"Ne irigyeljük a mai menet élén haladókat."
Párizs Charlie – áll a l’Etoile Diadalívén, s bízvást írhattak volna oda Európát is. Már órákkal a rémtett után megjelentek nemcsak a francia fővárosban, hanem kontinensszerte a meggyilkolt karikaturistákkal való szolidaritás e feliratai. E gomba módra terjedő mondat ugyanúgy kifejezi a lényeget, mint egykor Kennedy „Én berlini vagyok” felkiáltása a szorongatott, voltaképpen ostromlott várossal való összetartozás jeleként: a nyugati demokráciákban sokan emlékeztek a világháború előtti vonakodásra „meghalni Danzigért”. S ugyanígy jött a 9/11 nyomán az „én is amerikai vagyok” kiállás. S amint akkor, most a tisztességes európaiak (és amerikaiak) szempillantás alatt felfogták, hogy ez több mint a sajnos megszokott túszdráma: demokratikus társadalmuk alapelvére támadtak a terroristák. A szabad véleménynyilvánításra, ami a jogállammal együtt biztosítja a demokráciát, vagyis a népuralmat.
Ma Párizsba sereglik Európa politikai elitje, hogy a franciákkal együtt hirdesse: megvédik a Felvilágosodás eszméjét, a szólás szabadságát. Olyanok is lesznek ott, akik gyakran voltak céltáblái az olykor brutális gúnyrajzoknak, ám ma ők is Charlie-k lesznek, azonosulnak kíméletlen kifigurázóikkal, s ama kor szellemi nagysága, Voltaire elvét követve készek „utolsó csepp vérükig” védeni azokat, akikkel nyilvánvalóan semmiben sem értenek egyet. S noha szerencsénkre ez az európaiak túlnyomó többsége és örömmel üdvözölhetjük, hogy a muzulmánok mértékadó képviselői is szégyellik a nevükben elkövetett borzalmat, sajnos még kontinensünkön és hazánkban is akadnak szélsőségesek, akik lelkendezni voltak képesek a párizsi hírek hallatán, akik elégedettek voltak, hogy a szatíra fegyverére igazival rontottak fanatikusok.
Fordulópont lehet ez a terror elleni hosszú háborúban. Ahogyan a 9/11 megrendítette Amerikát, úgy éli meg Európa a rajtaütést egy újságon. Salman Rushdie-t, a dán karikaturistákat még sikerült megvédeni, a szintén folyton fenyegetett Charlie Hebdót nem. De most az a kérdés, megvédjük-e magunkat attól, ami a terroristák igazi célja: megfélemlíteni az európaiakat. S ily módon rákényszeríteni a demokráciákat az antidemokratikus lépésekre: ön- (sőt valóságos) cenzúrára, a diktatúrák módszereinek alkalmazására. A 9/11 sajnos végzett ilyen pusztítást az amerikaiak lelkében, nemcsak sikerrel védik azóta hazájukat, hanem nemzetbiztonság jogcímen a jogállamhoz méltatlan eszközöket is bevetettek, azok legnagyobb örömére, akik a maguk szintjére akarnák lerántani a demokráciákat.
Európát is fenyegeti e veszély, az idegengyűlölők máris minden muzulmánt meggyanúsítanak, a szólásszabadság ellenfelei számonkérik az „önmegtartóztatást” (mintha bizony gyűlöletüknek ürügyre volna szüksége). Nem egyszerű dilemma: rendőrök nélkül nem lehet terroristák ellen harcolni, de rendőrállammá válva akkor is ők győznének, ha sikeresen leterítik őket (már sajnos az is az ő részgyőzelmük, hogy nyilvánvalóan nem is akarták élve elfogni őket: ahogyan Oszamát sem az amerikaiak, mert tudták, hogy fanatikusok tömege rohanna túszejtésekkel kiszabadítani, miként máris történt egy párizsi boltban). Ne irigyeljük a mai menet élén haladókat.
----------------------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
