Felejthetetlennek legfeljebb a – közlekedési káoszért káromkodó – budapestiek tarthatják az e heti Kína–Kelet-Európa csúcstalálkozót, ahogyan csupán a magyar kormánymédiában volt a világpolitika központi eseménye. Hiszen hiába kerestük a mérvadó nemzetközi sajtó címoldalain, de még a pekingi tálalása is lekezelő volt, ami – lévén pártállami tájékoztatás – eligazító üzenetnek is tekinthető.
Jelezvén, hogy a kínai vezetés észlelte az új keletű európai uniós aggályokat az eddig nem sok vizet zavart rendszeres találkozók miatt. S ellentétben a gyakran a saját propagandaszólamaiknak is bedőlő kelet-európai kormányzatok némelyikével, Pekingben tökéletesen tisztában vannak a valóságos erőés egyéb viszonyokkal. Vagyis óvakodnak a kis üzletért beáldozni a sokkalta nagyobbat, a jelentéktelen kliensekért a komoly partnereket. A hídfőállás csak a partraszállás nyitánya, és nem lehet akadálya.
Ettől még elégedetten nyugtázhatták a kérelmezőkhöz – és a hajdani kínai császári udvaroncokhoz – illő politikai kowtow (kau tau) látványát. Persze csak politikailag értendő a megalázkodó hajbókolás, kétségtelenül anakronisztikus lett volna térden csúszva és homlokot földre szorítva köszönteni a kínai kormányfőt, aki amúgy is csak főmandarin lehetne a (mind nagyobb hatalomra szert tevő) pártfőtitkár- államelnök udvarában. Ki megértő mosollyal hallhatta a lelkendező házigazdától, mekkora örömöt okoz a helyieknek hitelt kapni a Kínának fontos vasútvonalra (magyar kormányfő kollégája már régen vásárolhatott autót, ha tényleg azt képzeli, hogy a kereskedő neki ajándékot ad az ár adagokban való letörlesztését téve lehetővé). Mert egyelőre csak az világos, hogy – a mindig alapos üzleti számításokat elvégző – Pekingnek milyen előnyei lehetnek kölcsönökkel kecsegtetve e tőkehiányos térséget. S hogy az új vezér sutba dobta a 15. századi Ming császárnak a kereskedést alantas ténykedésnek tekintő (és a kínai expedíciókat Vasco da Gamáék örömére leállító) elvét, s belevágott a globális terjeszkedésbe. Csak amíg Afrikában ennek semmi akadálya, Európában korántsem csupán üzleti érdeksérelmeket okozhat, hanem sértheti az – éppen egységét mentő – unió stratégiai érdekeit is, hiszen megosztási szándékra vall.
Miként térség tagállamait régóta pénzelő uniós politikusok fülét sérthették a házigazda (tőle persze unos-untig ismert) tirádái a nyűgös brüsszeli kioktatásról, s a nyugatit elhomályosító fénylő keleti csillagról. Holott éppen egy focimániákus tudhatja, hogy senki sem kedveli a másik csapatnak szurkoló klubtársat. Aki a tavasszal szinte felzárkózott a kínaiak mögé, mint akik a legerősebbek a demokráciáról papolást „megelégelők” sorában (és ezt mintegy bizonyítandó, a friss főbírói verdikttel mit sem törődve ismételtette meg rendőreivel a Tibetért tiltakozó tüntető újbóli lefogását). S ugyan a Peking pénzéhez fűzött remények egyelőre inkább az ábrándok, mint a realitások világába tartoznak, az ilyen reklamálások arra vallanak, hogy némelyek térségünkben szívesebben követnék azt a keleti csillagot, s netán az unióval szembeni alkupozíciójukat erősítenék a ki tudja, hová vezető Selyemúton. Kivált, ha velünk együtt a nyugatiak is gyanakvóan tekintenek egy olyan (általuk ezért nem finanszírozott) méregdrága infrastrukturális beruházásra, amelyre a hitelfelvevőnek aligha van égető szüksége. Sejthetően annál inkább a kormánya klienseinek, akik vélhetően már kutatják az atomerőműhöz hasonló privát pénzforrásokat a mind többet rebesgetett uniós szűkmarkúság idejére. Vagyis azért jó üzlet lesz magyaroknak is: mármint a budapesti császár előtt hajbókoló udvaroncoknak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!