A képzeletbeli varsói expressz a balközép pártok győzelmét hordozta körbe a régióban egykor. Ezúttal a varsói expressz a lengyel baloldal pártjain átgázolt, és visszahozta a hatalomba a konzervatív, populista Jog és Igazságosság (PiS) pártot.
A varsói politikai fordulat nehezen felfogható mindazok számára, akik szoros kapcsolatot feltételeznek egy ország gazdasági helyzete és politikai stabilitása között. Az elmúlt évtized nagy gazdasági megrázkódtatásai tényleg sok helyen rendezték át a politikai tájképet, ahol többnyire azok gyengültek meg és buktak el, akik kormányzását a gazdaság visszaesése, a munkanélküliség növekedése kísérte.
Nem Lengyelország az egyetlen példa arra, hogy – paradox módon – az ország viszonylag jó teljesítménye ellenére a szavazók menesztik a hivatalban levő kormányt. Svédország gazdasági növekedése például jóval az EU-átlag fölött alakult, mégis visszahozták a szociáldemokratákat – talán éppen a jobbközép kormány idején gyorsan növekvő jövedelmi egyenlőtlenségeknek köszönhetően.
Lengyelország az elmúlt évtizedben az EU legsikeresebb gazdasága volt – az egyetlen az unióban, ahol 2009-ben sem volt recesszió. Igen ám, csakhogy a belső területi egyenlőtlenségek továbbra is igen nagyok, és a keleti megyék elégedetlen lakossága már eddig is a centrumtól eltérően viselkedett; ők emelték köztársasági elnökké ez év májusában a viszonylag fiatal Andrzej Dudát.
Nem igaz, hogy Donald Tusk (és Ewa Kopacz) kormánya nem igyekezett volna felzárkóztatni a keleti országrészeket. A külföldi tőke magától is ment Poznan vagy Wroclaw térségébe, a kormány pedig ösztönözte, hogy menjen Lublin felé is. Németországban sok helyen, például repülőtereken is lehetett látni a nemzetközi cégeknek szóló üzeneteket: fektess be Kelet-Lengyelországban!
Itt kell leszögezni azt is, hogy Lengyelország kimondottan jó színvonalon használta és használja fel a fejlesztést szolgáló uniós forrásokat, amelyeknek (az ún. kohéziós politikának) éppen ők a legnagyobb kedvezményezettjei. Ezek a beruházások azonban vagy csak idővel érnek be, vagy nem elegendőek ahhoz, hogy ellensúlyozzák a fiatalok elvándorlását, amit itt sokan negatívumként élnek meg (főleg akkor, ha pl. a fiatalok közül sokan a gyermekeiket otthon hagyva mennek el munkát vállalni Nyugatra).
Az elvándorolt munkavállalók érdekeit nem minden kormány védi, de például a lengyelek gyakran felszólalnak azért, hogy az egyenlő bánásmód érvényesüljön, szociális jogokat ne lehessen csorbítani. Emiatt a brit konzervatív kormánynak (bár képviselői Strasbourgban egy frakcióban ülnek a PiS-szel) nem sok jót ígérnek a varsói fejlemények, ha tényleg az EU-migránsok segélyeinek megkurtítását akarnák felmutatni trófeaként az uniós tagságról rendezendő népszavazás előtt.
Egy másik következménye a kormányváltásnak az euróval kapcsolatos retorika változása lehet. Lengyelország mindmáig megőrizte a złotyt, de közben – ellentétben pl. Csehországgal – hangoztatta: nagyon igyekszik az eurózónába, ami fontos neki a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok bővítéséhez.
A pénzügyi válság kezdetén, 2008 szeptemberében, amikor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank képviseletében jártam Varsóban, a kormányfő (Tusk) és a jegybank elnöke (Sławomir Skrzypek) között azon folyt a vita, hogy az ország 2010-ben, vagy inkább csak 2011-ben csatlakozzon az eurózónához.
Jarosław Kaczyńskiékkal a kormányoldalon Lengyelország nem fogja elkapkodni az euróhoz való csatlakozást, de nem is látszik, hogy ebből bármilyen kára származna. A pénzügyi válságot részben éppen azért tudta átvészelni a gazdaság, mert a valutaárfolyam rugalmasan tudott alkalmazkodni.
A gazdasági sikerhez azonban a rugalmas valutaárfolyam kevés. A mostani eredményekhez nagyban hozzájárul az az oktatási reform is, amelyet a korábbi kormányok a modernizáció és az esélyegyenlőség érdekében indítottak és gondoztak. A fiatalok munkába állása azonban Lengyelországban sem megy magától, és láthattuk: ez a korosztály kevéssé bízott abban, hogy a centrista kormánytól erre – akár EU-támogatással – hathatós megoldások várhatók.
A lengyel modell tehát messze nem problémamentes. Azt viszont nem lehet elvitatni, hogy Lengyelország az elmúlt években nagy tekintélyt vívott ki magának, egyes területeken imponáló teljesítménnyel.
Negyedszázaddal ezelőtt egyetlen felhőkarcoló állt Varsóban. Ma már van belőlük tucatszám. Az új kormánynak, ha pragmatikusan kormányoz, lehetősége lesz megőrizni ezt a prosperitást, és az eredményeit jobban szétteríteni. Ehhez kell majd egy kis önkorlátozás; annak érdekében, hogy a pártideológia ne szállja meg a kormányzati munkát.
Andor László
A szerző az Európai Unió volt magyar biztosa
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
