Aczél Endre: Operettsztori

A ’80-as éveket nem a ’90-esek követik, hanem az ’50-esek. A telivér hidegháború korszaka, túl a (meleg)háborúkon és a forradalmakon, tele ezernyi színnel, tücsökkel, bogárral, könyvvel és filmmel, színészekkel és színésznőkkel, könnyel, de kacagással is. Kutatásaim közben rábukkantam egy különös kincsre, arra nevezetesen, hogy az immár államosított Fővárosi Operettszínház 1950. november 30-án – a majdan csőstől bezúduló szovjet daljátékok előhírnökeként – bemutatta Dunajevszkij Szabad szél című operettjét. Ez a roppant „slágeres” – zeneileg talán a kitűnő kategóriába sorolható – darab lebilincselte a közönséget (mely akkor éppen az első magyar szocreál operettet, a sztorijában is, zenéjében is rettenetes Aranycsillagot volt kénytelen élvezni a Csárdáskirálynő helyett), ami még rendben is lett volna, csakhogy a kor agitációs és propagandagépezete a Szabad szél fináléjában elhangzó „kórusművet” az akkori tömegrendezvények kötelező zenei kíséretévé tette. A szöveg így hangzott: „Szél, szél, szállj Keletről hozzánk / Szél, szél új világot hozz ránk!”

Ekkor – Orbán Viktor születése előtt 13 évvel – hangzott fel először magyar ajkakon a „keleti szél”. De ne legyen tévedés. A Dunajevszkij-operett nem a magyaroknak üzent, hogy merről is kell várniuk az új világot – az vérfoltos diktatúrák képében már jelen volt –, hanem Jugoszlávia népeinek. Az eredetileg 1947-es librettót tudniillik Tito kiátkozása után úgy módosították a magyarországi bemutatóra, hogy az operett férfi főhőse, egy volt partizán a saját, „imperialistabérenccé” lett hatóságai elől kénytelen bujkálni egy kikötőben. Természetesen a munkásosztály (matrózok és kikötőmunkások képében) megvédi őt, s aztán együtt énekelhetik lelkesülten, hogy a „keleti szél” (értsd: a Szovjetunió) majd új világot hoz nekik is. Egy Tito nélkülit.

Mint tudjuk, Joszip Broz Tito sikeresen átvészelte a keleti szél (vagy inkább vihar) éveit, megdönteni őt Rákosi Mátyás minden erőfeszítése dacára se sikerült, amiben én hajlamos vagyok a történelem intő ujját látni.

Óvatosan kell bánni ezzel a „keleti széllel”. Óvatosan a „vitorlák megfordításával”, amiről a mai miniszterelnök még 2009 decemberében beszélt Pekingben, nyilvánvaló udvarlási szándékkal, majd 2010-ben egy budapesti MÁÉRT-tanácskozáson. Ma elmerengek egy apróságon. Tudta-e akkor vagy tudja- e ma Orbán, hogy Mao Ce-tung egyik legklasszikusabb mondása így hangzott: „a keleti szél legyőzi a nyugati szelet” (1957)? Mao akkor, a katasztrofális Nagy Ugrás küszöbén arról vizionált, hogy a kommunizmus világméretű győzelme kartávolságnyira van – utódai meg arról váltak nevezetessé, hogy a kínai gazdaság „vitorláit” keletről nyugatra fordították, azaz belekapaszkodtak a „nyugati szélbe”. Hogy milyen sikerrel, arról bőséges ismereteink vannak. Eszükbe nem jutott, hogy ők fújják a szelet.

Mindezt elmondván jól szórakozom. Mit is akar Orbán? Keleti piacokat? Rendben. Mindenki ugyanazt akarja. Ám miközben Angela Merkel nem gyárt „szélideológiákat”, viszont a Mercedeseket és a Siemens- termékeket (inter alia) a kínaiak úgy veszik, mint a cukrot, az Orbán és Szijjártó által ezer helyen hangoztatott „keleti szélfúvás” minekünk – az elmúlt közel három évben – semmilyen kézzelfogható haszonnal nem járt. Ami pedig az ideológiai frontot illeti, talán azt se ártana észben tartani, hogy „stratégiai szövetségeseink” (még pártvonalon is!), a kínaiak tökéletesen egyetértenek Orbánnal abban, hogy a világgazdasági válság új világrendet szült, a neoliberalizmus összeomlott, a tevékeny állam eszméje/eszménye feltámadt. Csakhogy! Mindebből a Kínai Kommunista Párt elméleti folyóirata azt a következtetést vonta le, hogy a világon „marxista láz” söpör végig, s mára „a marxizmus a nyugati politikai élet fő vonulatává vált”.

Ami persze önáltató hülyeség, de feltámad benne a „keleti szél” maói gondolata. Nos, akkor még egyszer kimondom: amiképp Dunajevszkij hősei is hiába gondolták, hogy ez a szél elfújja Titót, ez a fabulisztikus gondolat is halálra van ítélve. Az az államkapitalista, elnyomó rendszer, amely Moszkvától Pekingig modellt kínál a nyugati demokráciáknak, kitűnő gazdasági partnerünk lehet ugyan – ha az érdekei úgy kívánják, eddig még nem kívánták –, de hogy akármelyikük „fújná is a szelet”… Ugyan, ugyan.

Énekelni azért lehet. Csak némiképp módosítani kell a szövegen, hogy kerek legyen a történet. Javaslatom: „Pénz, pénz, szállj Keletről hozzánk / pénz, pénz, új világot hozz ránk!” Reszketve várjuk.

P. s. Az Atletico Madrid focistái e hét közepén is „Azerbajdzsán, a tűz országa” fölirattal játszottak a mezükön az Európa Ligában az orosz Rubin Kazany ellen (eredménytelenül mellesleg), ami elgondolkodtatott. A baltás gyilkos Szafarov kiengedése után miért nem, mondjuk, a Videoton mezére sodorta a „keleti szél” azt a 20 millió azeri eurót, amit az Atletico bezsebelt? Van még kérdés?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!