Ki van rúgva! – vágta látható élvezettel Donald Trump az éveken át nagysikerű tévéműsorában a cégvezetői állásért vetélkedő és általa kibuktatott jelöltek arcába. Ki van rúgva! – kapta meg az FBI igazgatója az immár elnöktől, aki ugyan ezt elbocsátó levélben írta, ám erről Comey is a tévéből értesült: éppen a túlparton beszélt a Szövetségi Nyomozóiroda ottani részlegének, amikor a háta mögött villogni kezdtek a képernyők a gyorshírrel.
Túl azon, hogy ez mit árul el a ma is mániákus tévénéző (és közben twitterező) Trumpról, nem lehet elhessegetni a kérdést: vajon mi indokolta ezt a – Comeyt megalázó – sietséget? Hogy ne vihessen el papírokat túlparti irodájából? Avagy netán az, hogy másnap délelőttre éppen az orosz külügyminisztert várták a Fehér Házba? Hiszen Comey irányította az FBI vizsgálatát az elnök embereinek orosz kapcsolatairól és evégett pár nappal korábban nagyobb pénzügyi keretet kért, vagyis kiterjeszteni készült. S mi sem mondhatunk mást, mint szegény Comey, aki először csak nevetett, s ugratást, tévétrükköt sejtett, míg fülébe nem súgták, hogy jön a levél: „ugye, ez csak vicc?”.
Mármint az, hogy a vizsgált kirúgja a vizsgálót. Ráadásul Trump esetében már nem is az elsőt: New Yorkban repült a vele is kapcsolatban álló üzletemberekre nyomozó szövetségi ügyész, a kormányzás nyitányán meg az ügyvivő igazságügy-miniszter, aki óva intette volna a Fehér Házat az orosz kapcsolatait letagadó (és végül hazudozásába belebukó) Flynn nemzetbiztonsági tanácsadótól. Most pedig Comey. Akit tényleg komédiába illően azzal az ürüggyel menesztettek, hogy túl gorombán(!) kezelte a Hillary Clinton elleni vizsgálatot, noha annak fő haszonélvezője, vagyis Trump eddig éppen emiatt magasztalta. Ez bizony inkább szokás az elnökkel parolázó moszkvai vendég hazájában, s persze más illiberális demokráciákban. Mivel egykor washingtoni tudósítóként tanúja voltam, hogyan bukik bele Amerikában az ilyesmivel próbálkozó elnök, nem hiszem, hogy e mostani ezzel sikeresebb lesz.
Ott máig emlegetik a „Szombat Esti Mészárlást”, amikor 1973 októberében Nixon rúgatta ki az ő Watergate-botrányát nyomozó különleges ügyészt. Miután előbb az elnök kirúgási parancsát megtagadó igazságügy-miniszter és helyettese is lemondott. Cox bűne éppen azoknak a titkos hangszalagoknak a beidézése volt, amelyekre Nixon óvatlanul rámondta az őt terhelő szavakat, s amelyek átadására végül a főbíróság kötelezte. Mert „az önvizsgálat lezárult, felejtsük el” trükk Amerikában, ama fékek és egyensúlyok okán csak egy darabig sikeres. A Watergate-betörés után a kormányzat nagy garral imitálta a nyomozást, amelyről miniszteriális főnöke állította: „még ilyen átfogó és messzemenő vizsgálatot nem láttam”. Ám a Washington Post híres riporterpárosa is nyomozott, s mert a főváros minden jogásza is reggelente kávéjához kapta a lapot, a gyanú egyre fokozódott. S ezért kellett végül a kormánytól független ügyészt kinevezni, s a Cox kirúgása utáni országos háborgás hatására utódját is, aki aztán vádat is emelt az elnök emberei ellen. Miként a kiebrudalt harvardi jogprofesszor azon a szombati sajtóértekezletén fogalmazott: most eldől, hogy továbbra is a jog uralkodik-e az emberek fölött, vagy emberek a jog fölött.
Ez itt a kérdés most is. Lévén az új FBI-igazgató már Trump jelöltje, s annak főnöke az ő minisztere, a vizsgálódó kongresszusi bizottságokat pedig a kormánytöbbség vezeti, az újabb önvizsgálattal egy darabig próbálkozhatnak. De ugye két évtizede Clinton demokrata elnököt különleges ügyész nyaggatta, s juttatta el az alkotmányos felelősségre vonásig – mind erősebb a követelés a kormánytól független vizsgálódásra. Azért is, mert ekkora politikai vihart csak az szokott vállalni, akinek van rejtegetnivalója. S ha meggondoljuk, hogy a Post párosának éppen az FBI akkori igazgatóhelyettese súgott, „Mély torok” kódnéven, az orosz kapcsolatot aligha lehet eltussolni. Pláne úgy, hogy a Comey-komédiával maga Trump szaporíthatta a „Mély torkokat”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!