Bakut is támadják Nyugaton, de hát minket is – közli a tévében az újsütetű államtitkár, aki „működőképesnek” látja az azeri politikai rendszert és „fantasztikus”-nak az ottani gazdasági fejlődést, amelyre szerinte „büszkék” a helyiek.

 
Avar János

A minapi eurovíziós fesztiválra irányuló figyelmet tüntetésre kihasználó és persze börtönbe vágott ellenzékiek bizonyára nem tartoznak közéjük, de velük a látogató nyilván nem találkozott. Viszont ezzel a megértő megfogalmazással mintegy odahelyez minket is e földrajzilag is félázsiainak tekinthető rezsim mellé, amelynek az elnökséget a papától megöröklő tekintélyura vélhetően szintén szokott arra hivatkozni, hogy népe csak az erőt respektálja. Bakuban ez bizonyára el is megy, csak azok a folyton kötözködő nyugatiak háklisak az effajta – a múltból túlságosan ismerős – diktátorérvelésre. Mi már nem, legalábbis kormányfőnk e heti elszólalása erről árulkodik, s ami még aggasztóbb: folytonos Kelet-emlegetésével mintha ő is osztozna államtitkára bámulatában az ilyen rezsimek „fantasztikus” fejlődése láttán. Ezek szerint mégsem volt foganatja, s éppen a saját táboruk csúcsain, a jobboldali kiadók erőfeszítésének: leleplezni az egykori nyugati értelmiség lépre csalását a sztálini „fantasztikus” fejlődéssel (amúgy maga a Gazda is azzal magyarázta Feutchwangernek a saját személyi kultuszát, hogy a népnek van szüksége erre).

Kezd aggasztóvá válni, hogy immár nemcsak a „szingapúri modellel” régóta lankadatlanul házaló jobboldali publicisták és a kínai melósok szorgalmától elámuló nagytőkések esnek az egészen ázsiai tekintélyuralmak bűvöletébe. Holott talán nemcsak azt kellene meglátni, hogyan dolgoznak azon a tájon, hanem azt is: hogyan élnek? S nemcsak a valóban látványosan fejlődő városokban, bár az odavonzott milliók életviszonyaival már nem szokás büszkélkedni. A főként a nyugati multikat becsábító és pénzügyi központtá váló városállam kétségtelenül gazdag tekintélyuralmi rezsim (és örökkön ádáz vitában áll a demokratikus nyugati közélettel, ha nem is a pragmatikusan beletörődő kormányokkal), ám a többi éppenséggel az ezt tápláló tradícióknak és az európai szociális hálót hírből sem ismerő életviszonyoknak köszönheti azt a fantasztikus fejlődést. Elég csak az egy főre eső GDP-adatok listájára pillantani: abban például már nem vagyunk egy kategóriában az azeriekkel, akiké (olaj- és gázkészletükkel együtt) fele annyi, mint a miénk, ahogyan persze a valóban világgazdasági nagyhatalom pártállami Kínáé is.

Egy már kétévtizedes európai demokrácia és annak szociális rendszere, vagyis hát népe nem nyerne az ázsiai, vagy akár félázsiai modellbe való visszagyömöszöléssel, hanem megsínylené. Az összes többi rendszerrel szembeni demokráciafölényt hirdető Churchillnek még a világháború vitathatatlanul „szörnyű helyzetében” sem jutott eszébe más rendszeren morfondírozni, sőt (nagy alsóházi többsége dacára) behívta a kormányzásba az ellenzéket, s fanyarul vette tudomásul, hogy nagy győzelme percében ebrudalta ki népe a hatalomból. Amúgy a GDPlisták élbolyában (az olajkincsek birtokosain kívül) azok az ázsiaiak vannak, amelyek szakítottak a tekintélyuralmi múltjukkal és még válságban sem óhajtottak abba visszatérni.

Címkék: kommentár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!