Ennyire kiszámíthatatlan elefánt még aligha forgolódott ennyi törékeny porcelán boltjában – mondhatjuk az új amerikai elnök első külföldi körútjáról. Vendéglátói mindenütt porcelánjaikért rettegve pátyolgatták a hiúságáról híres elnököt, de nem féltek jobban, mint a saját emberei, akik mindent megtettek a Trump-bakik minimálisra csökkentéséért (rettegtek is előre, mi lesz e hétvégi G7-csúcson, ahol a hét főnök egy szál magában ül az asztalnál és a tanácsadók kintről csak fülhallgatón követhetik a beszélgetést).
Rávették a Twitter-tilalomra, rászorították a súgógép használatára és nem engedték a sajtót rákérdezgetni. S ő is visszafogta magát, tőle szokatlanul. Nyelvbotlásait pedig ráfogták az utazási fáradtságra. Izraelbe érve tudatta, megjött a Közel-Keletről, s a rijadi konferencián Salman szaúdi uralkodó rá se rántott, hogy Salamon királynak szólította, s a világ muszlim vezetői is legyintettek, hogy képtelen megkülönböztetni a – minden muszlimot meggyanúsító – „iszlám” terrort az iszlamista terrortól.
Utóvégre, örültek annak, hogy ez immár csak elszólásként hatott, hiszen Trump tavaly még Obamát szidta, amiért nem meri használni az előbbi meghatározást, s januári beiktatási szónoklatába bizony belevette. S első rendelete a muszlim beutazási tilalom volt, amit (éppen e vallási megkülönböztetés okán) rendre megvétóznak a bíróságok.
Most – ahogyan elnöki elődei – Trump is immár a jó muszlimokat sürgette a gonoszok kiebrudalására. S peckesen járta a kardtáncot a szunnita arabokkal, akik boldogan (és Rijad lekenyerező amerikai fegyvervásárlásával) hallgatták, hogy végre megint a síita perzsák az ellenség, dehogy is az iszlamista ideológiát világszerte terjesztő szaudi wahabbiták. S nemcsak Obama Teherán-politikájának vége (éppen, amikor újraválasztották a mérsékelt iráni elnököt), hanem az amerikai emberjogi számonkéréseknek is. S a közös ellenség talán Trump noszogatásánál is inkább összehozhatja őket az izraeliekkel, akik emiatt lehetnek megengedőbbek, hogy náluk is eltért kampányígéretétől, Jeruzsálem és a telepesek ügyében egyaránt.
Mire a Vatikánba ért, a „hivatalból” megbocsátó pápa már nem volt egyedüli, s történetesen éppen ő merte óva inteni is egy célzott ajándékkal a globális klímaegyezség felrúgásától Trumpot, aki azt tavaly még „kínai trükknek” minősítette. De az igazi kötéltáncot európai partnerei járták. Kivált a NATO-tagok, akik szorongva lesték, kimondja-e végre-valahára, hogy a trumpi Amerika is kitart az alapokmány kölcsönös segítségnyújtást kimondó 5. cikkelye (a NATO lényege) mellett. Hogy a tavaly a brexitért lelkendező Trump az uniós vezetőknek most aggódott a brit kilépés káros amerikai hatásaiért, az biztató volt, de az új NATO-székház avatásakor megint csakis tehervállalásra okította a többieket, s tabuként kerülgette az 5.-et (ahogy a Putyint bíráló szavakat is). De szóvivője kimagyarázta: maga a jelenlét az érvényességet üzente; ha csak az nem…
Talán mert neki egy másik „5.” jut folyton eszébe: a lemondatni kényszerült nemzetbiztonsági tanácsadója az éppen ilyen sorszámú amerikai alkotmánykiegészítést citálta, amikor megtagadta dokumentumai átadását a vizsgálódó szenátoroknak: nem óhajt esetleg magára nézve terhelő anyagot átnyújtani.
Márpedig Flynn orosz kapcsolatairól mind több gyanús derül ki, miközben Trump feltűnően kitart mellette. Hát csoda, ha a koncentrálni képtelen elnök esze csúcsok közben is másutt jár?! S ahol gyaníthatóan a partnereié is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!