történet elején kell elmondanom azt a bizonyos eszmei mondanivalót. Hogy tudniillik akárhányszor bukkant fel Orbán Viktor a székelyföldi Tusnádfürdő-Bálványoson, az ottani, bő húsz évre visszatekintő tusványosi nyári „szabadegyetemen” (mindig felbukkant), rendre hazabeszélt és megfogalmazta pártja – hogy is mondjam – toposzait, melyek aztán, általában jócskán fölerősödve, itthon váltak politikai jelszavakká, hívószavakká. Ez a koreográfia mind a mai napig kifogástalanul működött.

2005-től az „ellenség” palástjába öltöztette tusványosi beszédeiben a szocialistákat, kik attól a pillanattól a fideszes közbeszédben nem egyszerűen az erdélyi magyarság, hanem az egész magyar nemzet kártevőjének számítanak. Klasszikus, sokat idézett mondata így hangzott: „A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére.” (Kun Bélát és Rákosit emlegette, noha éppenséggel az előbbi a maga vörös hadseregét a románok ellen mozgósította, utóbbi pedig kitartóan előszobázott Sztálinnál a csehszlovákiai és romániai magyar kisebbség érdekében, ami az utóbbit illeti, nem is eredménytelenül…) Az írás felkerült a falra, és azóta is ott van. Csak kevesen olvassák. Pedig nyolc éve illene tudni, hogy amikor a Fidesz-kormányt az unióban vagy Amerikában bírálják, az kizárólag ugyanannak a Duna mentéről jövő baloldali (vagy balliberális) aknamunkának tudható be, amellyel hajdanán a kettős állampolgárságot a Gyurcsány-kormány elgáncsolta. Ráront és ráront.

Ha az imént azt mondtam, kevesen olvassák az írást a falon, akkor ez hatványozottan érvényes Orbán 2006-os beszédére, amely egy elvesztett választás UTÁN, de az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala ELŐTT hangzott el Tusványoson. A volt miniszterelnök ezt a szózatát afféle felkészítő tréningnek szánhatta, mert önnön vereségét az ellenfél „politikai hazugságainak” tulajdonította, miközben sem az ottaniaknak, sem a hazaiaknak nem volt sejtelmük sem arról, hogy valójában miről is beszél. Nem is tudhatták, mert Orbánnal ellentétben (1) fogalmuk sem lehetett arról, hogy a Gyurcsány-kormány milyen államháztartási deficitet/adatot hozott az unió tudomására, és (2) nem hallgathatták meg azt a magnószalagot se, ahol Gyurcsány kegyetlen önvallomása („hazudtunk…”stb.) rögzült. Orbán Tusványosról hirdetett meg (budapesti) aláírásgyűjtő akciót a „nyílt politikai hazugság” ellen, és ott mondta ki, hogy az új választásokkal nem kell 2010-ig várni. Ergo: nem Debreczeni József rögeszméje, hogy a Fidesz-vezér már ott és akkor sokat várt az eseményeiben erősen borítékolható 2006-os ősztől.

Jött 2007 és kiderült: Gyurcsányt nem sikerült fenyegetéssel, erőszakkal eltakarítani az útból. A „tusványosi Orbán” ekkor ült föl a „Nyugat bajai” fedőnevű lóra, ahonnan mind a mai napig nem szállt le. Amennyire meghökkentő volt, hogy filozofikusnak szánt történelmi helyzetmagyarázatában ezeket a – jobbára erkölcsi természetű (nemzet-, család-, hitfogalmak erodálódása) – „bajokat” 1968 szellemi forradalmára, mint valamely ultraliberális fordulatra (Marxszal?, Maóval?, Marcuséval? – haha) vezette vissza, ugyanannyira nem meghökkentő, hogy ennek az orbáni alapvetésnek a hozzá közel álló jobbos publicisztikában nemhogy a szolgai utánzása valósult meg, hanem a hívek tovább is fejlesztették: egészen a francia forradalom, sőt a felvilágosodás eszméinek ócsárlásáig. Az ember néha azt hiszi, hogy a Vatikán hangját hallja, epigonok tolmácsolásában.

Sokan azt hiszik, hogy a „tíz év alatt 1 millió új munkahely” programja a 2010-ben győztes Fidesz választási vagy kormányprogramjából való. Tévednek. A jelszó 2008-ban, Tusnádfürdőn született meg, az akkori Orbán-beszédben. Rá egy évre a miniszterelnök már érezte a győzelem ízét a szájában, de ő – a globális válság rohamában – kettős diadalt akart. A székelyföldi nyári egyetem gyanútlan hallgatói előtt egyfelől eltemette, céltalannak nevezte a baloldaliságot, másfelől úgy tett, mintha a piacok kifogástalan önszabályozásába vetett (bal)hit a baloldal teremtménye volna és az a gazdasági elit, amelyik bajba került, ugyancsak. Ő maga az ÁLLAM nevében ígért védelmet „a tőkével nem rendelkezőknek” az állítólagos elit pénzügyi kiváltságaival szemben. Merthogy „CSAKIS” a közjót megtestesítő állam képes ilyenre. Akik a mai orbáni államkapitalizmus – etatizmus – forrásait keresik, bátran nyúljanak a 2009-es tusványosi szónoklathoz.

2010-ben már a kétharmaddal győzedelmes Orbán hangját hallottuk Székelyföldön. Itt jelentette be, hogy lesz bank adó és nem lesz újabb IMF-hitel. Itt hirdette meg, hogy ellentét feszül az ország (pontosabban az ő személyes) szuverenitása („azt csinálok, amit akarok”) és az IMF jelenléte között. Megint csak: akik olvasták/hallották a tusványosi beszédet, azokat nem lephette meg az IMF csakhamar bekövetkező „kipaterolása”.

Rá egy évre, sőt két évre (2011, 2012) Orbán hívószava a „zátony” lett, éspedig abban az értelemben, hogy miközben „a Nyugat” rohan a viharos tenger felé, az ő Magyarországa távolodik a zátonyoktól; a Nyugat horizontja egyre sötétebb („a fogyasztói és jóléti társadalomnak vége van”), a mienk egyre fényesebb. Miért is? Mert amott az államadósságok folyamatosan – egészen a megfizethetetlenségen túlra – növekednek, minálunk meg csökken. (Nem csökken.) Egyenlőségjelet tett az „erős állami akarat” és az adósságcsökkentés közé, sőt azt mondta – immár rögeszmésen – hogy CSAK az állam tudja ellensúlyozni a gyárbezárásokat, leépítéseket; a „munkaalapú társadalmi rendszer” (bármit jelentsen is ez) CSAK állami szerepvállalással születik meg, minthogy „a gazdaság magától nem szerveződik át”. (Valóban nem: lásd még magánnyugdíjpénztárak einstandolása, földosztás, nemzeti trafik, takarékszövetkezetek, Közgép-nyertes állami tenderek stb.)

Tréfa a végére. Orbánnak talán nem Romániában kellett volna istenítenie az erős állami akaratot, mert ott épp elég erős az állami akarat ahhoz, hogy a közigazgatást a magyarok (székelyek) számára hátrányos módon szervezzék át, és a magyarság kisebbségbe kerüljön ott, ahol eddig többségben volt. Sebaj. A miniszterelnök Tusnádfürdőn jelentette be azt is, hogy „a magyarok harcolni akarnak” (vö. szabadságharc). No akkor lássuk, hogy a két állami akarat közül melyik lesz az erősebb!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!