Még a hetvenes években a magyar külügyi intézetbe látogatott egy amerikai professzor, s a vita során egyik nekiveselkedett honfitársunk feltette a gúnyosnak képzelt kérdést: „És ahhoz mit szólnának, ha mi meg az indiánok és négerek miatt nem kereskednénk önökkel (ez a vámkedvezményviták ideje volt)?” A vendég elnevette magát: „Tegyék.”
Aligha másként fogadta a mostani amerikai ügyvivő az ötletet, hogy – kvázi megtorlásként – mi is készítenénk listát a kitiltandókról, különös tekintettel az ő hazájának polgáraira. Egy még eszénél maradt kormánypárti képviselő kétkedett abban, hogy ilyen döntés születne, ám az elmúlt évek során szerzett tapasztalataink alapján mi azért nem zárnánk ki ezt a lehetőséget. Ha a most is ügybuzgó – és riasztóan, sőt eszeveszetten Amerika-ellenes – jobboldali közírókat olvassuk, akkor pláne hihetőnek tűnik a hír. Holott még csak ez kéne! Mert vajon kiket tiltanának ki, nyilván szimpla bosszúvágyból e fenyegetőzők, ha nem azokat, akiket az Orbán-ellenesség amerikai (és nyugati) „mozgatóinak” képzelnek? Vagyis nem korrupció megalapozott gyanújával, hanem politikai alapon tiltanának. Ez lenne csak az igazi botrány, egy diktatúraként vádolt rezsim beismerő vallomása.
Ilyen az, ha egy kormányzatból – képletesen szólva – kitiltják a külügyeket. Másképpen szólva, a hozzáértő és tapasztalt külügyeseket. A külkapcsolatokban különösen fontos intézményi memóriát. S ha a tárca élére került fiatalember nem tündöklő politikai, hanem „táskahordozói” teljesítménye alapján lett e terület gazdája, az már önmagában lefokozza a külügyeket. Hogy ezt a kormány csúcsvezetői is tudják, azt az uniós ügyek elvétele is bizonyítja. Az eddiginél is szórakoztatóbb lesz nominális külügyminiszterünk szereplése kollégái közt az uniós értekezleteken. De még a neki meghagyott viszonylatokban sem hihetik partnerei, hogy több beosztott diplomatánál, akivel csak üzennek, nem komolyan tárgyalnak.
S hát tesz ő maga is a saját tárcája lefokozásáért az elképesztő személycserékkel. Kicsit karikírozva: diplomatákat futballistákra. A kormányfő szuperlojalistája nyilván a személyi hűséget tartja a legfontosabbnak, annak megítélésében vélhetően kompetens. Csak éppen a kompetenciát száműzik a Bem rakpartról. Nagyon vissza kell menni időben, egészen a Rákosi-korszakig, amíg hasonló „tisztogatásra” példát találunk, de az a hidegháború csúcspontja volt, minimális nyugati érintkezéssel. Ma viszont mi is az atlanti intézményrendszeren belül vagyunk, annak megfelelően intenzív kapcsolatokkal (de még a hagyományosan jó külszolgálattal bíró oroszokhoz sem árt, sőt!, dörzsölt diplomatákat küldeni). Ehhez képest most állítólag egy jordániai származású arab üzletembert készülünk nagykövetté tenni az emirátusban. Ő most A kereskedőház területi igazgatója, s ekként szinte jelképezheti, hogy Külügyminisztériumunkat is lefokozzuk kereskedőházzá. Bóvliban tartott országhoz illően.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
