A szűkebb vagy tágabb uniós formákkal igenis összeegyeztethetők a nemzetiségi törekvések – erősítette voksával a skótok meggyőző többsége. Vagyis a nacionalisták kudarcot vallottak, s nemcsak a brit színtéren, hanem európai értelemben is.
Az elszakadást elutasítók 55-45 százalékos fölénye azért is komoly fiaskó a nemzetiségi büszkeséget a józan megfontolások elé helyező, az országra és egész Európára leselkedő veszélyekkel és kockázatokkal nem törődő nacionalisták számára, mert még egy fordított arány sem indokolta volna erkölcsileg a több száz éves struktúra felrúgását: ahhoz a skótok elsöprő többségének támogatása lett volna szükséges. S az évekkel ezelőtt elkezdett, azt megelőlegező nacionalista kampány ellenére kiderült, ez csak egy kisebbség óhaja. A 45 százalék alighanem csupán az ígérgető, populista kampány hatása, minden elégedetlenség begyűjtése a lobogó alá (a nacionalista lózungok főleg a férfiakra hatottak, Nagy-Britanniát a nők voksa mentette meg).
Megmenekült tehát az Egyesült Királyság, s annak nagyhatalmi, BT-tag státusa is. Meg az EU a láncreakciótól, s hogy nacionalistái uniószerte vérszemet kapának. S persze Cameron kormánya is. Ő skót származása ellenére elszántan kampányolt a „nem” mellett, s némely európaiak számára példásan nem pártszempontok vezérelték: lévén Skócia a kormányzásra egyedül esélyes vetélytárs Labour fő szavazóbázisa, a kiválás bebetonozhatta volna Angliában a tory uralmat. Cameron viszont most okkal számíthat a – dominóhatás esetén – szintén fenyegetett Európai Unió viszonzó politikai gesztusára, az általa sürgetett EU-reformok alapos megvitatására. A Munkáspárt elnöke, Miliband viszont pártmegfontolásokat is követett: jövőre komoly esélye van a londoni kormányzás átvételére, s ha most az „igenek” győznek és 2016-ban Skócia (westminsteri képviselőivel együtt) tényleg kiszakad, a Labour elveszti alsóházi többségét.
De a „nem”-tábor igazi motorja (a skót) exkormányfő, Gordon Brown volt, aki gyaníthatóan elbillentette a mérleget a Nagy-Britanniát megreformáló programjával. Annak immár komoly megvitatására és az alkotmánymódosítások elfogadására most – megmenekülve a kiszámíthatatlan következményektől – Londonnak muszáj rászánnia magát. Még egyszer nem engedheti a siker közeléig jutni a nacionalista törekvéseket. Márpedig Skóciában a helyi kormányt még két esztendeig ők vezetik, s a nacionalista vezér, Salmond már csak azért sem lankadhat, mert a kudarc nyomán az ő pozíciója is megrendült: péntek este bejelentette kormányfői lemondását, de a harc folytatását. Ám az kétséges, hogy tábora (netán új vezérrel) 2016- ban megkockáztatja-e az ismétlést és vele az újabb fiaskót. Értelmesebb a jövő évi brit választásokon növelni a nacionalista párt mandátumszámát és – a várt Labour-győzelem esetén, Skóciában a Labourral vetélkedve – Milibandékat reformnyomás alatt tartani. Ami demokráciába illő megoldás, ahogy persze a referendum is az volt, s civilizáltságával példát statuált Európának. Szerencsére eredményével is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
