Indokolt persze a kérdőjel, hiszen az amerikai elnökválasztásra csak másfél év múlva kerül sor, s addig bármi – előre ma nem is sejthető – fejlemény módosíthatja a képletet, de annak híján két esztendő múlva már Madam Presidentnek fogják szólítani a Fehér Ház lakóját (és Első Házastársnak exelnök férjét). Hillary Clinton ugyanis csak elveszítheti az elnökválasztást (és előtte pártja jelöltségét), mert mai számítások szerint mindkettőnek egyértelmű esélyese.
Sokakat félrevezet az esélylatolgatásban, hogy tavaly ősszel a republikánusok győztek az időközi kongresszusi választásokon, megszerezve a többséget mindkét házban, ami persze még tovább nehezíti a demokraták most hivatalban lévő elnökének kormányzását, s ők az Obama elleni obstrukciós politikájukat nyilván fokozni is fogják, hogy azzal is gátolni próbálják a clintoni utódlást. Csakhogy a választási matematika és az amerikai demográfiai trendek egyaránt ellenük szólnak.
Minden valószínűség szerint megismétlődik a történelem: 1994 őszén is taroltak a kongresszusi szavazásokon a republikánusok, ámde két évre rá Bill Clintont biztosan újraválasztották. E rejtély alapvető magyarázata, hogy az időközi szavazásokon Amerikában is alacsonyabb a részvétel (tavaly, ahogy 1994-ben is, alig 38 százalékos volt), s azok a számos milliók, akik 1996-ban és várhatóan jövőre is elmennek voksolni, túlnyomóan a demokrata jelöltre adják a szavazatukat. S bár Hillary aligha lelkesít a 2008-as Obamához hasonlóan oly sok (máskor szavazni rest) fiatalt, színes bőrű polgárt, a szintén perdöntő tényezőnek számító nőket várhatóan megmozgatja az első elnök a saját nemükből. S e másik „üvegplafon” áttörésének izgalma: egy afroamerikai után egy nő is elnyerheti azt a posztot, amely két évszázada a fehér férfiakénak számított. S a mind nagyobb szavazótömb latinókat (dél-amerikai származásúakat) ismét eltaszíthatja a republikánusoktól ultrakonzervatívjaik konok bevándorlásellenes politikája (ezen próbálna enyhíteni az onnan származók Cruz és Rubio elnökjelöltsége, de Jeb Bush is az odavalósi feleségével).
S még többet sejtet az a tény, hogy az 1992 óta tartott hat elnökválasztáson az ötvenből 18 állam mindannyiszor a demokrata jelöltnek adott többséget, s ez – ahogy legutóbb Obamának, jövőre Clintonnak – 242 elektor startpozícióját adja: a győzelemhez 270 kell, tehát már csak 28. S az a maradék 32 államból jó néhány kombinációjával össze is fog jönni (Obama erről indulva 365-öt, majd 332-t szerzett). Mivel az egyes, ám gyéren lakott államokban szintén erős republikánus jelölt csupán alig százról indul, ez a választás is a demokratáknak áll. Igaz, e párt már többször volt képes a győztes pozícióját eljátszani, például egy olyan (ma még nem jelentkezett) belső vetélytárssal Hillarynak, ami az őt túl centristának tartó balszárny lázadását jelezné. S persze ő maga is elkövethet végzetes hibát. De lévén fő tanácsadója az utóbbi évek legjobb politikusának (és elnökének) tartott potenciális Első Házastárs, s mert remélhetően nem vész össze Obamával sem, Hillary jó úton van a Madam President megszólításhoz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
