Éktelenül felháborodott a róla terjesztett – szerinte hamis – híreken az, akit az ellenfelét gyalázó álhírek áradata sodort be a Fehér Házba. Az a Trump, aki beszédeiből ki nem hagyta volna a „korrupt Hillary” szókapcsolatot, alig tudta haragját fékezni ama (egyelőre nem bizonyított) állítások hallatán, hogy őt – anyagilag és erkölcsileg – Putyin korrumpálhatná.
Ő, aki minden elképzelhető módon próbálta kompromittálni vetélytársát, náci módszernek minősítette azt a feltételezést, hogy az oroszoknak volna őt kompromittáló anyaga. Ha nem tudósítottam volna egykor arról, milyen dörgedelmesen utasította vissza Nixon a Watergate-botrány (utóbb rábizonyított) vádjait, akkor azt mondanám, amerikai elnöki szinten még láttam ilyen bizarr előadást, mint a jövő pénteken beiktatandó Trump szerdai sajtóértekezlete. A saját titkosszolgálatainak gyalázásával, médiaszidalmazással, az eddigi összeférhetetlenségi szabályok semmibe vételével. S a legbizarrabb az volt, hogy szerinte az őt kedvelő Putyin vele ilyet nem csinálna, őt bezzeg respektálja! Nem csoda, ha a világpolitika – Moszkva módszereit ismerő – szakértőinek jó része kifejezetten tart attól, hogy a Kreml lakója ujja köré csavarja majd a Fehér Ház bérlőjét, nem is valamivel kompromittálva, hanem túltengő hiúságát kihasználva.
Magát a 35 oldalas dossziét pedig nem annyira a benne lévő – kétségtelenül stílszerűen bizarr – állítások teszik Trump és tábora számára zavaróvá, hanem az a tény, hogy az amerikai titkosszolgálatok csúcsvezetői csak odatették summázatát a távozó és az érkező elnök elé. S nemcsak azért nem söpörték le, mert összeállítója rangos, oroszügyekben jártas brit exhírszerző, hanem mivel sok minden benne utóbb mégis bebizonyosodhat.
Mindenekelőtt az, ami a szaftos részleteknél is veszélyesebb Trump elnökségének legitimitása szempontjából, s amire aligha véletlenül nem sok szót vesztegetett: ha kiderül, hogy csapata valóban kapcsolatban állt Putyin hackelőivel. Mivel kampányában naponta utalt e hackelés eredményeire, okkal feltételezhető, hogy azok sok voksot vettek el Hillarytól. Mit sem tesz, hogy Comey FBI-igazgató példátlan beavatkozása a kampány fináléjába netán ennél is többet ártott a demokrata jelöltnek: vajon minek nevezné ezt, ha vele történik, az a Trump, aki akkortájt a tőle elcsalt választásokról lamentált? S mi hogyan minősítsük a republikánus igazgató e tettét most, amikor azt mondta szenátoroknak, az FBI ugyan vizsgálta Trumpék feltételezett kapcsolatát az orosz hackeléssel, de ő nem tartotta helyénvalónak ezt közhírré tenni, nehogy megzavarja a választásokat…
Komoly dilemma az amerikai közéleté: talán még soha nem vetült ennyi gyanú árnyéka hivatalba lépő elnökre. S régen nem várt esküjére ennyire alacsony felmérési mutatókkal (és a szavazatokban is kisebbségi) új elnök. Aki ráadásul a saját nemzetbiztonsági apparátusát ócsárolva hívja ki maga ellen a sorsot: ma már tudjuk, hogy a Watergate-botrányt leleplező híres riporterpáros súgója az FBI igazgatóhelyettese volt. S mivel Trump végre legalább elismerte (a magyar jobboldali média bánatára), hogy tényleg Putyin volt a hackelő, ugyan mire mennek ők ketten egymásnak udvarolva, ha sikerült az amerikai politika mindkét párti hangadóit is felháborítani – az orosz beavatkozással választásukba.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!