Első Pürroszként az e heti világpolitikai megegyezések kulcsfigurái közül, Ciprasz már fel is idézhette csütörtökre virradóra az ókori csatanyerő legendás mondását: még egy ilyen győzelem, s nem marad pártom. Hiszen csak ellenzékiek voksaival verte keresztül a parlamenten az európai hitelezők által követelt megszorításokat, amelyek ellen háromtucatnyian lázadtak fel a kormánytöbbségben.
Persze Ciprasz nem is próbálta kompromisszumnak feltüntetni a neki diktált feltételeket. Ironikus, hogy azt a nyíltan (pénzügyminisztere kifejezett zsarolásával tarkított) erőpolitikát képviselő német kolléganője emlegeti. Mert Merkelnek ugyanúgy pártrebellióval kell megküzdenie, mint a görög kormányfőnek, s ahogy az utóbbi gyakran irreális várakozásokat keltett lakosságában a megszorítások elleni harcában, úgy a kancellár asszony is meggondolatlanul hagyta felhergelni a németeket a görögök további „pénzelése” ellen. A brüsszeli alku hírét a legnagyobb német bulvárlap azzal a szalagcímmel tálalta, hogy „szóval, akkor mégis fizetünk”.
Nem először fordul elő, hogy a konfliktusok sikeres lezárói a megegyezés pillanatában már el is kezdhetik hátországi hadakozásukat. S visszaüt a tárgyalási pókertaktika. Berlinben csakis arról tudtak beszélni, hogy nem engedik magukat tovább pumpolni a lusta, pénzt herdáló görögöktől, rajtuk statuálva példát akarták elvenni más adósaik kedvét a „követelőzéstől”, s szót sem ejtettek arról, amit megannyi jeles közgazdász állít: az euróövezet az erősebbeknek előnyös, tehát a németek kereskedőként sokkal többet kerestek rajta, mint amennyit hitelezőként ráfizethetnek. Athénban meg az sikkadt el, hogy nemcsak a fukar és szívtelen külvilág felelős a – négyéves megszorítási politika okozta – nyomor riasztó növekedéséért, hanem a kormányok és maga az adót lelazsáló lakosság is, kivált annak tehetősebb része. Most Ciprasz-Pürrosz meghasonlott párttal vár az új, a programot végre is hajtó csatákra, Merkelre pedig nemcsak a berlini Bundestag-csata várt, hanem az – jórészt megfoghatatlan – újkeletű európai berzenkedés leszerelése a túl látványosan megnyilvánult német dominancia ellen.
Túl az óceánon, Obamából csak akkor lenne Pürrosz, ha a teheráni belháború mégis az alkukötők kudarcát hozná, ami a szankcióktól szabaduláson lelkendező fogadtatás láttán valószínűtlen. De elég lehet akárcsak egy nagy terrorakció, amelynek szálai Iránba vezetnek, s a maga által is bevallottan optimista feltételezésből kiinduló, tehát Teherán fokozatos megszelídülésére számító amerikai elnök most szilárdnak látszó hadállásai megrendülhetnek. A kongresszus mindkét házában többségben lévő republikánusok már az első órában, a megállapodást a részletek megismerése nélkül versengve elutasítva, elárulták, hogy nem is érdekli őket a megegyezés tartalma: mivel – az izraeli Netanjahuval összhangban – legfeljebb Teherán kapitulációját tudnák elfogadni, nekik Obama hiába ágál a kompromisszum előnyeivel. De amíg az elnök számíthat saját pártja többségére, tehát az egyharmad pluszra, addig vétója kikezdhetetlen. Ő azonban Ciprasszal ellentétben egy tucatnál több – a szavazói hangulatváltozásokra sandító – szenátort nem veszthet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
