Helsinkiben néhány hónapja olyan koalíciós kormány alakult, amilyen még nem volt – nemhogy Finnországban, de más európai országokban sem. Megkerülhetetlenné vált ugyanis a rövid múltra visszatekintő, EU-szkeptikus és populista Finnek Pártja (korábban Igaz Finnek Pártja), amellyel a győztes (liberális) Centrum és a jobbközép Kokoomus lépett koalícióra.
A kormányfő a liberálisok vezetője: Juha Petri Sipilä. Volt kollégám, Olli Rehn (aki egy ideig az Európai Parlament alelnöke is volt) visszatért hazájába miniszternek, a Gazdasági és Foglalkoztatási Minisztérium élére. Tandemet alkot egy „igaz finn” miniszterrel, aki a foglalkoztatásért felel, így a bevándorlók integrálásáért is.
A bevándorlás kérdése a kormány érdeklődésének fókuszában állt már 2010-ben, amikor EU-biztosi időszakom elején Finnországba látogattam, és előadást tartottam a finn parlament plénuma előtt a formálódó Európa 2020 stratégiáról.
A bevándorlási miniszterrel, akinek normál esetben az EU-n kívülről érkezőkkel lenne dolga, nehéz feladványt jelentett az új tagországokból, és főleg Romániából érkező romák helyzete. A finn romákat ők többé-kevésbé sikeresen integrálták korábban, de az újonnan érkezőkkel kapcsolatban tanácstalanok voltak. Nem kirekeszteni vagy hazaküldeni akarták őket, viszont határozottan elvárták, hogy ezeknek az embereknek a saját hazájukban teremtsenek élhető viszonyokat – ha már ők az EU-költségvetésen keresztül pénzzel is támogatják. Ez a motívum a későbbiek során Svédországban, Norvégiában és másutt is visszaköszönt.
A bevándorlás fontos kérdés maradt, de a Finnek Pártját nem ennek folyamatos rágcsálása hizlalta kövérre, hanem a pénzügyi válság. Finnország, bár meglegyintette a válság, mégiscsak az EU pénzügyileg erősebb országai közé tartozik, jó hitelképességgel, a piacok bizalmát élvezve. A finn társadalomnak és a politikai elitnek sem volt magától értetődő, hogy ha a tőkepiacok bemondják az unalmast, akkor országoknak közvetlenül kell egymást hitelezniük, és konkrétan Finnországnak is hitelt kell nyújtania közvetlenül Görögországnak.
A finnek arról híresültek el ebben az időszakban (2011–13), hogy még azt is hangoztatták: Görögország zálogosítsa el szigeteit. Ha később nem tud fizetni, a szigeteket megkapják a hitelezők.
Ez időszakban a pénzügyminiszteri posztot – a konzervatív Jyrki Katainen vezette koalícióban – a szociáldemokraták vezetője, a kiváló Jutta Urpilainen töltötte be, a felelősség és a szolidaritás malomkövei között őrlődve. A szociáldemokraták meg is sínylették a koalíciót: negyedik helyen futottak be az áprilisi választásokon.
Második finnországi utam alkalmával (amelyre a ciklus végén, tavaly ősszel került sor) nemcsak Helsinkibe, hanem Tamperébe is ellátogattam, ami stratégiai jelentőségűnek bizonyult. A várost Finnország „Manchesterének” is nevezik, és lényegében hasonló, posztindusztriális profilváltást hajtott végre, mint Észak-Anglia futballcentrikus nagyvárosa.
Tamperében a város polgármestere és más vezetők mellett találkoztam a Nokia vállalat képviselőivel, akik beszámoltak a cég súlyos válságáról, az elkerülhetetlen elbocsátásokról. Magától értetődő volt, hogy a beszélgetésben a munkavállalók képviselője is részt vett, sőt arról is szó esett, hogy figyelemmel kísérik a Komáromban zajló gyárbezárást és a magyar (és szlovák) munkások megfelelő ellátását. Ehhez mindkét országban forrásokat biztosított az Európai Szociális Alap.
Finnország nevezetessége még foglalkoztatási szempontból, hogy – Ausztriával együtt – úttörői voltak ők az ifjúsági garanciának. Ez azt jelenti, hogy az iskolát elvégző vagy munkanélkülivé váló fiataloknak három hónapon belül garantálnak vagy állást, vagy továbbtanulást, vagy gyakornoki tevékenységet. Nagy figyelmet fordítanak azokra a fiatalokra, akik nem is regisztrálnak munkanélküliként, mert a társadalom peremére sodródtak.
Az EU-kezdeményezés nem három, hanem négy hónapról szólt, de így is idő (és sok reform és tanulás) kell a megvalósításához. A finn kormány szakértői az EU-szintű kezdeményezés gondozásában, az ehhez kapcsolódó tanulási folyamatban sok segítséget nyújtanak az Európai Bizottságnak és a tagországok tisztviselőinek.
Úgy tűnik, a finnek már megint úttörők akarnak lenni. Nagy meglepetésre a kormányprogramban felbukkant az alapjövedelem, amelyet a liberális–konzervatív–euroszkeptikus koalíció ki akar próbálni. Vigyázó szemünket vessük Helsinkire!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
