Nem báb, nem báb! – tiltakozott fejét rázva Trump, amikor a tavaly őszi elnökjelölti tévévitában Clinton ezzel vádolta. Például azzal, hogy Putyin bábjaként szétverné a NATO-t. Hát, amit az immár elnök Trump a múlt heti brüsszeli NATO-csúcson, majd utána a szicíliai G7-találkozón művelt, az bizony kezdi igazolni legyőzött vetélytársa aggodalmait.

 
VH, 2017. június 3.

Olyannyira, hogy e két csúcs után Merkel – ha némi választási kampányba illő túlzással is – arról beszélt, hogy Európa immár csak magára számíthat, mintegy nyugtázva Amerika eltávolodását az atlanti egységtől. Vagyis attól, ami a második világháború óta (és az ahhoz vezető előzmények tanulságait levonva) a nyugati világ biztonságának és fejlődésének garanciája volt. S aminek felbomlasztását a Kreml lakói ugyancsak azóta sokszor és sokféle módon megpróbálták. Még Sztálin utolsó évében akként javasolták a német újraegyesítést, hogy az ország maradjon ki a NATO-ból.

Brezsnyevék a nyolcvanas évek elején kis híján sikerrel vertek éket az amerikaiak és európai partnereik közé az eurorakéta-telepítés elleni kampányukkal (és éppen egy valóban konzervatív elnökbe, Reaganbe botlottak, aki ha akkor enged, gyaníthatóan nem Gorbacsov, hanem a diadalmaskodó keményvonalasok kezébe kerül a moszkvai hatalom). Most pedig Putyin éppen egy – magát Reagan-utódnak állító – elnök segítségével jut közelebb a régi célhoz.

Hiszen a német kancellár voltaképpen bizalmatlansági indítványt nyújtott be a nyugati világ első számú vezetője ellen. Ezzel tovább ment, mint az iraki háború idején Chirac francia elnök, aki csak elhatárolódott az ifjabb Bush kalandjától. De az, hogy Trump NATO-beszédében kérlelés ellenére nem említette az alapokmány 5. cikkelyét, amely Amerikát elkötelezi valamennyi tagállam biztonságának sérthetetlensége mellett, éppenséggel De Gaulle egykori francia elnök legendás kérdését tette újfent időszerűvé: vajon valóban beáldozná-e az atlanti főhatalom Chicagót Párizsért? Putyin ukrajnai erőpolitikája láttán ez immár nem is elvi kérdés: milyen kockázatot vállalna Amerika Rigáért? (Különben Washington sohasem ismerte el a balti államok szovjet bekebelezését.)

Él bennem a gyanú, hogy Merkel még kampányokokból sem ment volna ennyire messzire, ha a csúcsokon Trump partnerei nem jutottak volna arra a következtetésre, hogy aligha nyolc, de talán négy évig sem kell számolniuk ezzel az elnökkel (aki most a klímaegyezség újratárgyalását ígérgeti, ami a Bush-kormányzatnak sem ment és amit csúcspartnerei rögvest elutasítottak). Akinek emberei, még a saját veje is, sorra keverednek gyanúba orosz kapcsolataik okán, s a világméretű lehallgatások amerikai főnöke kvázi bizonyítottnak látja az összejátszást. De ha Trump mégsem Putyin bábja, akkor is mind egyértelműbb a világpolitikai flörtölésük. Az őszi választások előtt történetesen egy korábbi CIA-igazgató fejtegette a Washington Postban, hogy Trump – a híres szóhasználattal – Moszkva „hasznos idiótája”. A szovjet időkben ezt azokra (politikusokra, értelmiségiekre) mondták, akiket Moszkva „manipulált, s titokban meg is vetett, de akiknek a vak támogatását boldogan elfogadta és kihasználta”. Nehéz Haydent vitatni, ha Trump a drága tagdíjú (kötetlen) golfklubjához hasonlónak tekinti az Atlanti Szövetséget. S annak a Putyinnak az örömére vonja kétségbe a tudomány és diplomácia összes eredményét és veszi semmibe annyiak (köztük a pápa) kérlelését, aki hatalmát az olajjövedelmekre alapozza és a klímaegyezmény ratifikálását Trumpra várva halogatta.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!