Ha csak szónoki hevületében fakadt is ki túlzó minősítéssel az arizonai szenátor (és erre vall, hogy az Orbánt nagyon elmarasztaló írásos közleményében már nem ismétli meg a vihart kavart szavakat), indulata érthető.
McCain januárban járt nálunk és mostanra nemcsak azt kellett tapasztalnia, hogy semmi foganatja nem volt a nyugatot megriasztó budapesti demokráciadeficitre a figyelmet felhívó és óva intő (nyilván szolidabb) szavainak, hanem a vészes „putyinizálódást” még tetézték a Putyinnal már az ukrán válság elmérgesedése idején kötött alkuk. Az egykori harci pilóta érthetően hajlik a hidegháborús gondolkodásra és szemében Orbán az ellenséggel cimborál. Utóvégre McCain puhánynak tartja Obama oroszpolitikáját, s a magyarországi fejleményekből alighanem azt olvassa ki, hogy vészjóslása igazolódik, hiszen a nyugati sajtó tele van Moszkva szisztematikus kelet-európai befolyásnövelő lépéseinek taglalásával. A szenátusi vitában kedden rólunk elmondott dörgedelme pedig azokat igazolja, akik hiába magyarázták a magyar jobboldalnak, hogy az amerikai (és nyugati) bírálatokat oktalanság az ottani balliberálisok véleményének beállítani: a konzervatívként tetszelgő Orbán most megkapta egy vezető jobboldali politikus jóval gorombább kritikáját.
Megint öncsalás tehát, ha ezt meg (botor kormánypárti elemzőkre hallgatva) holmi palagázpolitikaként próbálja lekicsinyelni, mintha a vezető világhatalmat is (hozzájuk hasonlóan?) csakis piti üzleti megfontolások vezérelnék, s nem az Ukrajnában történtek utáni jogos amerikai stratégiai aggodalmak egyik megnyilvánulásáról lenne szó. Washington külpolitikáját ugyan a Fehér Házban alakítják, ám a kormányzatot a szenátus külügyi bizottsága ellenőrzi és annak az új republikánus többség folytán januártól McCain lesz az elnöke. Ha tehát e posztról még keményebb fellépésre ösztönzik Obamát nemcsak Putyin, hanem Orbán ellen is, az lehetetlenné teszi a budapesti lobbizós kimagyarázkodást (a hatvanas években e tisztségben Fulbright szenátor még a saját párti kormánya Vietnam-politikáját is kínos helyzetbe hozta). A volt elnökjelöltnek nyilván ez az utolsó komoly politikai lehetősége, bizonyosan élni fog vele.
Ezért is volt (a kedvelt focistanyelven) hatalmas öngól a jobboldali média vad támadása a szenátor ellen: mintha találva érezték volna magukat? Nem bízták a diplomatikusan távolságtartó State Departmentre, pláne a túlzás helytelenítésére kényszerült hazai ellenzékre McCain „kiigazítását”, hanem egy újfasiszta diktátor háborgó sajtójára emlékeztettek, holott éppen e minősítés ellen tiltakoztak. Mivel a szenátor közleménye bizonyítja, hogy naprakészen figyeli a magyar fejleményeket (is), aligha sikerült meggyőzni sarkos véleménye lényegének helytelenségéről.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
