Régóta találgatták, vajon mit gondolhatott a Szaddám Huszeint az első Öböl-háborúban tudatosan nem elkergető idősebbik George Bush az ennek éppen ellenkezőjét tevő szintén elnök fia iraki inváziójáról, amely máig vitatéma, hiszen nemcsak tömérdek életet és pénzt követelt, hanem a bölcs apjával ellentétben tartósan felborította a térség – és Amerika „lelki” – egyensúlyát.
Pár héttel 2003. tavaszi megindítása előtt feltűnést keltő cikkben óvta az ifjabbik Busht a kiszámíthatatlan következményektől Scowcroft tábornok, a papa nemzetbiztonsági tanácsadója. De a Szenior, aki bizalmasával nyilván egyetértett, eddig magában tartotta véleményét. Így érthetően máris szenzáció az új életrajza, amelynek akár a saját szerzőségével is megjelenhetne, hiszen a könyv nemcsak a vele készült hosszú beszélgetéseken alapszik, hanem az exelnök (sőt neje) hajdan „menet közben” diktált naplóin is. Legfeljebb annyiban különbözik más államférfiak saját néven publikált, ám jó tollú „szellemírók” által megfogalmazott memoárjaitól, hogy a szerző a korai amerikai elnökök életrajzával nevet szerzett, Jon Meacham Pulitzer-díjas történész.
A vezető világlapok e heti címoldalas beharangozóját az indokolja, hogy idősebb Bush ugyan óvakodik elítélni is e második iraki háborút, de annál keményebben és szókimondóan marasztalja el fia kulcsembereit. Sőt a Juniort magát is, hogy rájuk hallgatott. Ez persze „mások vittek rossz utakra Téged” jellegű apai feddés, ám a téma kényessége miatt még a mostani elnökválasztásra is kihat. Lévén most a másik Bush fiú is jelölt, akitől rendre megtudakolják, hogyan is viszonyul bátyja háborújához, amely máig elválasztja a harcias konzervatívokat a meggondolatlan beavatkozást minden baj okának tartó liberálisoktól. S mivel Jeb Bush környezetében jócskán akadnak a bátyot tévútra terelők közé tartozók, ezt akár a neki szóló atyai figyelmeztetésnek is felfoghatjuk. Hogy ő ne hallgasson az olyan konokul harciasokra, mint Cheney és Rumsfeld, akik mindent erővel akarnak megoldani. S előbbinek, aki neki hadügyminisztere, fiának pedig alelnöke volt, szemére hányja, hogy jószerivel saját birodalmat épített a Bush-kormányzaton belül. Utóbbit (hajdan saját riválisát) pedig egyenesen arrogáns alaknak tartja. De azért a Junior is kap oldalvágást, a papa szerint 2002-ben bedobott és történelmileg haszontalan, hírhedt (Irakból, Iránból és Észak-Koreából álló) „gonosz tengelye” szólamért.
Ha a 91 éves, Parkinson-kórral küzdő idős politikus hagyta ezt most megjelenni, az netán amiatt lehet, mert a 41. elnök immár okkal aggódhat, hogy a 43. után mégsem Bushnak hívják majd a 45.-et, mert Jebet mintha nem sikerülne „eladni” a republikánus tábornak. S hátha ekként segítené e második fiát a kínos dilemma feloldásában: hogyan határolja el magát a báty népszerűtlen tettétől, no meg a most is recepteket kínálgató korábbi rossz szellemektől. De igazi vihar nem is a Bush famíliában lesz belőle, hanem a konzervatív nagycsaládban. A New York Times kiváló publicistájának, Maureen Dowdnak őszinte örömére, aki akkortájt többször megírta, miként küldi ki Cheney és Rumsfeld a Fehér Ház kertjébe játszani Juniort, ugyan, ne szóljon már bele a nagyok dolgába…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
