Leszorították Obama beharangozott beszédét a mérvadó sajtó címoldalairól az utódlásáért vetélkedők új esélyeit tálaló hírek, ékesen bizonyítva a tételt: amint lezajlik az első elnökjelölő előválasztás, attól fogva nagyobb figyelem irányul arra, ki fog beköltözni a Fehér Házba, mint lakójára. Aki ugyan még majd esztendeig birtokosa a végrehajtó hatalomnak, ám az minden nappal fogy, ha nem is törvényesen, de politikai és jelképes értelemben.
Az elnöknél érdekesebbé válik örökségének sorsa, s hogy melyik utódjelölt őrzi meg vagy számolja fel; ő maga már a múlt, noha nagyon is még jelen. A csúcsot amúgy az iráni ajatollahok tartják, akik percre a Cartert követő Reagan eskütételekor, január 20-án délben engedték szabadon a Teheránban túszul ejtett amerikai diplomatákat. A hazai és külvilági politikusok közül kivált azok lesik Obama órájának mutatóját, akik a változásban reménykednek. Mivel az elnök történetesen Illinois állam székvárosában, tehát ott beszélt, ahol kilenc éve bejelentette e poszt megpályázását, s éppen aznap, amikor az örökségének megvédését hirdető jelölt, Hillary Clinton kínosan szerepelt a nyitányon (ő azonban az illemet tartva még most sem állt ki nyíltan mellette), nem is mondhatott olyat, amivel ezen a szerdán a címlapokra lehetett volna kerülni.
Eredetileg a „béna kacsa” a hiteleit törleszteni képtelen brókert jelölte, ám bő kétszáz éve a hivatalából már fél lábbal távozni készülőre mondják. Két ciklusa lejártával (az újra már nem választható) Obama formálisan csak az őszi szavazás nyomán lesz béna kacsa, a politika kíméletlen törvényei szerint azonban jóval előbb, ha úgy tetszik, szerda óta. Hiszen kivették kezéből a politikusok legfőbb fegyverét, az ígéretet. Akár jutalmazásra, akár büntetésre. Jövő január azért messze van, de nem hosszú táv.
Csakhogy az idő legfeljebb az amerikai politikában „áll meg”, a világpolitikában aligha. S Obama ugyan béna kacsa, de Amerika továbbra is a legerősebb nagyhatalom (katonai kiadásai meghaladják az utána következő tíz országét együttesen!). S január 20-án délig Amerika partnereinek és ellenségeinek a Fehér Ház mai lakójával kell tárgyalniuk, akkor is, ha nem örökösére, hanem a „felszámolóra” vágynak. Éppen a péntek hajnali müncheni megegyezés a szíriai tűzszünetről jelzi: a jelen válságaiban Obama megkerülhetetlen.
Ironikus módon ezt immár ő maga is felismerni látszik, mert a példátlan humanitárius – és a Nyugat stabilitását fenyegető – szíriai válságban nem folytathatja eddigi óvatos, avagy inkább habozó politikáját. De a nyugati körökben immár a menekültválság serkentésével is megvádolt Putyin is tudni látszik, meddig feszítheti a húrt, miután az elmúlt hetekben bombázásaival a jelek szerint „kiharcolt” egy miniállamot (benne az orosz támaszponttal) damaszkuszi kliensének.
Ő különben gorombább washingtoni politikára számíthatna, ha ama republikánus jelöltek egyike költözne a Fehér Házba, akik egyelőre „kemény elbánással” fenyegetik (bár Hillary is rámenősebb külpolitikát ígér). Mint a mondás tartja, Moszkva nem hisz a – szíriai – könnyeknek, de tisztában van a realitásokkal: Obama nem tétovázhat tovább, tehát meg kell vele egyezni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
