Miközben a brüsszeli uniós vezetőknek mind többször jut eszébe a cicerói kérdés: meddig élsz vissza türelmünkkel, Viktor?, a fáradhatatlan kormányzati barátkutatás és a korántsem csak a magyar jobbszélen dívó EU-ellenesség tetszetősnek tűnő, ám annál veszedelmesebb menekülőutat kínálgat a szerepjátszásban utolérhetetlen Orbánnak.
A múlt vasárnap egy skóciai publicista egyenesen az éppen eltemetett Thatcher reinkarnációjának láttatná a magyar kormányfőt, aki ellen „vendettát” hirdettek az unió diktatórikus ambíciójú irányítói, s akit gyűlölnek „a brüsszeli jakobinus konvenció Robespierre-jei”. Merthogy alkotmányba íratta azt, ami a francia forradalom utáni korszakban tilalmas: a kereszténységet, a családot, a nemzetet, vagyis azt, amit az EU lerombolna, ezért kellene nekünk is a magyarok mellé állnunk – sürgeti a szerző, aki máskor hasonló hévvel ront neki a brit konzervatívok kormányfőjének. Vagyis a Brüsszelnek sok borsot az orra alá dörgölő Cameron nem elég harcos ellenfele Európának, mármint az európai egységtörekvéseknek, bezzeg Orbán! S sajna vannak jelek, hogy „Thatcher reinkarnációja” kacérkodik is a neki más euroszkeptikusok által is ajánlgatott szereppel. Holott azzal alighanem végleg magára haragítaná, ha eddig nem tette volna, az integráció fő szorgalmazóit, történetesen a németeket, élükön Merkellel.
Amikor a minap (ál)híre ment annak, hogy az Európai Néppárt kizárná a Fideszt, sokan tudni vélték, hogy ez csupán reagálás Orbánék átlépési tapogatózására az euroszkeptikus frakcióba, ahol Cameron és Kaczynski pártja is található. Utóbbi esetleges újbóli kormányra kerülése legalább annyira nyugtalanítja az uniót, mint a budapesti harcos. De Orbánnak olyanok is tapsolnak, mint a brit toryk réme (és voksrablója), a nyíltan unióellenes Farage. Csupa ellenzője annak a föderatív Európának, amelyet Brüsszelben és Berlinben elképzeltek. Nem Orbánról volna szó, ha ő ezt az euroszkeptikus, ultranacionalista „főszerepet” nem lenne képes egy füst alatt összeegyeztetni a német gazdaságba való betagozódással…
Viszont nem éppen összeegyeztethető e „thatcheri” póz a hátországával. A Brüsszellel folyton csatázó Vaslady mögött mégiscsak a brit gazdaság állt, s így a viták kompromisszumos lezárását biztosította London és Brüsszel (meg a többi kontinentális főváros) egymásra utaltsága. Amiről hazánk esetében akkor is túlzás volna beszélni, ha a jobboldali média az uniót holmi gyarmatosítóként tálalja, hogy szabadságharc örvén „védelmezhesse” a jogállami normák beáldozását a hatalmi és anyagi mohóságnak. Csak az a bökkenő, hogy eddig Orbán nyilván sikerrel adta el legalább néppárti barátainak Európa-ellenes retorikáját, mint pusztán kampányfogást. Erre ugyan mind kevesebben voltak vevők, mert a putyini normák budapesti utánzása túlságosan szemet szúró, pláne az alkotmánybírák kijátszása láttán. Ha viszont az új, „thatcheri” szerepbe bele is élné magát, akkor már nemcsak Európa normáit veszélyeztetné, hanem érdekeit is, amire alighanem erélyesebben – és gyorsabban – fognak választ adni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!