Görög drámába illő módon, Trump maga hozta szóba a Watergate-botrányt, amelyet csak vérmesebb publicisták mertek eddig említeni az „orosz kapcsolatról” írva. Utóvégre a hetvenes évek lehallgatási botránya vezetett az amerikai történelem eddigi egyetlen elnöklemondásához. A Nixon bukását leleplező riporterpáros könyvéből született az első, „Az elnök emberei” című film.
Az eredetinek pedig a gyerekversike tojásszerű mesefigurája adott ihletet, amelyet – miután a magasról lezuhant – a király összes embere sem tudott még egyszer összerakni. Ahogyan egykor Nixont, most utódát is e veszély fenyegeti. Mivelhogy neki is szinte mindegyik kulcsembere gyanúba keveredett, egyelőre a saját hazudozásával.
De hiszen a Watergate-botrányt is a csúcsszintű eltussolási próbálkozások tették igazán elnökbuktatóvá.
Trump bízvást mondhatta volna a kezdet kezdetén, hogy emberei magától értetődően kerültek kapcsolatba orosz diplomatákkal/kémekkel, készülvén a kormányzásra. Igaz, persze, hogy a szavazás éjjeléig senki, maga Trump sem tudta elképzelni a győzelmet. Ámde ők váltig tagadták az érintkezések tényét is, álhírnek minősítve a feltételezést is e kapcsolatokról. Hogy aztán sorra lebukjanak hazugságukkal. De akkor miért és főleg mit próbáltak váltig tagadni?! Egy lap tavaly június óta legalább húsz kerek perec tagadást gyűjtött csokorba.
Most januárban Pence alelnök rákérdezésre adta a naivat: „Miért is lettünk volna kapcsolatban?”
S maga Trump csak fokozta a gyanút, amikor a múlt hétvégén alaptalanul Obamát vádolta meg lehallgatással. Történetesen a hajdani botrány kiváltója éppen az volt, hogy Nixon exügynökökből álló magáncsapata bukott le a Watergate-épületben, mert az FBI akkori igazgatója a feladatot csak úgy vállalta volna, ha az elnök írásba adja… S ma már egy titkos bírói tanács adja meg az engedélyt a titkosszolgálati akcióra. Ha viszont a Trumpnak écát adó szélsőséges portálok megtudtak valamit állami lehallgatásról, az annyit tesz, volt a bírákat meggyőző alapos gyanú nemzetbiztonsági okokból.
S ez bizony már kémelhárítás. Nem csoda, hogy szerdán a Fehér Ház szóvivője zavarba jött, és egy odacsúsztatott céduláról olvasta: „nincs okunk azt hinni”, hogy az elnököt magát vizsgálják. Embereit és azok orosz kapcsolatait, viszont – nagy titokban – nyilvánvalóan, innen jöhetnek a szenzációs kiszivárogtatások. No meg a Trump-cég orosz üzleti és bankkapcsolatait, amelyek neki feltűnően előnyösek voltak.
Sokat elárul a washingtoni körök sejtéseiről, hogy még a Trumpot eddig mentegető republikánus szenátusi vezetők sem voltak hajlandók pusztán politikai figyelemelterelésnek tekinteni az Obama elleni bizarr vádat, s nyíltan megcáfolták az elnöküket. Túl sok ahhoz a véletlen, hogy el lehessen hessegetni a gyanút: az elnök emberei netán az orosz választási aknamunka cinkosai voltak. Azt kevesen hiszik, hogy a „füstölgő pisztolyt” meglelhetik Trump kezében (ahogyan Nixon önleleplező szavait a magnószalagon), s inkább tartják őt Putyin hasznos idiótájának, mint ügynökének, bár zsarolhatóságát nem zárhatják ki, amíg titkolja adóbevallásait.
De mit vallanak majd – eskü alatt – emberei, ha sor kerül a mind kevésbé elkerülhető független, de legalább kétpárti vizsgálatra? Nixon magnószalagjainak titka úgy derült ki, hogy egyik bizalmasa, nem akarván hamisan tanúskodni, nagy sóhajjal közölte: „Reméltem, hogy erre nem kérdeznek rá…”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!