Európa megriadt, de nem rémült meg, talán azért sem, mert sikeres országainak titka mindig is a realitások higgadt számbavétele volt. Ez most tagadhatatlanul nehezebb, mint a korábbi biztonsági válsághelyzetekben, esetünkben a korábbi terrorhullámok idején, noha éppen azok leküzdése (avagy túlélése) segíthet elkerülni a pánikhangulatot.
Azt ugyan politikai haszonszerzésből sokan szítják, közte sajnos a mi kormányunk is, de talán sokat elárul a – főként nyugati – európaiak sok krízist átvészelt polgárainak józanságáról, hogy az annyit ócsárolt német kancellár népszerűsége ismét növekszik (a hazai jobboldali média bánatára). Senki sem hihette, hogy könnyű volna kezelni a menekültáradatot, de már látszik, hogy aligha azoknak a vészmadaraknak lesz igaza, akik földrészünk tízmilliós tömeggel való elárasztását jósolták. Az ehhez csupán valamelyest kapcsolódó terrorveszély leküzdése ennél is bonyolultabb feladat, de csak attól a farkastól kell félni, amelyik valóban létezik, s nem a riogatók rémmeséiben (és azokat gyanússá teszi a politikájuk már megismert rosszhiszeműsége).
A legutóbbi (párizsi, brüsszeli) merénylők a menekültek közé is vegyültek, ám már Európában született fanatizált muszlim fiatalok voltak.
De ami a fő: csapatban működtek. Mára már nyilvánvaló, hogy az Iszlám Állam az al-Kaidánál jóval veszélyesebb, ha úgy tetszik, profibb módszerekkel működik, ami alighanem azzal magyarázható, hogy a bagdadi síita rendszer által elüldözött, az iraki szunniták közt menedékre lelő és az iszlamistákkal összeálló szaddámista tisztek, titkosszolgálatosok a szervezők. S ők immár sejthetően alvó ügynökök hálózatát is telepítették kontinensünkre, közte sok olyant, aki még soha sem került a hatóságok látókörébe, sem bűnelkövetőként, sem viselkedésével. Ebből következően felderítésük sokkal nehezebb, pusztán adatcserékkel nem is megy. És itt érünk el Európa két hátrányához. Míg Amerikában a (persze jóval kisebb) muszlim közösség integrálódott, sőt segíti a terroristák elleni harcot, a jóval nagyobb itteni elidegenedés jócskán megnehezíti e küzdelmet (elég a párizsi merénylő bujkálására emlékezni). Ráadásul még az uniós (és többnyire NATO-tag) országok rendőri, titkosszolgálati együttműködése sem megoldott. E terrorveszély talán elvezet egy európai FBI létrehozásához, jó évszázaddal az állami bűnüldözés óceánon túli elégtelenségének felismerése után (Amerikában történetesen az akkori anarchista terror volt a fő indok).
Paradox módon az Iszlám Állam elleni iraki-szíriai harc látható sikere fokozhatja Európa veszélyeztetettségét: mivel az „új kalifátus” eddig azzal kábította és hívta oda a fiatal muszlimokat, hogy eljött a hitetlenek elleni történelmi reváns ideje, a térségben elszenvedett vereségeit kompenzálná az európai merényletekkel (és fenyegetőzésekkel). Vagyis nehéz szakaszba értünk a góc felszámolásával. Az alvó ügynökök megelőzése még bonyolultabb feladat, mint a szunnita népességű városokban megtelepedett iszlamisták kiűzése. Pedig az sem jelent gyors megoldást, hiszen a síita-szunnita ellentétet (és a hátterében az iráni-szaúdi hatalmi küzdelmet) e városok elfoglalása sem oldja meg, ahogy a kurd-török és a többi viszályt sem. De éppen az iraki-szíriai offenzívák sikerei bizonyítják, hogy szó sincs reménytelen vállalkozásról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
