Nincs vége, amíg nincs vége – szállóigévé vált Amerikában egy (hasonló bölcsességekről elhíresült) baseballedző mondása, s a mi földrészünkön, jelesül az Európai Unióban ez akár úgy is hangozhatna, hogy nemcsak az utolsó, hanem az azutáni pillanatig nem tekinthető bármely alkudozás befejezettnek.
Hiszen majd hatvan éve az elődszervezet, a Közös Piac meg attól vált híressé, hogy olykor még az órákat is megállították, stílszerűen éjfél előtt öt percnél fagyasztva be a mutatókat, s ekként nem is csúsztak ki a maguknak szabott – természetesen legeslegutolsó – határidőből… S ami a fő: végül rendre megegyeztek, megszülték – bármily keserves vajúdás, mármint a tárgyalások megszakításával történő megannyi fenyegetőzés után – a következő kompromisszumot. Lévén közös érdekük a Közös Piac túlélése.
Most nemcsak Görögország és az euróövezet „túlélése” a tét, hanem az unióé is, hiszen ha valóban gazdasági tragédiába – egy tagállam pénzügyi és vele egy nagy ambíciójú európai politika csődjébe – torkollik e görög dráma, akkor az EU sem maradhat olyannak, amilyennek ismerjük. Senki sem tudja, noha sokan sejtik, hogy – a görög gazdaság csekély súlya ellenére – hová vezetne a kiszámíthatatlan láncreakció: 2008 szeptemberében Bush elnök és pénzügyminisztere sem képzelte, hogy mi lesz abból – világméretű pénzügyi válság –, ha hagyják bedőlni a patinás Lehman Brothers befektetési bankot. De a közgazdasági Nobel-díjas Krugman egyenesen 1914 nyarával példálózik: akkor sem akart senki sem világháborút, de engedni sem. Most a (főleg német) hitelezők nem hisznek Athén könnyeinek, és mintha másoknak is leckét akarnának adni, míg a reménytelen adós görögök mostani baloldali kormánya nem szorítaná tovább a lakosság nadrágszíját (a nyugdíjak az évek óta folyó megszorítások nyomán már egyharmaddal csökkentek, s az óriási munkanélküliség folytán a családok majd fele él e nyugdíjakból). Előbbiek reformokat követelnek a görögöktől, akik viszont megelégelték a megszorításokat, amelyek befagyasztották a gazdaságot, vagyis kilátástalanná tették kikecmergésüket az adósságcsapdából. S közben szinte pánikszerűen fogyott a görög bankok pénzkészlete, kezdve ízelítőt adni a csődből (ha valaki nem emlékezne az argentinra).
Ezen a héten egyfolytában alkudozott mindenki mindenkivel, s persze zsarolták kölcsönösen egymást, a másikat jelölve ki bűnbaknak. Amikor híre jött, hogy Ciprasz Putyinhoz készül, az amerikaiak is vészjeleket, sőt kormánytisztviselőket küldtek, a központi bank, a Fed elnöknője pedig megegyezést sürgetett. A világmédia honlapjai már percről percre követték a fejleményeket: ki kivel tanácskozik, ki kulcsember mit nyilatkozik vagy éppen lakonikus Twitter-üzenetével jelez, óva int. A csütörtöki miniszteri tanácskozást óriási várakozás előzte meg, de mivel már mielőtt a pénzügyérek szófukaron és dolgavégezetlenül távoztak, jelezték a rendkívüli euróövezeti csúcsot, és a Die Zeit szerint Athén mégis kap haladékot az esztendő végéig, tudni lehet, hogy az óramutatókat megint megállították. Iszonyú a megegyezési kényszer, s tényleg tragikus lenne, ha éppen a pénzügyi korifeusok követnének el számítási hibát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
