Hillary után idén ismét egy nő kerül a populisták és putyinisták célkeresztjébe: Angela, ahogyan a bulvársajtó nyomán immár Merkelt is keresztnevén emlegetik. Akit Clintonhoz hasonlóan fő fenyegetésnek tekintenek. S ha az egyiket sikerült gátlástalan lejáratókampánnyal a hatalom küszöbénél megállítani, e másikkal nehezebb dolguk lesz, hiszen abból kellene kiakolbólítaniuk. Ha viszont ez is sikerülne nekik, tényleg sarkaiból fordítanák ki a nyugati demokráciák világát.
A német kancellárnő még Hillarynál is tökéletesebb célpont. A menekültválság Merkelt a toleráns és szolidáris Európa jelképévé és legfőbb őrévé tette. Ekként a migránsügyet meglovagoló minden rendű és rangú nacionalisták, szélsőjobboldaliak, vagy csak egyszerűen unióellenesek okkal láthatják benne fő ellenlábasukat. Míg a Kreml lakója azt az atlanti politikust, aki leginkább keresztezheti a birodalmi reneszánszról szőtt terveit. Aki ukrajnai erőpolitikájának egyik hangadó megtorlója volt, s aki a washingtoni Fehér Ház lakócseréjével jószerivel magára maradt.
Legkésőbb a kora őszi német választásokon kiderül, hogy képes-e így is tartani a frontot: vagyis nemcsak – valószínűsített – újraválasztása számít majd, hanem politikája hátországi (és persze kontinentális) támogatásának szilárdsága is.
Bukása, de már meggyengülése is a populista-putyinista új internacionálé diadala lenne.
Lévén a tét szó szerint sorsdöntő, nem kérdéses, hogy éppúgy bevetnek ellenében mindent, ahogy tavaly Hillaryval szemben is. Ám az amerikai politikusnő ellen könnyebb volt rájátszani a jobboldali előítéletekre, mint a német konzervatívok vezére esetében. Az viszont kérdés, hogy míg a Clinton-korszaktól való félelem egy populista csendestársává tette a washingtoni jobboldali vezetőket, működik-e ez Berlinben (ha Münchenben netán igen, s a budapesti pártcsaládi rokonnál bizonyosan). Putyin hekkerein bizonyosan nem fog múlni: történetesen ugyanazok, akik az amerikai demokraták levelezését kiszivárogtatták, esztendővel korábban támadták a német parlament hálózatát és betekintettek számos Bundestag-képviselő elektronikus levelezésébe. Tehát a taktikusan adagolt „leleplezésekre” idén a német kampányban is számíthatunk, legfeljebb találnak Assange-nál kevésbé lejáratódott kiteregetőt.
S persze a hekkereknek más segítőik is lesznek ezúttal is: az álhírek terjesztésének profi (és Kreml-kötődésű) gépezete, no meg a helyi és európai magánszorgalmú mániákusok. Amint a Die Zeit szerkesztője írta a New York Timesban, a modern német történelem legdurvább választási kampánya várható, amiből viszont ők a hidegháborúban és a Stasi-érában kaptak azért ízelítőt.
Hogy a személyek lejáratásán túlmenően módszeresen fogják hitelteleníteni a nyugati liberális normákat és intézményeket, az Európai Uniót és a NATO-t, nem beszélve a mérvadó médiáról.
S mivel mi ebből mostanság kapunk jócskán ízelítőt – a Merkel-ócsárlásban máris élenjáró és Trumpot ádázul védelmező – kormánypárti sajtónktól, ennek a kampánynak mi is terepe leszünk.
Ami érthető, hiszen Hillary csak potenciális veszélyt jelentett a mi populistáinkra, Angela máris az, s még inkább az lesz, ha győz. Hogy miért kell – történelmünkből mit sem okulva – jóelőre besorolnunk a vesztesek közé, annak az őt ekként szólító Viktor a megmondhatója.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!