Európa sem úszhatta meg, ha egyszer – a korrupciót firtató Amerikához hasonlóan – megint „leckéztetni” merte az Orbán-rezsimet emberi jogokból, sőt a vérmes publicista ismert bájos stílusában „pofázik nekünk sajtószabadságból”. Holott, amint egy másiktól megtudhattuk, például Franciaországban „minden van, csak sajtószabadság nincs”.
Az elmúlt hetek régi csúnya időket idéző „amerikázása” után most Európára vetette magát a jobboldali médiaosztag. Merthogy az uniós parlament illetékes bizottsága a kormányzat által vegzált magyar civil szervezetek ügyét tűzte napirendjére, ahogyan a mundér becsületét védeni kiküldött államtitkár említette – és ő ezt megrovásnak vélte – sokadszor, ötödik szezonjába fordult szappanoperába illően.
Sajnos a forgatókönyv is túlontúl ismert: a kormányzat mozgósítja néppárttársait, s bevetnek mindenféle jogi és parlamentáris trükköt az érdemi vita ellehetetlenítésére, miközben hazaárulónak próbálják minősíteni a liberális és szocialista képviselőket, akik „félrevezetik” azt az Európát, amely a kormány közeli közírók szerint csak fogja be a pofáját, hiszen ott sem fenékig tejfel.
S amikor az államtitkár bedobta a csak a hazai jobboldalra ható érvet, hogy neki ismét „féligazságokat és kifejezett hazugságokat” kell hallgatnia, sorra fakadtak ki az EP-képviselők: vajon, amikor az Európai Bizottság, az Európa Tanács, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság problémásnak látja Magyarországon az emberi jogokat, akkor ezek mind hazudnak? Észérvek azonban mit sem számítanak, az Orbán-rezsim makacsul hajt szembe a forgalommal és szidja a rávillogókat.
Publicistái által kifejezett indulatait pedig nyilván az magyarázza, hogy az európai vádlottak padjára ezúttal a brüsszeli Orbán- látogatás előestéjén kellett ülnie. Nem mintha kormányfőnk hagyná megzavarni pávatáncát, amelyet újfent ellejtett az új uniós vezetők előtt. Hogy ennek mekkora sikere volt a zárt ajtók mögött is, arról csak találgathatunk, mert szokás szerint csak az ő értékelésére hagyatkozhatunk. E tekintetben szórakoztató epizódja volt a vizitnek, hogy Juncker bizottsági elnök szó szerint kezénél fogva húzta el a fotósok elől meglepett kormányfőnket. A mosolygó Juncker testbeszéde elárulta, dehogy is haragszik vendégére, aki ellenezte megválasztását, merthogy minek is venné azt komolyan, pláne politikailag fajsúlyos ágálásnak. A jelenet mint cseppben a tenger érzékeltette a paradox helyzetet: hazai alternatíva híján, kénytelenek tudomásul venni a tagország megválasztott vezetőjét, s mivel az európai jobboldal, ha kelletlenül is, de védi, megelégszenek annak értésre adásával, hogy csak mosolyognak a honi közönségnek szánt pávatáncán.
S beérik az olyasmi kikényszerítésével, hogy Orbán a bevándorlás ügyében elhatárolja magát a szélsőjobbtól. S ami azért idehaza is megnyugtató: a brüsszeli számonkérések mégiscsak a putyini félúton tartják a rezsimet, amely éppen Európa (és Amerika) miatt nem meri igazán kiélni lépten-nyomon megnyilvánuló hatalmi ösztöneit.
-------------------------
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
