Aczél Endre: Rákosira emlékezünk

Roppant érdekes, hogy Orbán Viktor Fidesz-rendszere 62 évvel később ugyanilyen elánnal rontott neki az önkormányzatiságnak. A távozó év első napjától kezdve a megyék vagyonát és vagyoni értékű jogait is államosították! (Még üdülőik se maradtak…) Nem mellékesen aztán: ma egy községi polgármesternek körülbelül annyi hatalma van, mint 1950- ben egy községi tanácselnöknek volt – a különbség legfeljebb annyi, hogy annak idején nagyon sokfelé iskolázatlanokat ültettek az első ember székébe, ma meg van valami minőségi követelmény. De ettől még a mozgástér (vö. helyi adóbeszedés) nem nagyobb. 2012 Magyarországán a Fidesz által tökéletesen eluralt járási hivatalok az urak; mint tudjuk, vezetőik meghatározatlan időre (harminc évre?) kapták a kinevezésüket. Körülbelül ugyanannyi – csak valamivel kevesebb – járási hivatal fog működni 2013. január 1-jétől, ahány választókörzet lesz 2014- ben, amiből termékeny következtetések vonhatók le.

És ide írnék egy izgalmas karácsonyi apróságot. A szigetszentmiklósi járási hivatal vezetője Kövér László házelnök – egyébként jogász végzettségű – neje lesz, kit erre a posztra Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter nevezett ki. A rokonok kinevezésének is megvan a maga múltja: amikor a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveket minisztertanácsi határozattal (1950) Rákosi Mátyás Vas- és Fémművekké keresztelték át, a vezérigazgató Bíró Ferenc lett. Ki történetesen R. M. fivére volt. Lehet, hogy Rákosi erről épp úgy nem tudott, mint Kövér a maga feleségéről?
Ugyanebben a kárhozatos évben – mely éppen úgy két évvel követte a „fordulat évét”, mint 2012 a „fülkeforradalmat” – semmi se maradt érintetlen. Csak persze kicsit másképp.

Nem nyúlták le a magánnyugdíj-pénztárakban fekvő pénzt, csak épp megszüntették a társadalom- (és nyugdíj)biztosítás addig létező, széttagolt (postások, vasutasok, közalkalmazottak etc.) rendszerét, és minden pénzt odaadtak a kommunista vezetésű, a szocdemektől megtisztított SZOT-nak (Szakszervezetek Országos Tanácsa), illetve a belőle kinőtt SZTK-nak.

Izgalmas volt az agrárium. 1950-ben megkezdődött a téeszszervezés (messze nem olyan sikerrel, mint tíz évvel később, de a gazdákat a begyűjtési kényszerrel így is legatyásították), 2012-ben megkezdődött az állami földek szétosztása a „csókosok” között, amiből pont annyi haszna lesz az országnak, mint amennyi a rákosista tszcs-szervezésből volt.

De azért mozgósítani lehetett mellette. Minden mellett lehetett, kíméletlenül. A hajtószíjakat akkor nem „békemeneteknek” hívták, de rémülten gondolok vissza a „béke” szóra, mert lett légyen szó, akár a koreai háborúról, akár a gyorsan bajba jutott költségvetésről, a magyar dolgozó nép milliós tömegben ment tüntetni – és „békekölcsönt” jegyezni. Mert parancsolták neki. Annak idején úgy vettek el egy hónapi bért az emberektől, hogy a megszorítás szót még csak nem is ismertük, legfeljebb azt, hogy „normarendezés”. Miközben Rákosiék béremelésekről és könnyítésekről zenéltek, „rendbe tették” a közszolgák javadalmazását (vö. pedagógusi, orvosi életpálya, ma…) falun ment a padlássöprés, az iparban meg (ahol igazán számított) a béreket az új – általában teljesíthetetlen – normákhoz kötötték. Aki nem teljesített, nem keresett. Akkortájt így „szorítottak meg”, sokkal direktebb módon, mint manapság.

