Először a Sherlock Holmes-novellasorozatban tűnt fel a „füstölgő pisztoly”, mint a tettenéréssel egyenértékű bizonyíték a bűnösségre. Mára a politikai oknyomozások kulcsszava lett: most azt latolgatják, van-e füstölgő pisztoly és főleg előkerül-e a Trump-csapat gyanús orosz kapcsolatainak vizsgálatakor.
Tehát bizonyság arra, hogy az – immár vitathatatlan – orosz beavatkozásra az amerikai elnökválasztási kampányban a későbbi győztes embereinek közreműködésével került sor. A korábbi – karrierszempontoktól már nem befolyásolt – FBI-igazgató kinevezését vizsgáló különleges ügyésznek már önmagában is jelzi, hogy a gyanú nagyon is megalapozott, hiába lamentál Trump „boszorkányüldözésről” (és tagadja – feltűnően a „saját” – cinkosságát). De nem ő volna, ha közben nem szolgáltatott volna új füstölgő pisztolyt, hogy az eljárás ellene szinte elkerülhetetlen legyen.
Már a vizsgálódást eddig irányító FBI-igazgató kirúgásával is, de még inkább azzal, hogy Comeyt előbb rá akarta venni: hagyja abba a nyomozást Trump egyik, közben kibukott kulcsemberének orosz kapcsolatai után. Lévén az elnök a főnök, ezt nehéz másként magyarázni, mint az igazságszolgáltatás akadályozása, ami ugye a fő vádpont volt a Watergate-botrány miatt lemondani kényszerült Nixon ellen.
Szerdán kongresszusi meghallgatáson erről faggatják majd Comeyt, aki utána tüstént lejegyezte az elnökkel folytatott beszélgetését. Az amerikai bíróságok más esetekben az effajta FBI-ügynöki feljegyzést tényerejűként szokták kezelni… S mi lesz majd akkor, ha Mueller különleges ügyész értelemszerűen kihallgatja az elnököt (ahogy az akkori ügyész két évtizede Clintont is), s az a Trump kerül a hamis eskü vádjának Damoklesz-kardja alá, aki jószerivel képtelen igazat mondani?...
Nemcsak a mindenre fogadást kötő londoni bukmékerek növelték drámaian Trump bukásának esélyét, hanem óráról órára szaporodnak a végjátékot meghirdető publicisták és politikusok. Sorra születnek sürgetések, hogy ezt a botrányt nem szabadna, mint a Watergate-ügyet, évekig elhúzni, megbénítva vele az amerikai és világpolitikát. Trump történetesen most kezdi első külföldi körútját, s a kommentátorok felidézik, milyen vesszőfutás volt Nixon moszkvai látogatása a lemondása előtt hetekkel: vajon a dörzsölt közel-keleti házigazdák hogyan próbálják ezt kihasználni, s megnyugtathatók-e majd az európai NATO-partnerek?
Óriási mindkét amerikai nagy párt dilemmája.
Bármennyire ódzkodtak Trumptól, a republikánusok felzárkóztak az utált Obama-korszaknak véget vető győztes mögé. S noha a hithű, kiszámíthatóan konzervatív utódjelölt, Pence alelnök vélhetően szívüknek kedvesebb, nem engedhetik meg maguknak, hogy a Trump mellett kitartó milliók árulónak, királygyilkosnak bélyegezzék őket. Ám ha meggondolják, hány percig habozott volna elindítani az alkotmányos eljárást kongresszusi többségük, amennyiben Hillary Clinton elnök kérte volna Comeytól, hagyjon fel e-mailjeinek vizsgálatával, akkor aligha húzhatják a végtelenségig. Amit a demokraták olyan nagyon nem is bánnának, hiszen az elnökségre látványosan alkalmatlan Trump vergődésének választási haszonélvezői lehetnek (és jövő őszi képviselőházi többségükkel ők rögvest belevághatnának), de rajtuk nyilván nem múlhat a végjáték. Sokat a bukiknál immár az kaszálhat, aki arra mer fogadni, hogy Trump kitölti elnöki ciklusát. Az elnököt pedig emberei sürgetik, hogy – miként egykor Bill Clinton – fogadjon magánügyvédet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!