Ma már szinte közhelyszámba megy a világsajtóban az orosz elnököt Vlagyimir cárnak nevezni, ahogyan a hatalmat hozzá hasonlóan összpontosító és a demokratikus kereteket Patyomkin-faluként felfogókat putyinizmussal megbélyegez
A héten azonban több publicistát is megriasztott az a lehetőség, hogy nem annyira egy cár ül a Kremlben, hanem valamiféle „ajatollah”, aki a történelemből és irodalomból ismert orosz misztikusokhoz hasonló világképpel harcol a gonosz Nyugattal. Mert egy „cárba” bele lehetett nyugodni, utóvégre a bolsevik forradalmat megelőző századokban az orosz birodalom mindig is különbözött Európa más hatalmaitól. S ebbe belefért folytonos terjeszkedése is, ahogy Kissinger ironizált, Nagy Péter óta évente egy Belgiummal gyarapodott. E megközelítésben olyan alkut kell Putyinnal kötni Ukrajnáról is, aminőt a cárokkal rendre sikerült, hiszen az akkori Kreml racionálisan kezelte viszonyát a külvilággal. E heti cikkében a Washington Postnak Kissinger óv is Putyin démonizálásától, ami szerinte csak alibi a nyugati politika hiányára.
Csakhogy az ukrajnai lépéseit a sajtónak magyarázgató Vlagyimir cár sokat tett önmaga démonizálásáért. Miközben olyan mai nyugati politikusok, mint Kerry amerikai külügyminiszter vagy Clegg brit kormányfőhelyettes megróják azért, mert a 21. században 19. századi (vagyis hát cári) módon viselkedik, amivel tehát lehet és kell is azért alkut kötni, a putyini fejtegetések sokakra ijesztően hatottak. Főként az, hogy olyan orosz filozófusokat idézett (és amúgy ápolja is emléküket), akik e nép misztikus különlegességét ecsetelték, s szükségszerű szembefordulását a nyugati világ értékeivel.
Bergyajevet idézve beszélt a hagyományos értékek védelméről az erkölcsi káosszal szemben, s bizony tényleg egy teheráni ajatollahhoz illően beszélt a jó és gonosz küzdelméről. Amint a New York Times publicistája írja, szinte messianisztikus ideológia bontakozott ki e fejtegetésből, s „ha ezt Putyin valóban szó szerint érti, akkor ő egy orosz ajatollah”. S akkor olyan ideológiai tényező lép be, mint az igazi hidegháború idején.
A nyugati politika nem ment még el eddig. Csak olyan autokrata vezetőnek tekintik, aki veszélyes nosztalgiával gondol vissza a szovjet birodalomra, hiszen annak felbomlását Putyin maga nevezte a század legnagyobb geopolitikai tragédiájának. Nem mintha az ezt visszacsinálni akaró törekvései nem volnának nyugtalanítóak, de ez még lehetővé tesz olyan alkut, amelyet Kissinger javasol: sem Moszkva, sem a Nyugat ne akarja „magáénak” Ukrajnát, hagyják meg a híd szerepében. Ám a Times-publicista azt a veszélyt látja, hogy a Putyin által meglovagolni kívánt nacionalista-messianisztikus keverékből olyan tigris bontakozik ki, amelyről már – a híres kiplingi mondás szerint – nem tud leszállni. S a hidegháború frontvonalában „harcolt” KGB-tiszt, azonosulva filozófusaival, tényleg belesodorja a világot hasonló konfliktusba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