Kifejezetten szórakoztató visszagondolni a kultúrára. Csináltak egy Irodalmi Alapot (1950), melynek az volt a funkciója, hogy a rendszerhű alkotó művészek pénzhez jussanak. Igaz, ezt a szervezetet, ellentétben a Fekete György vezérelte Magyar Művészeti Akadémiával, nem írták be az alkotmányba (amúgy mellesleg: a sztálinista 1949-es alkotmányt egy évre rá már többször kiegészítették-átírták), de megszűnt a Baumgarten-díj, helyébe a József Attila-díj lépett; Kossuth-díjat kezdtek el „élmunkásoknak” osztogatni; az irodalmi lapok élén olyan talpnyalók jelentek meg, mint Illés Béla vagy Aczél Tamás; filmekre csak az kapott pénzt, aki igazodott Rákosiék kánonjához; a színházakat totálisan bekebelezték; az I. Képzőművészeti Kiállítás minőségben olyanra sikeredett, mint most a Kerényi Imre által megrendelt alaptörvény-illusztrációk sora.

Aztán mindent átneveztek, amit csak lehetett. Látványos esetek Budapesten: Lenin körút (a volt Nagykörút egyik szakasza), November 7-e tér (a volt Oktogon). Vidéki nagy- és kisvárosok tömegesen követték az élenjáró példát. Manapság neohorthysta kultuszok támogatják a névtábla-módosításokat.

Akkor természetesnek hatott, ma pikáns, hogy az uralkodó rendszer „hozzányúl” a vallásfelekezetekhez. Annak idején három kivételével (piarista, bencés, ferences) valamennyi szerzetesrendet betiltották – a szabadkőműves páholyokat is persze! – azaz épp úgy szemezgettek a meglevők között, mint manapság a történelminek nem minősülő egyházak és tömörülések között. Tisztán politikai szempontok vezérelték az uralkodó klikket akkor is, ma is, bár tény, hogy 1950-ben a „szekták” még csak nem is remélhették, hogy ugyanolyan besorolást kapnak, mint a nagy egyházak (melyeket a rákosista állam elismert, de kegyetlenül betört).

Hab a tortán, hogy 1950-ben legalább annyi kínos, politikailag motivált lemondás volt a „csúcson”, mint 2012-ben: Szakasits Árpád megszűnt köztársasági elnök lenni (Rákosi lemondatta), Kádár a belügyi, Marosán a könnyűipari, Riesz az igazságügyi tárcának mondott búcsút, de ők valamennyien börtönbe kerültek, ellentétben mai utódaikkal. Csak a „kádermozgás” méreteit akartam itt érzékeltetni, melyek szemre valóak voltak akkor is, most is. (Új pozícióban Lázár, Rogán, Varga, Némethné és sokan mások, távozott Fellegi, Réthelyi és sokan mások.)

És hogy Orbán kedvence, a foci se maradjon ki: az 1950-es évben keresztelték új névre a Fradit, az MTK-t, az Újpestet, a Kispestet, mert a hatalom figyelő szeme már akkor is rajtuk volt. Nem tudom, mennyi pénzhez jutottak akkor, amikor a Fradit (Bp. Kinizsi) az élelmiszeripar, az MTK-t (Vörös Lobogó) a textilipar, az Újpestet (Bp. Dózsa) a belügy, a Kispestet (Bp. Honvéd – kiemelt sztárcsapat) a honvédség, közelebbről a rettegett Farkas Mihály miniszter támogató körébe utalták, ma azonban legalább tudni, hogy a miniszterelnök kedvenc Videotonja, noha magáncég, milliárdokat nyel le, a Fradinak közpénzből építenek új stadiont, a Debrecennek ugyancsak, egyszóval a demokráciának megvannak a maga kancsal (kikérem magamnak!) örömei. Orbán akaratából. Akinek legalább akkora a hatalma ma, mint Rákosi Mátyásnak vagy akár Kádár Jánosnak volt a maga idejében. Ha arra ébred, hogy regisztráció lesz, akkor regisztráció lesz. Ha arra, hogy 10 ezernél több állami ösztöndíjas, akkor arra szavaznak a hívei. Ha utóbb úgy gondolja, mégse, akkor úgy lesz. Még abba is beleszól, hogy a 240 pontos minőségi ponthatár jó-e vagy sem. Ez egészen rettenetes. Elődei legalább leosztották a kompetenciákat, hol Révainak, hol Aczélnak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!