Nehéz az egyedüliként maradt szuper-, avagy globális hatalom vezetőjének dolga. Odahaza nemcsak – az elnök pártjának hagyományosan kevés jót ígérő – időközi kongresszusi választás lesz ősszel (és Obamából „béna kacsát” csinálna a szenátusi többség, vagyis immár mindkét ház elvesztése), hanem az amerikai közvéleménynek majdnem annyira nem fűlik a foga a külvilági bajokkal vesződni, mint a két világháború között, amikor dominált az izolacionalizmus, az elszigetelődési érzület.
Hol van már az egy évtizeddel ezelőtti, mindenkit móresre tanítani ígérő (még saját európai szövetségeseinek okvetetlenkedőit is letorkoló) Bush Amerikája?! Obama keservesen számolta fel a túlzott hatalmi becsvágy kudarcainak következményeit, amelyek persze csak fokozták közvéleménye undorát a „világrendőri” szereptől.
Holott attól a mindenkinél (a többi nagyhatalom kombinált képességeinél is) nagyobb katonai ereje folytán képtelen szabadulni. A még a hidegháborús ellenfél, az egykori másik szuperhatalom ellen létrehozott globális hálózatának láncszemei ma sem nélkülözhetik az amerikai garanciát. Akkor sem, ha az ázsiai új nagyhatalom, Kína még nem próbálgatja, csak néha fitogtatja aggasztóan növekvő erejét, de – amint a vitatott délkeletázsiai szigetek ügye is jelzi – máris rákényszerítené akaratát a vonakodókra. Közülük is a legnagyobbat, Japánt olyan fegyverkezési pályára lökheti, ami már Amerikát is nyugtalanítaná.
Obama most elnöki őrjáratot tartott – Peking körül, ahová viszont nem ment. De Tokióban megerősítette azt a bizonyos amerikai garanciát, miáltal közvetve másutt is Kína környezetében.
Amíg ő Ázsiában nyugtat, az amerikai diplomáciai európai és közel-keleti egyengető erőfeszítései már megint bajba kerültek. A palesztin tábor vallási és szekuláris fele hirtelen (nem először, persze) kiegyezett, erre Izrael – előbbieket, a zsidó állam megsemmisítésére törő terroristának tartva – leállította a mérsékeltekkel araszoló béketárgyalást, amely Obama külügyminiszterének szívügye. Miközben Kerry másik, még friss „eredménye” a Moszkvával egy hete elért egyezség az ukrán válság kordában tartására Putyin játékszerévé vált: úgy szegi meg, mintha betartaná. Folytatva a birodalomrestaurálás szándékáról árulkodó nyomásgyakorlás politikáját Kijevvel szemben.
Ami még inkább tovagyűrűző félelmi hullámokat vált ki Amerika újsütetű kelet-európai szövetségeseinél, mint amilyeneket a visszafogottabb pekingi politika „odaát”. S Merkel legújabb üzenete Putyinhoz szintén jelzi, hogy a gazdasági kapcsolatokat mindenáron menteni próbáló nyugat-európaiak is kezdik felmérni, mi vár kontinensünkre, ha lelkes lengyelek, baltiak köszöntik a sebtében odatelepített NATO-egységeket.
De hát nehéz is lenne megnyugodni, ha feltűnnek az új orosz díszérmék, rajtuk Putyin (régi római császárokra emlékeztető) képmásával, ahogyan az birodalmak esetében bevett szokás.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
