Naivitást tettetve és jóindulatát bizonygatva, a kormányzat kiigazítandó tévedésként igyekezett kezelni a filmsztár bíráló szavait a magyar médiát fenyegető állami nyomásról, meghagyva készséges sajtójának Hugh Grant lejáratását.

 
Avar János

Az erre mindig kapható tollforgatók neki is rontottak bőszen, hiszen nyilván őket is felingerelte az ügyet kacagva kifigurázó publicisták és blogszterek kórusa. Talán ezért is próbálkoztak a gúnyolódással. Hagyján, hogy az előkelő oxfordi egyetemen jó tanulóként végzett színészt bunkónak akarták beállítani, s persze „súgóit” (no, kiket?!) kárhoztatták. S ha – a hatalmas diplomáciai gépezetétől tájékozódó – Clintonnétől számon kérték, ugyan mikor hallgatta a Klubrádiót, e K.O.-nak képzelt szónoki kérdést Grantnek is nekiszegezték (vajon egy szomszédsági magyar adó hatalmi elnémítása esetén is csak így lehetne jogot formálni a felháborodásra?). De a sztár még azt is megkapta, hogy miért nem a brit bulvárlap botránya foglalkoztatta, mintha bizony Grant nem éppen ezért (és ennek áldozataként) ment volna felszólalni azon a konferencián. Ám persze tabuként bántak az igazi bajjal: már egy nyugati filmsztárnak is mindenről – mármint demokráciának tekintett ország antidemokratikus tendenciáiról – éppen mi jutunk az eszébe.

S a politikusoknak, közíróknak még inkább. Európa és Amerika sajtója javában „Viktorozik”, nehéz is kihagyni a tragikomikus névazonosságot: Orbánnak ugyanaz a keresztneve, mint a jó ideje már vele együtt a politikai vádlottak padján ücsörgő Janukovicsnak, s most siettek melléjük ültetni a román Pontát. Ki – a mienkénél száz éve mindig ügyesebb bukaresti diplomáciai hagyományt követve – még jobban sietett Brüsszellel tudatni, hogy kész engedni, amiben csak kérik, s eszében sincs „szabadságharcot” hirdetni. Felfogás kérdése, mi a súlyosabb: ha valaki „csak” alkotmányt szeg, vagy pedig félresöpri és szája ízéhez igazítva átíratja. Ám ennek a Victornak a feltűnése mit sem javított, netán még rontott is, a mi Viktorunk megítélésén. A State Department amolyan félhivatalosának tekintett Foreign Affairs (amúgy amerikai jobboldali lapokban is publikáló) szerzője ekként fogalmazta meg a verdiktet: „Az EU egyik vitathatatlan vívmánya volt, hogy segített beágyazni a demokratikus rendszereket olyan tekintélyelvű közelmúlttal rendelkező országokban, mint Görögország, Portugália, Spanyolország és a volt kommunista tömb. Ezért jelent Magyarország nagy és példátlan kihívást.” Szerinte, ha még nincs is diktatúra, „Orbán Viktor megbukott a demokratikus teszten”. Amihez az állapotainkat figyelemmel kísérő és bíráló (Obama pártjához tartozó) szenátor kongresszusi beszédében hozzátette, hogy veszélyes jelenség, s ami a fő: abbahagyandó a világháború „fasiszta ideológusainak és vezetőinek rehabilitálása”. Magyarország „nemcsak rossz úton jár, hanem veszedelmes úton is” – mondta egyértelmű figyelmeztetésként. Történetesen Jeruzsálemben járva ugyanezt üzente a világháború győztes koalíciója orosz oldaláról Putyin is. Vagyis a mi – nevéhez illően folyton győző – Viktorunk sajátos hagyományőrző buzgalmában még azt is feledni látszik, hogy a reinkarnálni kívánt rezsim kiknek üzent hadat és kiktől szenvedett tragikus vereséget. Csoda, ha ez még egy brit filmsztárnak is feltűnik?!

Címkék: kommentár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!