A beggar-thy-neighbour kifejezés dicstelenül az 1929–33-as gazdasági világválság idején került be a politikai és szakirodalomba, találóan jellemezve az egyes országoknak a kiutat a más kárára kereső gyakorlatát. Egyoldalúan emelték a vámokat, kivitelnövelő céllal leértékelték valutájukat, hogy az ideig-óráig elért eredményeket semmivé tegyék a hasonló ellenlépések. A kölcsönös önzések persze láncreakcióhoz vezettek, s hatásukra a válság évekkel meghosszabbodott, vagyis végül mindenki rosszabbul járt.
A későbbi nemzedékek gazdaságpolitikusai ezt már az egyetemeken megtanulták, maga az Európai Unió elődje, az ötvenes évek Közös Piaca ennek tudatában is jött létre. Hogy most a menekültválság idején megint elhatalmasodjék a nemzeti önzés rövidlátó politikája. Mert nemcsak arról van szó, amit a brit Guardian levezet Merkel–Orbán ellentétre, a nyitott vagy zárt Európa vitájára, hanem arról, hogy hazánk kormányfője a voltaképpen belpolitikai okokból és elsősorban jelképesnek szánt kerítésével a nacionalista önzés kontinentális zászlóvivőjévé vált. Nem csoda, hogy Európa-szerte a szélsőjobb ünnepli, de még nagyobb baj, hogy – Orbán hazai népszerűségét látva – mind több kormányfőt csábít példája. Pontosan úgy, ahogyan hajdan is történt.
Holott az alternatíva alighanem a konszenzusos közép. A nem korlátlanul nyitott, de nem is a hermetikusan zárt Európa. S miközben fennen hangoztatja, hogy azt védi, és csakis ő védi, Orbán valójában inkább rombolja. A nemzetek Európájáról szavalva, ám a nemzeti összefogást – a sikeres unió lényegét – szabotálva. Kerítése csak elterelte a menekülthullámot, de a menekültmentes országgal kérkedni groteszk akkor, amikor már kontinensünkön van sok százezer migráns: ugyan mit kezdhetnek velük azon országok, amelyekben rekedtek vagy ahová jutottak?! Kitoloncolni ekkora tömeget? És hová? Nem vitás, az unió későn kapcsolt, s csak most alkudozik a menekültáradat afrikai és kis-ázsiai forrásaival, de ha mindenki az orbáni példát követné, lehetetlenné válna a közös megoldás, tehát az, amelyik nem összeveszíti, hanem összehangolja a tagállamokat. Nem más e példa, mint a mondás: fogjuk meg és vigyétek…
Történetesen aznap, amikor Orbán svájci lapban már-már Európa szellemi vezérének pózában szólta le a kontinens elitjét, amely szerinte csak másodrangú kérdésekkel foglalkozik, olasz kollégája, Renzi német újságinterjújában kikérte a keletet komoly pénzekkel támogató nyugatiak nevében az erkölcsi kioktatást. Pláne, ha már tudta volna, hogy a magyar kormányfő e „másodrangú” témáknak az emberi jogokat, a progresszió, a béke, a nyitottság és a tolerancia ügyeit tartja, s megrója az elitet, amiért nem beszél kereszténységről, nemzetről, no meg a büszkeségről, ami őt láthatóan túlontúl is eltölti. Holott Európa csak vesztére követhetne olyasvalakit, aki – visszhangozva a szélsőjobbos összeesküvési lázálmokat – szavazatvadász baloldali ármányt sejt a menekültáradat mögött. Ha csak az nem…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
