Ilyet csak a legnagyobbak tudnak. Az igazi művészek, akik képesek leírni, lefesteni, hanggá formálni mindazt, amiben élünk. Az ilyen tehetséget meg kell becsülni.
A respektus most Balsai István alkotmánybírónak jár, akit intellektuális teljesítménye röpít egyenest a Parnasszusra.
Születtek itt már hosszú elemzések, fejnehéz leírások és tudományos alaposságú szakmunkák, de őelőtte senki nem volt képes egyetlen tömör mondatba sűríteni a mai magyar valóságot.
Megkérdezték tőle, ugyan miért hajtatott be szolgálati autójával az egyirányú utcába, menetiránnyal szemben, szegve minden szabályt, aminek betartása közjogi tisztségbe emelt embertől különösképp számon kérendő. „Mert eleve abba az irányba állt” – íme hát a mondat, egyszerűségében is tökéletes. Megrendít és felemel. Tisztítja az elmét, élesíti a látást, hiszen nem pusztán a feltett kérdésre felel. Benne rejlik a közállapotok kapcsán előtörő annyi, de annyi „miért”-re adott válasz.
Szóval, arra megyünk, amerre éppen állunk, ha ez szabálytalan, jobb esetben csak teszünk rá, de van, hogy menet közben megváltoztatjuk a szabályokat is. Ha netán valami utunkba kerülne, azon meg átgázolunk, magára vessen, minek állt abba az eleve irányba. És fontos, hogy erre még büszkék is legyünk, hangoztassuk, de legalább vessük oda pökhendien. Ez sűrűsödik egyetlen mondattá Balsai munkásságában, aki annyi év fáradtságos ülepkergetés után e mondatával végre az őt megillető helyre került.
A politikában előfordul, hogy a szó maga a tett, persze gyakrabban van, hogy szó csak szót követ. A szó inkább azoknak eszköze, akiknek tettre kevesebb a lehetőségük. Ilyen például az államfő, tenni keveset tud, de szavainak súlya, tán mindenkinél nagyobb súlya van. Születtek Balsaiénál szebb, méltóságteljesebb mondatok is a héten, ha nem is oly messzehatók. Áder János, az új köztársasági elnök a beiktatásakor kiegyezésről beszélt, s hogy jól tette, mutatják a reakciók. Mert hát igény, az lenne rá, persze mi már egy kicsivel nagyobb megértéssel, némi belátással is oly szívesen kiegyeznénk. De ez az igény szólhatott azokból a megmondóemberekből, akik rögvest irányváltást láttak, új ellensúlyt fedeztek fel ebben az államfői beszédben. Pedig ezek (még) csak szavak, egy beszédben, ami pont olyan volt, amit államfők általában mondani szoktak. Igaz, mifelénk már az is becsülendő, ha valaki úgy tesz, amiként az tőle, meg tisztségétől elvárható. Áder szerint a kiegyezéshez elég, ha egyenlő mércével mérünk és tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Szerintem ennél már mélyebbre jutottunk, több kellene hát a kikászálódáshoz, de rendben, el lehet kezdeni így is. De vajon ki kezdje? Kinek dolga betartani ezt az egyenlő mércét, kinek dolga tanúságot tenni a másik tiszteletéről? Az erősek, vagy legalábbis annak látszók feladata szokott ez lenni. Azoké, akiknek hatalmukban áll kettős mércét alkalmazni, akiknek módjuk van magukat meg kiválasztottjaikat a többiek elébe helyezni. Akiknek saját igazságuk képviseletére lehetőségük adatott, azoknak kell tisztelniük a másik igazát. Ha nem teszik, kiegyezés nem lesz soha. Mert a kettős mércére és a másik eltiprására épített hatalommal nem lehet. Nincs kivel, nincs miért.
Fura egy beszédhelyzet az államfői beiktatási szónoklat. A hallgatóság tudniillik nem áll másból, csak a protokoll-listásokból. Csupa hatalomgyakorlóból. Nekik beszélt Áder, ha szavait nekik is szánta, hát mostantól tehet is érte, hogy jobban értsék. Ha mégsem teszi, akkor csak közvetlen elődjéhez lesz méltó, elődeihez nem. A feladat nem is túl bonyolult, lehet tanulni akár Balsai példájából. Ha eleve rossz irányba állsz, tolass hátra, majd fordulj meg, apró és óvatos kormánymozdulatokkal.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
