Mindenkit meglepett, talán leginkább a közvélemény-kutató cégeket, ami május 7-én Nagy-Britanniában történt. A szorosnak ígérkező, lehetetlen koalíciókat ígérő pártverseny végül a David Cameron vezette konzervatívok egyértelmű fölényét, önálló kormányalakítási lehetőségét hozta.
Cameron az elmúlt években többször is az uniós politika perifériájára szorult, ennek volt példája, amikor tavaly Orbán Viktorral kettesben ellenezte Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választását. Mégis, innentől fogva mindenkinek komolyan kell venni, hogy Cameron követelésekkel áll majd elő az EU reformját illetően. A fő kérdés most, hogy megtalálható-e ilyen rövid idő alatt az a terület, amely kellő rugalmasságot nyújt a brit tagsághoz, ámde anélkül, hogy az Egyesült Királyság kimazsolázná a számára legelőnyösebb EU-elemeket. Ez ugyanis nem lenne elfogadható a közösség nagy többsége számára.
A brit kormány már korábban jelezte: a vándorló munkavállalók jogait szeretné megkurtítani. Az ilyen EU-migránsok sok hasznot hajtanak a brit gazdaságnak, de részben a nagy számuk, részben az EU által elvárt egyenlő bánásmód elve sokakat zavar a szigetországban. A jobboldali bulvársajtó, amely az EU-ellenességet hergeli, nemritkán közöl túlzó vagy éppen valótlan adatokat a bevándorlásról, amelyeket aztán hónapokkal később esetleg korrigál valaki apró betűvel.
EU-biztosként évente többször is jártam Nagy-Britanniában, és nemcsak Londonban, hanem számos más országrészben. Például a délnyugati nagyváros, Bristol vállalkozóival beszélgetve az derült ki számomra, hogy nagyra értékelik az EU-migránsokat. A bolgár informatikusok jelenléte sok cég versenyképességét segít megőrizni. Mint ahogy az állami egészségügyi szolgálat sem lenne működőképes az új tagországokból érkezett orvosok nélkül.
Angliában jóval több az EU-n kívülről érkezett bevándorló, mint az EU-n belülről jövő, mégis a bevándorlással kapcsolatos, vélt vagy valós anomáliákat az EU elleni hangulatkeltésre használják fel sokan. A pártok között a kemény EU-ellenességet a Függetlenségi Párt (UKIP) képviseli, a puha változat azonban jelen van jobb- és balközépen egyaránt.
Ne felejtsük el, hogy nemcsak a Konzervatív Párt, de a Munkáspárt is az EU-költségvetés csökkentését akarta elérni (beleértve a kohéziós politikát is), egyes munkáspárti politikusok „megbánták” a munkaerőpiac korai megnyitását, és van köztük, aki az Európai Parlamentet is fölöslegesnek gondolja.
Pedig az Egyesült Királyság is használja az EU-forrásokat, magam láthattam, ahogy például a Szociális Alap forrásaiból Kelet-Londonban az álláskeresők készségeit próbálják fejleszteni, ahogy uniós pénzből Skóciában a korai iskolaelhagyókat segíti, vagy Walesben a hátrányos helyzetű gyermekek iskolai integrációját finanszírozzák.
Ha lennének tankönyvek populista politikusoknak, az első leckék egyikében lenne szó a bevándorlók bűnbakként való használatáról. A migráció mindig új helyzeteket teremt, és ezért lehet vele riogatni. Vannak azonban fokozatok. A leginkább gátlástalan populisták, mint az UKIP-vezér Nigel Farage, kezdetben a lengyel vízvezeték-szerelővel riogattak, majd amikor ez kevésnek bizonyult, jöttek a román koldusok, majd pedig az AIDS-beteg migránsok. Azzal, hogy Orbán Viktor – a köztes fokozatokat átugorva – rögtön a terrorizmussal kötötte össze a bevándorlókat, nagy és indokolt közfelháborodást keltett Európa-szerte. Különbség persze, hogy míg a britekhez valóban nagyon sok gazdasági bevándorló érkezik, Magyarországról ez nem mondható el.
Összességében azonban mind Angliára, mind Magyarországra igaz: a migránsok elleni hangulatkeltés egyfajta figyelemelterelő funkcióval bír, és a kevéssé gátlásos politikusok mindaddig élni fognak vele, amíg el kell fedni a kormányzati kudarcokat vagy éppen a korrupciót.
Anglia esetében nem is kérdés már, hogy valamiféle pozitív fordulat nélkül mindez az EU-ból való kibukással is végződhet a jövő évre tervezett referendumon. A kisodródás és teljes elszigetelődés elkerüléséhez Magyarországon is fordulatra van – lenne – szükség.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!