Hite szerint (ez sugárzó arcára volt írva) jött, látott és győzött, merthogy áprilisban győzött, s csak az számít. Az idei konferencia szervezői (emlékezve a tavaly róla tett megjegyzések nyomán kirobbant viharra) úgy hívták meg, mint ellentmondásos politikust, ám ez számára amúgy is csak annyit tesz, hogy hol ezt mondja, hol azt, a kijelentései közti – néha riasztó – ellentmondások még sohasem zavarták.
Sokért nem adnám, ha beleláthatnék a hallgatói közt ülő Barroso, Schulz vagy éppen Kwasniewski fejébe, de azokéba a német közéleti emberekébe is, akik az elmúlt években annyi mindent, ha úgy tetszik, mindent olvastak Orbánról. Így azt is, hogy az európaiak e fehér főnökként ágáló kioktatója mi mindent hordott már össze Európáról.
Csak, ugye, most Berlinben beszélt, az európai hatalom de facto központjában, s annak a német kancellárnak az audienciáját élvezhette, aki látható mosollyal tűri vendége szokásos (itt persze a világért szóba nem hozott) tirádáit a hazánkat „gyarmatosító” EU ellen, amelyben amúgy semmi sem történhet Merkel akarata ellenére. Itt és most a fő gyarmattartó a legfontosabb, nélkülözhetetlen partnerünkké avanzsált, országa és annak hazánkba oly szépen áramló tőkéje híján sehol sem lennénk. S a legkevésbé sem lenne módja – az akármilyen trükkökkel elért, de a pragmatikus német körökben a nekik fő stabilitás zálogának tekintett választási hengerlésével, no meg egyelőre az alternatíva hiányával hivalkodva – egy berlini pódiumról „irányt mutatni” az európaiaknak. S jellegzetesen kétfedelű szövegében dehogy lépett fel az európai szélsőjobb mumusa a bevándorlás ellen, csak elmagyarázta az oktondiaknak, hogy a megoldás a szaporulat. S ahhoz a keresztény családmodell kell, nem az Európában oly sajnálatosan elterjedt „devianciák”. Egy virtigli konzervatív beszélt Berlinben (ahol azért ennek vannak történelmi visszhangjai) a munkaalapú társadalomról, s olyan felelős államháztartó lopta be magát a német fülekbe a „nem élhetünk a mások pénzén”, aki persze azon él, csak ezt – okosan Merkelre sandítva – nem vitte túlzásba.
De azért a házigazda bölcsen a találkozójuk elé szervezte a sajtótájékoztatót, amikor elegendő volt finom figyelmeztetéseket elejteni a hatalommal járó felelősségről. Utána már kockázatos lett volna, persze Merkelnek, aki nem bánhat óvatlanul szavaival, s ezért kellett a zárt ajtók mögött tartania, ha voltak a finomnál is célzottabb figyelmeztetései. S azt sem hagyhatta, ha a közismerten dicsekvésre hajlamos vendége olyasmibe keverje cinkosként, ami számára a tavalyinál is nagyobb viharokat ígérne.
Marad a tény: a német politikai és gazdasági elit az uniós tagországokat az Európában oly ingatag stabilitás mércéjén méri, a CDU-kancellár a brüsszeli pozícióharcokban szükséges társsal tárgyalt, s hogy ő maga meg a többi berlini hallgató el tudna képzelni kevésbé „fehér” európait is, azt legfeljebb majd bennfentes újságíróktól tudhatjuk meg.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
