Kína új nemzeti ünnepet kreált magának. Pontosabban egy másodikat a „hivatalban levő” első, október 1., a népköztársaság kikiáltása mellé. Az új ünnepnap szeptember 3., ekkor emlékeznek meg hivatalosan a „japán agresszióval szembeni ellenálló háború és az antifasiszta világháború” befejezésének 70. évfordulójáról. Nem azért, mintha a nevezetes 1945 valaha is elfelejtődött volna. Csak épp eddig nem voltak díszszemlék. Most azonban nemhogy lesz, hanem egészen egyedire szabták. 12 ezer katona vonul fel vadonatúj, korszerű fegyverzettel és tizenhét ország – igaz, képletes méretű – egységei csatlakoznak hozzájuk. Elvileg az egykori antifasiszta nagyhatalmak vezetőinek is ott kellene lenniük – kaptak meghívót –, de Putyin kivételével nem lesznek ott. Katonai alakulatokat pedig éppen azok az országok nem küldenek, amelyek áldozatai voltak a japán agressziónak.
Érteni vélem a távolmaradás okát. Ez nem lehet egyéb, mint szolidaritás Japánnal. Tudniillik az az erőfitogtatás, amit a kínaiak szeptember 3-ra kiagyaltak, üzenet a japán „revansistáknak”, noha a japán imperializmus újjáéledéséről szóló meséknek egy hajszálnyival sincs több valóságalapjuk, mint amennyire az én ifjúkoromban a (nyugat)német újrafelfegyverkezés és a vele járó revansizmus véget nem érő (moszkvai ihletésű) áriáinak. De a kínai iskolásokat, múzeumlátogatókat, tévénézőket lankadatlan szorgalommal emlékeztetik arra, hogy igenis van japán veszély, az agresszió szelleme nem veszett ki a tenger túloldalán.
Egy kínai nagykövet egy angol lapnak írott „kommentjében” egészen odáig ment, hogy Abe Sinzo japán miniszterelnököt a Harry Potter-sorozat gonoszához, Voldemorthoz hasonlította, igaz, név nélkül, ám jól érthető utalással. De persze egy kitűnően megkoreografált ellenségkép mindig jól jön, s e tekintetben Hszi Csin-ping kínai elnöknek frissebb hamis példaképe is lehet, mint a császári Japán – Putyin Oroszországa például, amely a NATO általi bekerítettség érzéseit, az attól való félelmet riasztóan korszerű új fegyverek parádéztatásával korbácsolta fel épp az idei győzelemnapi ünnepségeken. Nézzünk azonban egy kicsit mélyebbre és messzebbre. Ami a mai kínaiakat és a nemcsak mai japánokat illeti, mindketten – részben – elhazudják a történelmüket.
A japánok egyes számú kegyhelye, a tokiói Jaszukuni-szentély, ahol az őcsászári fenségéért (inkább „szentségéért”) elesettek nevét és „szellemét” őrzik, hátborzongatóan kegyes képet fest Japán háborúiról, hódításairól, minden bajt rátolva másokra, s ráadásul (papjai révén) ápolva a kivégzett háborús bűnösök emlékét is. Elődeivel ellentétben a nacionalista Abe kitüntette egy látogatással a Jaszukunit, amivel sikerült nem csak a koreaiak és a kínaiak, hanem az impérium más áldozatainak a haragját is felkeltenie. Ezzel együtt is: Japán változatlanul pacifista hatalom, nem jelentéktelen, de külföldi bevetésekre alkotmányos tilalom alatt álló katonai erővel rendelkezik.
Ami pedig Kínát illeti. A szeptember 3-ra kivételes biztonsági intézkedésekkel, különleges cenzúrával, Peking „tiltott várossá” emelésével, a légszennyezés mesterséges mérséklésével (gyárbezárások) készülődő állampárt diszkréten hallgat arról, hogy annak a bizonyos Japán-ellenes háborúnak szinte az összes terhét nem Mao gerillái viselték, hanem az évtizedeken át kimondhatatlan Kuomintang (KMT), a kínai „nemzeti kormány”, közelebbről: Csang Kaj-sek hadserege. Japánt egyáltalán nem „a” kínaiak verték meg, viszont Csang rosszul felfegyverzett katonáinak ellenállása legalább annyi japán hadosztályt kötött le, mint Tito partizánjai Hitler hadseregéből 1941 és 1945 között. Nem beszélve arról, hogy az 1937–1941-es időszakban – az Egyesült Államok hadba lépéséig – a kuomintangista Kína éppoly magányosan harcolt a japánok ellen, ahogyan a britek az angliai csata idején (1940) tették a Luftwafféval szemben.
A mai Kína úgy írta át a történelmet, hogy a győzelem a kínai nép érdeme, ezt a népet pedig mindig is a kommunisták képviselték, a KMT meg folyamatosan elárulta. Pont. A népköztársaság hihetetlen léptékű fejlődése minden hazugságot legitimál. Legalábbis ezt gondolják Pekingben szeptember 3. előestéjén, amikor is önnön magukon kívül senki se kíváncsi igazán a fegyvereikre. A japánok legkevésbé.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
