Itália az unió jóval nagyobb segítségét kérte, Európa meg egyenesen az egész fejlett világét: a földközi-tengeri hullámsírba veszett menekülők ezreinek drámája valóban túlmutat kontinensünkön, s a migráció immár globális kezelését követeli.
Egy ENSZ-illetékes a Guardiannek azt mondta, hogy akár egymilliót is elérheti azoknak a szíriai menekülteknek a száma, akiket a gazdag országoknak ugyanúgy tömegesen kellene letelepíteniük, mint tették a vietnami háború után az indokínaiak százezreivel. Mert ijesztően adódott hozzá a harmadik világbeli nyomorból kikecmeregni próbálók áradatához a közel-keleti és észak-afrikai háborúk által elűzöttek növekvő száma. S ez utóbbiak előtt a nyugati világ elvei megtagadása nélkül nem vághatja be a kaput, kivált akkor, ha e háborúkban neki is megvan a saját felelőssége (noha persze korántsem oly mértékben, amint azt csepülői szeretik állítani: az Iszlám Állam tényleg az amerikaiak iraki háborúja teremtette hatalmi vákuumban jöhetett létre, ám dehogyis ők kreálták, gazdag Öböl menti szunnita arabok pénzelik).
Csakhogy e menekültáradatban vajmi nehéz szétválasztani a motívumokat, ráadásul az embercsempész hajók kilencven százaléka líbiai kikötőkből indul, s az Iszlám Államnak már ott is bázisa van, s európai célpontokra küldött terroristái vegyültek a szerencsétlenek tömegébe. Ezért javasolták szakértők és látszik elfogadni az EU rendkívüli csúcsértekezlete is, hogy egészében távol kell tartani az ekként ellenőrzés nélkül Európába (zömmel Itáliába) érkezőket, csak töredéküket beengedni, a túlnyomó többséget visszatoloncolni, s persze a szállító hajókat és működtetőiket kiiktatni. S csak utána lehet már kontrolláltan, lényegében vízumkéréses alapon kiválogatni a bevándorlásra jogosítottakat. Ez szinte magától értetődően az afrikai partokon létesítendő menekülttáborokat is jelentene, bármire gondolunk is a több évtizede létező palesztin menekülttáborok láttán.
E tengeri zárlathoz kérte kollégái segítségét az olasz kormányfő, hiszen a csempészhajók elleni fellépés meghaladja a parti őrség kompetenciáját, s még inkább átfogó hadműveletre van szükség, ha tudjuk, hogy a távolabbi tájakról maffiaként szervezik az eljutást a líbiai kikötőkbe. Erre a nyugati vezetők könnyen adhatják áldásukat, hiszen hátországaikban mind nagyobb gondot okoz nekik a bevándorlást általában ellenző politikai (rendszerint szélsőséges) erők térnyerése a gazdasági pangás idején. S hát (a pár éve hasonló áradattal szemben gorombán fellépő) Ausztráliától a (mexikói határán kerítést húzó) Amerikáig meg is van rá az „elvi alap” (a bevándorlók által alapított Egyesült Államok már régen megszigorította befogadási politikáját).
De a nyugati demokráciák alapelvei ennél jóval többet követelnének ebben a globálissá vált válságban, s persze a dacolást a hazai ellenzőkkel. Kirekeszteni az üldözés, hadakozás elől menekülőket vészesen emlékeztetne a második világháború előtti gyakorlatra és szöges ellentétben lenne az utáni befogadással (a nyugatnémetek 11 millió kelet-európait telepítettek le), viszont egy átfogóbb megoldáshoz ugyanaz kell, mint a valóságos háborúhoz: pénz, pénz, pénz.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
