Ma még többnyire megússzák enyhe, felfüggesztett – vagyis inkább megbélyegző ítéletekkel – (bár a horvát Sananderre, a román Nastaséra vagy az izraeli Kacavra a börtönajtó is rácsapódott), ám lefogadhatjuk, hogy a főrangú fegyencek korának küszöbén állunk: Berlusconi már nevelőmunkán van, Tyimosenko hónapokig senyvedett rács mögött.
De ami a lényeg: a demokráciák bűnüldözői már nem torpannak meg a magas hivatal ajtaja előtt. Sőt: egy-egy ügyész, vizsgálóbíró szemmel láthatóan karrierjét kívánja meglendíteni a főrangú üldözésével. Ha valahol, a Nyomorultak Javert felügyelőjének – és a vizsgálóbírói függetlenségükre kényes jogászok – hazájában lehetett volna elővigyázatosabb Sarkozy, aki hónapok, vagyis hát évek óta elég pökhendien próbálta leseperni a növekvő gyanút. De ha valahol, éppen a „monarchikus” elnöki rendszert megteremtő és tekintélyt szinte királyként megkövetelő, a francia grandeurhöz híven viselkedő De Gaulle országában sokkolta a publikumot, hogy egy exállamfőt (ellentétben a csak bíróságokra citált Chirackal), ha csupán pár órára is és előzetesbe, bevágtak a dutyiba.
Ahogyan négy évtizede azon a héten robbant ki az elnököt elsodró Watergate-ügy, amikor a New York Times a „császári elnökségről” cikkezett. S másfél év múltán egyhangú döntésnek kellett köteleznie az elnököt a hangszalagok (bizonyítékok) kiadására, mondván: csak polgár és nem uralkodó.
De már jócskán benne jártunk – az elnök és emberei törvénytelen húzásait feltáró – botrányban, amikor egy publicista le merte írni a tabu szót: alkotmányos felelősségre vonás. Olyan csak egyetlen volt, Lincoln utóda esetében, s az az elnök megúszta.
De már negyedszázaddal a Nixont (egy vesztes elnökpert megelőzendő) lemondásra kényszerítő botrány után, Clinton amúgy ártalmatlan füllentéséből kreált szenátusi eljárást az őt ádázul gyűlölő jobboldal, s mai republikánusok is készülnek ilyesmire Obama ellen, noha az ő leváltására sincs semmi esély. Szórakoztató meggondolni, hogy erre ürügyet az a szexügyi polgári per szolgáltatott, amelyet a botor főbírák azzal az érvvel engedtek (a Fehér Ház ágálása ellenére) az elnök hivatali ideje alatt elindítani, hogy úgysem veszi igénybe az államfő túl sok idejét…
Viszont az esetből sietve csinált precedenst a másfél évtizede tucatnyi korrupciós ügyben szorongatott olasz kormányfő, de Berlusconin végül nem segített a halogatás. S bár gyanús ügyletei megelőzték kormányfői ténykedését, persze ő is politikai motivációjú üldözőknek minősítette az igazságszolgáltatás javert-i szívósságú embereit. Miként teszi most Sarkozy is, az igazi politikai ellenfelekkel bőven bíró főrangúak szokása szerint.
Holott a minap alaptalanul meghurcolt német államfő ritka esetével ellentétben, azért jobb demokráciákban már eléggé vaskos terhelő iratcsomó birtokában szánják csak rá magukat a bűnüldözők a jogi eljárás megindítására. Mármint az igazi jogállamokban, ahol a jog uralkodik az embereken, és nem az emberek, a kormányhatalom a jogon.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
