Államállás

 Aggódni most kell elkezdeni. Nem volt vihar, szerencsére. Nem volt kordon, hála Istennek. És nem voltak kitüntetések sem – ez ugyan önmagában érdektelen. Ugyan, kit foglalkoztatnak a gazdátlanul maradt kis-, közép- és nagykeresztek? Szerintünk a kitüntetések át nem adása mégis érdemes a szóra. Tünet ez ugyanis, az állam működési zavarainak tünete. A hivatalos magyarázat szerint a kormányváltás teendői miatt nem jutott idő a javaslatok megfogalmazására. Mi azonban úgy tudjuk, egyszerűen elfelejtették. Amikor észbe kaptak, nem találtak senkit, aki megmondta volna, hogyan kell ezt csinálni, merthogy kirúgták. Az újdonász fülkeforradalmárok viszont még nem szoktak bele a kormányzati rutinba. A kitüntetéshez is érteni kell ám. Sokasodnak a jelei annak, hogy az akarat meg a forradalmi hevület mégsem elegendő az államapparátus működtetéséhez, a kormányzás elnevezésű összetett cselekvéshez. Áll az állam. Ízlés dolga minősíteni a pálinkafőzés megkönnyítését célzó miniszterelnöki akaratot, de végrehajtható szabályt alkotni róla nem sikerült, a minőségi hungarikumot gyártó pálinkafőzdéket nehéz helyzetbe hozni viszont igen. Lehetett jó sokat nyilatkozni a végkielégítések kétmilliós plafonjáról, de jogszabályt olyat sikerült faragni, amely szerint a kettő, az valójában négy, tegyük hozzá: sokak örömére, de mégiscsak szemben a kinyilatkoztatott kormányzati akarattal. Egyszerűsített foglalkoztatásnak hívják az új törvényt, ha azonban valaki ennek alapján próbálna idénymunkást alkalmazni, akkor az egyszerű jelzőt csak bizonyos kontextusban használhatja, miszerint „egyszerű ám a te…”. Külön kategóriát alkotnak a kormánytöbbség azon szabályai, amelyek ellentétesek az uniós előírásokkal, nemzetközi egyezményekkel, vagy kiváltották már nagy és komolyan veendő európai intézmények rosszallását. Alkotmányossági aggályokról viszont nem tudunk beszámolni, a zemberek embere sem talált ilyet ugyebár, pedig ki, ha ő nem. Ha meg lenne, hát akkor az akarathoz csiszolja az alkotmányt a kétharmad. Így megy ez. A kormányzás olyan, amikor két, a látszat ellenére igencsak bonyolult kérdésre egyszerre kell azonos minőségű választ adni: mit és hogyan? A politikusok általában abban jeleskednek, hogy számos ötletük van arra, mit kellene csinálni. Ezen ötletek életképessége azonban már azokon múlik, akikre a „hogyan” van bízva. Őket nevezzük apparátusnak. Igaz persze, hogy a magyar államapparátus jó néhány éve mutatja a fáradtság jeleit, kevés a fiatal, a kreatív szellem, gyakori tapasztalás, hogy előbb születik válasz arra, mit miért nem lehet, mintsem arra, mit hogyan lehetséges. Ez mind igaz, de ezzel együtt tény: a politikai akarat megvalósulása nagyobb részt múlik a minisztériumi referenseken, osztályvezetőkön meg főosztályvezetőkön, mintsem egy-egy tárca államtitkárán vagy miniszterén. Nekik az a dolguk, hogy apparátusukból kihozzák a legjobbat. Ők azonban kirúgták a legjobbakat. Legalábbis sokat közülük. Terjed a pesti bon mot: „olyan gyorsan kerültem a minisztériumba, hogy azt se tudom, ki a főnököm, de az is lehet, hogy én vagyok a főnök”. Ismerve néhány minisztériumi rémtörténetet, ez nem is olyan vicces. Van, akinek a kirúgásához elegendő volt, hogy visszaadott mobiltelefon-kártyáján találtak egy névnapi köszöntő SMS-t az előző kormány egyik prominensétől. Állami vállalatnál külsős cég beszélget minden egyes dolgozóval, ennek keretében a magyarságtudatuk felől érdeklődnek. Régebb óta a minisztériumban dolgozó munkatársat felelősségre vonnak azért, mert meccsnézésre invitálja e-mailben korábbi, az újak által kirúgott kollégáit. Hogy kerül új főnöke kezébe a magánlevél? A politikusok vagy a politikai kinevezettek számíthattak a sorsukra. Az új kormány azonban messze túlment ezen a határon, tette ezt gyakran elfogadhatatlan stílusban. Lett sok új megbízható, és majdnem ugyanennyivel kevesebb hozzáértő. Mindezt úgy, hogy havonta 37 millióval kerülnek többe az adófizetőknek az állami vezetők, mint a Bajnai-kormány idején. De ne hallgassuk el a biztató jeleket. Pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium negyven(!) főosztályvezetői poszt betöltésére. Hagyjuk most a szőrözést, és ne azzal foglalkozzunk, miféle bürokráciacsökkentés az olyan, ahol negyven főosztály van egyetlen tárcánál. Ne időzzünk amellett sem, hogy vajon hogyan működött eddig az a minisztérium, ahol a kormányváltás után három hónappal kezdik el keresni a szakértő középvezetőket. Kövér László iránymutatásának megfelelően áradjon szét lelkünkben a méltányosság és türelem, és bízzunk abban, a pályázatok elbírálásánál a politikai megbízhatóságnál fontosabb lesz a szakmai rátermettség. Keresnek például költségvetési főosztályvezetőt. Szép feladat. Október közepéig kell benyújtani a büdzsét, három százalék alatti hiánnyal, IMF-fel, EU-val, egészségüggyel, oktatással, szociális ellátórendszerrel, és persze a választási ígéretek megvalósításával. Van még három nap a beadásig. Esetleg, valaki?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!