Alapjaiban változott meg kontinensünk azóta, hogy múlt század a harmincas éveiben elhangzott Thomas Mann legendás felszólítása: Európa vigyázz.
Már maga a – francia-német kibékülésre és együttműködésre épült – Közös Piac, mára EU is a tragikusan hiábavaló felhívásból levont tanulságot szem előtt tartva tette tagjai számára kötelezővé és követelte meg a belépni óhajtóktól a demokratikus jogállami elvek betartását. Csak éppen mára kiderült, hogy míg a tagjelöltek készségesen tesznek meg mindent evégett, a már benn lévők packázását a jogállammal, új keletű kifejezéssel pávatáncát, az unió képtelen megfelelően kezelni. Történetesen a magyar pusztába kiáltott szóként vette semmibe az Orbán-kormány is a szaporodó óva intéseket, legújabban a kéréseket, hogy halassza el az Európa-szerte megütközéssel fogadott újabb – az alkotmányt jószerivel kasztráló – Alaptörvény-módosításokat. Hát most pénteken négy külügyminiszter, közte a legfontosabb gazdasági partnerünké megtette, az első konkrét lépést a brüsszeli bizottság felhatalmazására a jogállamsértők megbüntetésére és akként észre tételére. Európa mintha végre tényleg vigyázna.
Szomorú dicsőség, hogy ezt a fontos fejleményt éppen a magyar kormányzat viselkedése váltotta ki, tragikomikusan álszent – mind nagyobb visszatetszést keltő – magyarázkodása, miszerint „félreértették”. Már megint és ismét mindenki. Holott éppen Orbánék értették félre (miként annyi autokrata vezér annyiszor a múltban) a demokráciák hagyományos „teszetoszaságát”, s nyilván el is hitették magukkal pávatáncuk sikerét, benne a megszegett ígéretekkel, a kifogásolt elemek ravasznak vélt visszacsempészésével. Még a szerdai Financial Times vezércikket is óvatlanul besorolták a „hajmeresztő vélemények” közé, s nem észlelték a vészjelzést a baljós mondatból: (ellentétben a Haider-ellenes szankciók idejével) „most nagyobb a politikai konszenzus arról, hogy Orbán támadásait a demokratikus normák ellen nem szabad tolerálni”. Ez nem lapvélemény volt, hanem egy világszerte mérvadónak tekintett újság helyzetjelentése. Amit aztán sorra erősítettek meg a valóban nyugati konszenzusról tanúskodó fejlemények: a német külügyi államminiszter újságcikke, órákra rá a washingtoni State Department ezzel egybecsengő szóvivői nyilatkozata, majd a négy külügyér Barrosóhoz írt levele. És péntek este Barroso feltárcsázta Orbánt.
Mert azt aligha lehetett az atlanti és uniós fővárosokban zokszó nélkül lenyelni, hogy az Orbán-kormány már a látszatra sem ad, s olyasmit készül – hozzá sebtében, senki aggályát meg nem hallgatva – jóváhagyatni parlamenti szavazógépével (ráadásul „egyéni” képviselői indítvánnyal), amit az ország Alkotmánybírósága nemrég elvetett. Hogyan kérhetné számon az Európai Unió bármely külső országtól a demokrácia – benne a hatalommegosztás – alapelveit, ha azokat saját tagállama is kijátszhatja? S teszi ezt minden értelmes európai megfigyelőt bőszítő stílusban: mintha túlságosan hozzászoktak volna ahhoz, hogy idehaza mindenkit bízvást hülyének nézhetnek. Az általuk bámult Keleten, történetesen a közelin az a mondás járja, hogy a megrakott teve háta a végén már egy szalmaszáltól roppan meg, s Nyugaton ez korántsem csak szalmaszál.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!