Nincs már ember a világ kormányhivatalaiban és elemző intézményeiben, aki komolyan venné Orbánék szavait, avagy inkább tódításait.

Csak azon töri a fejét kormány- és üzletember, miként tudná a maga hasznára kamatoztatni e fellengzősségében szinte verhetetlen társaság elemi tévedését: fel nem fogják, hogy minden csalás öncsaláson alapszik. Ennek egyik aktuális jele, hogy Orbánék láthatóan szentül hiszik: nekik fialnak a mániákusan erőltetett keleti kapcsolatok (ami persze mindjárt valószínű, amennyiben a „nekiken” nem az országot értjük). Mintha tényleg nem tudnák, hogy bizony – a nyugati világ demokráciáját és piacgazdaságát megalapozó – kompromisszumot azon a tájon a gyengeség ismérvének tekintik. Gyakran elképzeltem, hogyan kacsint gúnyosan Alijev vagy Putyin az embereire a magyar vendég távozása után, akiről persze pontosan tudják: Nyugaton űzött vadként eleve levett kalappal jött, hiszen a pénzükért kuncsorog. Kész szerencse, hogy Pekingben már nem járja a hajbókolás a kínai császár előtt, mert talán még e követelmény sem tartaná vissza a maga – vélt és valós nyugati csapdájából Keletre kimenekülni próbáló – budapesti vendéget.

S hangozzék bármennyire túlzónak (és anakronisztikusnak), engem felettébb emlékeztet ez a hovatovább mániákus keleti portyázás egy hajdani közép-európai politikusra: Ceauşescu igyekezett – hazájának kevés, magának több hasznot hajtva – a saját tömbjének fekete bárányaként kamatoztatni az ekként felfokozott nyugati várakozásokat. Ő a romániai szászokkal, zsidókkal üzletelt, Orbán csak egy azeri baltás gyilkost tudott felkínálni. Valamint terepet a kínaiak, meg az oroszok unióba való behatolására. Csakhogy ezen üzletkötések eleve egyoldalúak, hiszen a keleti nagyurak is fukar kezekkel mérnek, s főként mindennek bevasalják az árát, lévén tökéletesen tisztában azzal, hogy a nyugati – demokratikus, jogállami – követelményeket nyűgnek érző budapesti kormányfő nem felfedező, hanem (bázisa anyagi igényeit) lefedező, tehát kérelmező.

Csakhogy a gátlástalansággal a keleti fővárosokban semmire sem jut, ott ő mégiscsak felcsúti kispályás, aki nem játszik, hanem vele játszanak, Pekingben például eszükbe sem jut feláldozni e kis tétért az óriási nyugati, közte uniós kapcsolatokat. Moszkva annyiban más, hogy Putyin a birodalomrestauráló álmok meglovagolója, s ezért Kijevben, de sajnos immár Budapesten is belevágott a befolyások geopolitikai csatájába. Netán a Kreml elemzői is el tudják már képzelni azt, amit némely nyugati szakértők pedzegetnek: a maga – nyugati hanyatlást és ezzel egy időben eltúlzott keleti előretörést – vizionáló téves világképében Orbán tényleg eljuthat az unió elhagyásának gondolatáig. Amit már muszáj lesz komolyan venni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!