Ha nem is kísértetként, de bejárja a parlamentjébe éppen választásokat tartó Európai Uniót Putyin szelleme, pontosabban az a szellemisége, amely megragadta a kontinentális szélsőjobb képzeletét Az „újjobboldal” egyik vezető gondolkodója, Alain de Benoist szerint Oroszország „ma nyilvánvalóan a fő alternatívája az amerikai hegemóniának”, ami ugye az ultrajobboldal fő ellensége. S Moszkvára ezért lehet az erkölcsi romlás (e körökben kivált a „devianciák”, a homoszexualitás) elleni bástyaként tekinteni. Szó se róla, az odahaza gúnyosan emlegetett Vlagyimir cár rá is játszik a hajdani cárok Európa-szerte a konzervatív erőket támogató hagyományára.
Ahogyan a világháború után az amerikaiak aktívan és anyagilag segítették a demokratikus mozgalmakat, Putyin olajpénzéből finanszírozza azokat a szélsőjobboldali, akár fasisztoid csoportokat, amelyekhez hasonlókat kárhoztat történetesen a Kreml propagandája Ukrajnában (ha hihetnénk pártelnökének, a Jobbik volna az egyedüli kivétel, noha embere is azok között volt, akik feddhetetlenségi igazolást adtak Putyin krími népszavazásának, s legalább annyira lelkendezik az orosz politikáért, mint újabban a francia lepenisták).
Ebből következően Putyin árnya is rávetül a mostani európai választásokra jósolt (de csak vasárnap este igazolható) szélsőjobboldali előretörésre. Miközben egyezkedik is (például Ukrajnáról), Moszkva aktívan segíti az EU-t destabilizáló erőket, ennyiben is folytatja Putyin az orosz birodalmi (és szovjet) tradíciót. S ha a héten megkötött óriási kínai üzlet kapcsán is kifejtett elképzeléseire gondolunk, egy Pekingen kívül még Teheránt is átfogó – és nyíltan Amerika ellensúlyának szánt – stratégiai szövetségre (majd azt írtam: tengelyre), akkor logikus úgy kooperálni az energiájára rászoruló Európával, hogy közben éket verne a megerősödését szolgáló egységébe.
Ettől persze (ahogyan a cároknak és komiszároknak sem sikerült) Putyin sem fogja megdönteni, vagy akár csak érdemben befolyásolni Európát, amelynek sokkal nagyobb és főleg stabilabb gazdasági ereje hosszabb távon nyilvánvalóan érvényesül. De mivel az európai parlamenti választások iránti érdeklődés, s akként a részvétel rendszerint alacsony, a magukat „euroszkeptikusnak” becéző, bal- és jobboldali szélsőséges pártok aktívabb híveikre számítva teret nyerhetnek a mérsékelt, centrista erők rovására. Megszerezve az európai mandátumok akár negyedét is, s azzal – ha együttműködni az ultranacionalisták rendszerint képtelenek is – rengeteg galibát okozhatnak az unió amúgy sem zökkenőmentes működésében. De talán éppen ez késztetheti a középjobb és -bal főerőket, hogy végre komolyabban működjenek együtt az európai porondon, teszem azt a német vagy osztrák nagykoalíció mintájára.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
