Kísértet járja be Amerikát, Oszama bin Laden kísértete.
Nem éppen Aphroditéként, de az ő szelleme is kiemelkedett a tenger habjaiból, ahová tetemét a kommandós rajtaütés után dobták. Sírja ez okból nem lehetett terroristák zarándokhelye, ám emléke is toborozza a szélsőséges iszlamistákat. Terrorszervezete, az al-Kaida – a New York Times megfogalmazásával – mágnesként vonzza a főleg fiatal szunnita muzulmánokat oda, ahol jószerivel felújult az ősi testvérháború az iszlám másik ágával, a síitákkal: ahol összeér Irak és Szíria. A mérvadó lap szerint az átjárható közel-keleti határokon vagy tízezer külföldi fegyveres, sokuk európai útlevéllel(!) érkezett e térségbe, amelyet az al-Kaida még tavaly Irak és Szíria Iszlám Államnak kiáltott ki. Ami az előbbi esetében annyit tesz, hogy kiszakítanák a szunnita többségű tartományokat a – mind inkább Teherán vazallusaként működő – síita vezetésű bagdadi kormány fennhatósága alól. Ha élne, Oszama sem csinálhatta volna jobban.
E helyzetnek lett jelképe az újabb fallujahi csata, amibe beleborzongott Amerika, hiszen veteránjai és politikusai élénken emlékeznek az éppen tíz évvel ezelőttire, az ott meglincselt négy amerikai civillel és a várost hatalmas áldozatokkal visszafoglaló katonák súlyos veszteségeivel. Ha valami, Fallujah emlékeztet a két egymást követő elnök tragikus tévedésére: ifjabb Bush meggondolatlanul vitte bele a mindenhatónak képzelt országát az iraki háborúba, amelyből aztán kiszabadulni vágyván – persze lakossága óhaját is teljesítve –, Obama meg nem fontolta meg az amerikai csapatkivonás következményeit. Az eredmény ingatag, iráni dominancia alá került Irak, amelynek síita kormányzata mintegy revánsot vesz a Szaddám-korszakbeli szunnita elnyomásért, nem éppen a Bush hirdette demokráciát valósítva meg. Miközben a szomszédos Szíriában a polgárháború egyre inkább vallásháborúvá válik, s ekként az al-Kaida terepévé. Ahogyan immár a szélesebb Közel-Kelet is: Afganisztántól Jemenig tűnnek fel teherautókon Kalasnyikovot rázva, az al-Kaida zászlaját lobogtatva e terrorra kész vad iszlamisták.
Lévén Oszama szervezete szélsőségesen szunnita, nem csoda, ha a síita Teherán mind komolyabb fenyegetésnek tekinti térnyerését, s így az sem csoda, ha érdekei itt egybeesnek a Washingtonéval. Az ellenségem ellensége a barátom – idézte fel egy teheráni szakértő az ősi mondást, elárulva, hogy az iráni titkosszolgálatok miként adtak hasznos információkat 2001 őszén a toronyrobbantás megtorlására Afganisztánba érkezett amerikai speciális alakulatoknak, tehát segítették a Nagy Sátánt. S ezen a héten Teherán felajánlotta, hogy csatlakozik (nyíltan tehát) a bagdadi kormányzatnak szánt amerikai hadisegélyezéshez, magyarán összehangolnák. Mivel már az iráni atomprogram leszereléséről folyó nagyhatalmi tárgyalásokat is megelőzték titkos kétoldalú egyeztetések Ománban, itt bizony mind átfogóbb alku körvonalazódik Teherán és Washington között. Nem véletlen, hogy a héten Kerry külügyminiszter javasolta Irán közvetlen bevonását a szíriai béketárgyalásokba, amelyeknek persze a háttérből már részvevője. Ezt, a nagy kibékülést azért aligha akarhatta Oszama.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
