Karinthy módjára tehetnénk fel a brit kilépés, vagyis a Brexit kérdéseit: megtarthatók-e az uniós tagság előnyei annak kötelmei nélkül, s ha igen, miért nem? A Brexit bökkenőit ismerő brit publicisták a kör négyszögesítésének lehetetlen feladatát emlegetik.
Az elmúlt héten – May kormányfő pénteki beszéde előtt – felizzott a Brexit-vita a brit közéletben, hiszen vészesen közeledik a kilépés jövő márciusi határideje, tehát döntéseket kell hozni a hihetetlenül bonyolult ügyben. Méghozzá véglegeseket, hiszen az annak kikiáltott előzetes döntésekről sorra kiderül, hogy kulcsszereplők még utána is megkérdőjelezik. Főként magának Theresa Maynek a pártjában, a bő félszáz fős „kemény Brexitért” kardoskodó tory képviselőcsoport jottányit sem akar engedni az általuk idealizált teljes szakításból. Múlt heti, ultimátumnak is felfogható levelük megzsarolta a kormányfőt, akinek alsóházi többsége nélkülük természetesen nincs meg: szó sem lehet „puha Brexitről”, tehát az ország bennmaradásáról a vámunióban és a közös piacban, ami persze EU-kötelmekkel is járna.
Ha viszont elvetik a vámuniót, akkor előbb dönteni kell arról, hol lesz az EU és az Egyesült Királyság közti vámhatár. Az ír szigetet kettévágva (megint), avagy – miként szerdán Brüsszel megoldásként javasolta – a tengeren, vagyis a brit tartomány Észak-Írországot benne hagyva a vámunióban. Bele kellene ekként törődni az Egyesült Királyság szétszabdalásába, ami érdekes hatással lenne az EU-tagságot feladni nem akaró skótokra. Ez ellen az angol védnökséghez ragaszkodó és a katolikus írek köztársaságába való beolvadástól rettegő északír protestánsok tiltakoznak, márpedig az ő kis parlamenti csoportjuk biztosítja a May-kormány alsóházi többségét. Viszont az újbóli határ az ír szigeten felújíthatja a véres, több évtizedes polgárháborút, amelynek előhírnöke már a múlt század húszas-harmincas éveiben a határállomások robbantgatása volt. S azokat aztán az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) terrorrobbantásai követték. Ezt zárta le húsz éve a Nagypénteki Megállapodás, amelynek kulcseleme a belső határ légiesítése, lévén EU-állam van mindkét oldalán. A mániákus brexitesek némelyike késznek látszik még ezt is kockára tenni, ami stílszerű azoktól, akik félrevezető kampánnyal nyerték meg a többséget a 2016-os népszavazáson. Nem csoda, ha az északír békét tető alá hozó exkormányfő, Tony Blair és tory elődje, John Major is porondra lépett a héten. Mindketten a realitások nevében, s Major felvetette, hogy a parlamenti képviselők ne pártalapon szavazzanak a megismétlendő népszavazásról, amit Blair már korábban pedzegetett. Egy publicista pedig felveti: mentse meg a helyzetet, módosítva az alsóházi erőviszonyokat a fél tucat északír katolikus alsóházi tag, aki nem vesz részt a brit parlament munkájában, mert nem óhajtja letenni a lojalitási esküt.
Eközben hétfőn letette végre a garast a vámunió, tehát a félszakítás mellett a munkáspárti vezér Corbyn, aki nem siette ezt el a sürgetések ellenére, mert – tavalyi meglepően jó választási szereplése nyomán – páholyból nézheti May és meghasonlott kormánya vergődését. Várva a miniszterelnök pénteki – a kecske és a káposzta híveit is megnyugtatni kívánó – egységszólamaival sem sokáig halogatható végső döntések hatását a veszekedő konzervatívokra. De nem kapkodva el azért sem, mert Corbyn szavazói közül is sokan voksoltak a Brexitre, s neki az őt balosnak tartó centristákkal kell számolnia. Vagyis olyan Caesaroknak kell hamarosan nemzeti sorskérdésekben dűlőre jutniuk, akik mögött tolonganak a Brutusok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!