Szópárbajukra csak két hét múlva kerül sor, ám már szerda este is együtt szerepelt, ha csak egymás után is, az a két elnökjelölt, akiknek egyike január 20-tól Amerikát fogja kormányozni. S aki a világ legerősebb hadseregének főparancsnoka is lesz. Ezért is adta az esti csúcsidejű, vagyis sokmilliós nézettségű műsorának az NBC a „Főparancsnoki fórum” címet. Esélyt kínálván adni Hillary Clintonnak és Donald Trumpnak, hogy – a sok közel-keleti háborús veteránnal is övezett – porondon bizonyítsa alkalmasságát erre a posztra.

S a választóknak, no meg a világnak, hogy megítélje alkalmasságukat. A világ túlsó sarkából egy (persze korántsem elfogulatlan) „néző”, a Fehér Ház mostani lakója a laoszi csúcstalálkozóról sietett is tudatni a maga verdiktjét: valahányszor kinyitja a száját, Trump bizonyítja alkalmatlanságát.

Obama ezért a szavazóknak és a sajtónak csak azt tudja tanácsolni, hogy .hallgassák, amit mond, és kérdezzenek rá arra, ami ellentmondásnak, tájékozatlanságnak vagy egyenesen ütődött ötletnek tűnik”. Miből is látható, hogy a jelenlegi főparancsnok szerint szerda este csak egy fő felelt meg a parancsnoki követelményeknek, amelyek közül a legelső a tények kellő ismerete.

Ezért is ír, beszél minden beszámoló kiáltó kontrasztról. Egy minden szavát alaposan megfontoló és például a közel-keleti porondot is jól ismerő elnökjelölt után egy önjelölt porondmester következett, aki – Karinthy paródiájával szólva – mindent kétszer mond, vélhetően törzsközönsége felfogóképességére gondolva, s a tényeket szólamokkal helyettesítve. Amikor rákérdeznek, hogy szerinte melyek a főparancsnokkal szembeni legfőbb követelmények, Clinton így felel: „Temperamentum és ítélőképesség… Sziklaszilárdságú határozottság és erő a kemény döntések meghozatalára.”
Míg Trump nemes egyszerűséggel közölte: „Nekem kiváló ítélőképességem van. Jó ítélőképességem.” Az Iszlám Állam legyőzésére például jobb, mint a tábornokoké, s van is rá – a világért sem elárulandó! – kiváló terve, a generálisok majd próbálják kitalálni, persze azok, akiket nem rúg ki rögvest. Merthogy Obama tönkretette a tábornoki kart, de hát ő gyenge vezető. Nem úgy, mint Putyin, aki irigylésre méltóan erős vezető, s akivel Trump majd nagyon jóban lesz. Már csak azért is, mert az orosz elnök őt „briliánsnak” nevezte, s ő örül e bóknak. Kár, hogy Putyin ezt cáfolta…

Hillarynak voltaképpen ugyanolyan ellenfele van, mint mondjuk Európában Merkelnek, s mindkét – híresen gyakorlatias nőnek – a bonyolult kérdéseket leegyszerűsítő, csodatervekkel házaló, nagyszájú politikusokkal kell megküzdeniük, akik ugyanúgy nem vesződnek a tényekkel, mint Trump. Ő pedig immár nyíltan is rájátszik a macsó érzelmekre: Hillarynak „nincs elnöki kinézete” – mondta egy hétfői tévéinterjúban. Amint valaki utánanézett, mivel az amerikaiaknak már öt szőke és egy sor kék szemű elnöke volt, vajon mi más fosztaná meg Hillaryt e „kinézettől”, mint női mivolta? Aki e szerda esti műsort nézte, az Obamáéhoz hasonló következtetésre juthatott.

Egykoron a nagyon intelligens Stevensonnal egy rajongója közölte: „minden értelmes ember önre fog szavazni”. Az sajnos kevés – válaszolta –, mert én választást szeretnék nyerni. Neki persze pechére egy igazi világháborús főparancsnok volt az ellenfele.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!