Bestseller lett ismét napok alatt George Orwell hetven éve írt legendás műve, az „1984”, az internetes könyvterjesztőket elárasztották rendelésekkel a Donald Trump elnöki nyitányától megdöbbent amerikaiak és más nyugatiak. Nem csoda, hiszen kommunikációs tanácsadója vasárnapi tévéinterjújában tőrőlmetszett orwelli fordulattal élt: a Fehér Ház nem tagadta a tényeket, hanem „alternatív tényekre” utalt. Ezen a klasszikust idéző „újbeszél” változaton már a tévé sem volt képes napirendre térni, még kevésbé azóta az amerikai közélet. Publicisták tucatjai tekintik ezt az új elnök és kormányzása amolyan névjegyének, ami jogos is, hiszen a beiktatás után ezekkel az „alternatív tényekkel” lépett szombaton először porondra a Fehér Ház szóvivője (és nyilatkozatát megtéve, kérdéseket nem engedve távozott). Az eredeti Orwell-műért kapkodók még most sem akarják elhinni, hogy a hajdani rémlátomás mára valóság lett, stílszerűen eddigi világunk alternatívája.
Hiszen már magának a vitának a témája is a múltat szorgosan eltüntető hatalmat idézi fel: megint nem bírva leküzdeni öndicsérési mániáját, Trump soha nem látott tömeget vizionált a beiktatási ceremónián, s amikor a sajtó ezt felvételekkel és számokkal vitatta, kiküldte szóvivőjét megróni a becstelen médiát. S ő ráadásul még magyarázta is az alternatív tényeket: megszólalunk mindig, ha „valamit igaznak hiszünk”, és „bemutatjuk a tényeket, ahogy mi ismerjük azokat”. Valóban Orwell tollára való – és nem csak regénybeli diktatúrákhoz illő – logika. Amit még vészjóslóbbá tesz, hogy a számok (és statisztikák) is háttérbe szorulnak a persze szintén igaznak vélt sztorik mögé.
Trump látott-olvasott (és félreértett) valamit, s immár nemcsak szavakban köti az ebet a karóhoz, hogy több millió migráns szavazott novemberben illegálisan, hanem vizsgálatot készül indítani a minden (közte republikánus) mérvadó politikus által alaptalannak tartott ügyben. S talán nem is csak azért, mert ezzel mentegetné hárommillió voksnyi lemaradását Clinton mögött, hanem esetleg ravaszul készül későbbi szavazásokon tovább nehezíteni a kisebbségek (sok republikánus kormányzó által már most is korlátozott) odajutását az urnákhoz.
Mert becsapnánk magunkat, ha „a Donald, az Donald” felkiáltással kedélyesen legyintenénk erre az Ovális Irodát máris belakó (és szakmájában gátlástalannak ismert) üzletemberre, aki három évtizede maga is publikált egy bestsellert Az alku művészete címmel. Kétségtelen, hogy még nem volt a Fehér Háznak olyan lakója, aki éjszakánként tévéshow-kat néz és a közösségi médiát böngészi, majd rögvest közhírré is teszi sommás véleményét olykor egészen banális dolgokról, s rendre kötözködési szándékkal. Aki a legvadabb teóriákat képes szembeállítani komoly elemzésekkel. S ha rajtakapják vagy cáfolják, szemrebbenés nélkül letagadja: hol másutt, a CIA-központban közölte, hogy őt csak a becstelen média próbálja szembeállítani a titkosszolgálatokkal, mintha nem is ő nevezte volna azok módszereit nácikat idézőnek. Persze, ha valaki csakis felsőfokban képes fogalmazni és főleg önmagát magasztalni, az szinte provokálja a sajtót, hogy aztán megfenyegethesse. Valóban orwelli világot idézve, ám diktátoroknak sem lehetne különb ötletük, mint a saját beiktatását a „hazafias hűség napjának” nevezni, amikor „új nemzeti büszkeség tölti el az amerikai lelkeket”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!