Elvitte a show-t a showbusinessből a politikára átnyergelt Trump, aki – példátlan módon – bojkottálta a republikánus elnökjelöltek záró tévévitáját. Mert csak arról maradt le, nem a képernyőkről, hiszen nemcsak az egyidőben rendezett saját gyűlését sugározták a Fox tévével vetélkedő kábelcsatornák, hanem az egész nap arról szólt, sikerül-e visszacsalogatni Trumpot vagy sem. Sőt a magukra maradt ellenfelek is a „teremben nem lévő elefánttal” kezdték vitájukat. Hogy aztán nekiessenek a Trumpot szorongató Cruznak. Hétfőn éjjel kiderül, öngyilkos, avagy zseniális húzás volt-e Trumptól e távolmaradás?
Hiába őrzi körömszakadtáig New Hampshire a neki, mint aprócska államnak négyévente világfigyelmet biztosító elsőségét az előválasztási sorozatban, újabban Iowa „szabálytalanul” elétolakodott a maga elnökjelölő népgyülekezeteivel: míg a nyitóállamban szabályos, tehát egész napos voksolás lesz 9-én, itt most hétfőn este másfél ezernél több iskolában, csarnokban, templomban jönnek össze a két nagy párt – akár a helyszínen – bejegyzett hívei, hogy válogassanak a politikusok között. Amúgy e két sorozat első elnökjelölő küldötteinek száma csekély, hírüket és a politikai jelentőséget az adja, hogy most nem a felmérők telefonján tudatják a polgárok preferenciájukat, hanem szavazatukkal. S az itt elért százalékok fordulatot hozhatnak az esélylatolgatásban.
De csakis az első válogatás okán, mert éppen e két etnikailag és politikailag is homogénnek mondható állam egyáltalán nem tükrözi a kontinensnyi ország valós arányait. Viszont amerikai mondás szerint semmi sem sikeresebb a sikernél, s azt a politikai ítészek, s még inkább a kampányok pénzelői azon mérik, ki szerepelt jobban (vagy rosszabbul) a tőle vártnál. Ha hétfőn Hillary győz, s aztán New Hampshire-ben a tőszomszéd Vermont szinte helyinek számító szenátorától csak picivel marad le, akkor a demokrata verseny már eldőlt, onnantól sétamenet e második Clinton elnökjelöltségéig. S azt ugyanakkor is valószínűleg megszerzi, ha – a lelkes fiatal nemzedéket esetleg megmozgató – Sanders mindkét államban meglepné. Mivel belőle aligha lesz második Obama, Clintont inkább csak a sorozatban kapható politikai sebek idegesíthetik, mert a republikánusok azokban fognak vájkálni az őszi igazi kampányban (’92-ben férje egyikben sem lett első, mégis ő jutott a Fehér Házba). A demokraták remélhetően nem fogják megismételni 1972-es hibájukat, s a túl liberális, novemberben biztos vesztes jelölttel (akkor McGovernnel) kiütni a centristát (akkor a nixoni Fehér Házban rettegett Muskie szenátort). Elég hallgatni a republikánus jelölteket, belenézni a jobboldali amerikai médiába, annak mindennapos Clinton-ócsárló cikkeibe, hogy tudjuk: nem Sanderstől tartanak.
Annál rosszabb a republikánus pártvezéreknek, akik hovatovább csak két rossz közül választhatnak, s ha azok egyike, netán mindkettő messze veri a mezőnyt, valamelyikbe bele kell majd törődniük. Mert egyre haloványabb a remény, hogy a kitartóan vezető Trump ellenében mégis lehetne valaki, aki az őt nem akarók voksait begyűjti, ahogy eredetileg (a legtöbb pénzzel támogatott) harmadik Bushnak szánták. Hogy mégsem lép vissza egy sem a fél tucat, az elitnek „elfogadható”, de a felbőszült jobboldali tábornak el nem adható jelöltből, azt e remény magyarázza: még mind arra számít, ő lehetne a nevető harmadik, hiszen a másik éllovas, Cruz texasi szenátor közutálatnak örvend a republikánus elitben. Már rebesgetik is, hogy akkor inkább legyen Trump, s ha nyerne a ma jósolt előnnyel Iowában, majd New Hampshire-ben, akkor alighanem ő is megállíthatatlan. A realistábbja már próbál erényt csinálni a szükségből, bízva a demagóg milliárdos megszelídíthetőségében, ám mások, így az utolsó tévévitát tartó jobboldali tévéhálózat, a Fox inkább vadított. Míg a demokraták realistáit ez is Clinton mögé tömöríti: Trump az ellentétes múltat idézheti, a túl jobboldaliként McGovernhez hasonlóan elpáholt Goldwaterét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!